Online lakásbiztosítás, pár perc alatt.
Egyedi akciók és kedvezmények, több ajánlat egyszerre.
A lakásbiztosítás az utóbbi időben, a lakáspiac felfutása alatt lett közkedvelt, köszönhetően az égbe szökő lakásáraknak, hiszen ekkora érték biztosítására a havi szinten párezer forint igazán nem sok, cserébe viszont káresemény után nem a saját költségvetést kell megcsapolni a helyreállításhoz, hanem a biztosító fizeti a munkálatokat.
Online lakásbiztosítás, pár perc alatt.
Egyedi akciók és kedvezmények, több ajánlat egyszerre.
Egy ingatlan egyrészt otthon, másrészt pedig komoly érték is, amire vigyáznunk kell a lehető legtöbb eszközzel. Balesetek esetén kár keletkezhet benne, és ha nem tudjuk ezt megakadályozni, az kiadást jelent – esetenként igen nagyot. A lakásbiztosítás abban segít, hogy tehermentesíti a családi vagyont az ilyen károk fedezésétől, és szinte azonnali segítséget jelent a bajban.
Jó, ha tudod, hogy lakásbiztosítást nem csak tulajdonosként, hanem bérlőként is köthetsz, és meg is éri, hiszen a lakásban esett károkat ugyanúgy megtéríti, mint a vagyontárgyaidban történteket. Mivel ma Magyarországon számos biztosítótársaság kínálja ezt a biztosítástípust, érdemes körültekintőnek lenned, mielőtt aláírod a szerződést, hiszen rengeteg ajánlat közül választhatsz. Nézd át a legfontosabb jellemzőket, és úgy dönts, hogy az a leginkább megfeleljen az adott ingatlannak!
A lakásbiztosítás megkötésének legegyszerűbb módja az online ügyintézés, vagyis igen, lehetséges. Meg kell adnod néhány alapadatot az ingatlanról, ami csupán néhány percet vesz igénybe. A kívánt adatok általában a következők:
A lakásbiztosítások összehasonlítása után egyszerűen kiválaszthatod, hogy melyik lakásbiztosítás felel meg a leginkább az igényeidnek. Érdemes arra is figyelned, hogy csak az ingatlant, vagy a benne lévő ingóságokat is szeretnéd-e biztosítani, hiszen alapesetben ez utóbbi nem tartozik bele a szolgáltatások körébe. Emellett azt is vedd figyelembe, hogy melyik biztosítónál milyen kedvezményeket kaphatsz, ha ugyanis van már biztosításod, akkor az adott biztosító egy másik típus megkötésekor kedvezményes díjakat biztosíthat a számodra. Ennek ráadásul az az előnye is megvan, hogy nem kell több biztosítóval is kapcsolatban állnod, vagyis egyszerűbb lesz az ügyintézés.
Attól függően, hogy milyen kiegészítő szolgáltatásokat veszel igénybe egy biztosítás megkötésekor, többféle lehetőség van, ami szerint fizetni fog a biztosító. Az alapbiztosítás általában a következő esetekben:
Az ingatlanban kár számtalan forrásból származhat, így érdemes a lehető legtöbb lehetséges esetre biztosítani az ingatlant. Éppen ezért a legtöbb biztosítónál számtalan kiegészítés kérhető az alapbiztosításhoz, amik a következők lehetnek:
A lakásbiztosítás kiegészülhet felelősség- és balesetbiztosítással is, ami a szerződésben megjelölt személyeket ért balesetekre vonatkozik.
Káresemény megtörténte után be kell azt jelenteni a biztosítónál, amit megtehetsz online is, de a megfelelő formanyomtatványt személyesen is beadhatod, emellett abban az esetben, ha bűncselekmény történik, azt a rendőrségen is be kell jelentened, és erről rendőrségi jegyzőkönyvnek is készülnie kell. Ezek után a biztosító időpontot egyeztet Veled a károk felméréséről, majd megállapítják a kártérítési összeget, és ha elfogadod, akkor átutalják a megadott folyószámládra, ha viszont nem, akkor fellebbezést kell benyújtanod.
Jó, ha tudod, hogy többféle bejelentés létezik. Ilyen például a felelősségi kár bejelentése, ami a legtöbbször autóbaleseteknél fordul elő, és az erre vonatkozó bejelentőlapot a felelősségét elismerő károkozó tölti ki. Ugyanez létezik lakásbiztosításnál is, valamint az ingóságokra is vonatkozik külön kárbejelentő lap, ahogy a nemesfémből készült értéktárgyakra is, és még sorolhatnánk; a biztosítótól függ, hogy pontosan mire vonatkoztat külön nyilatkozatot.
Igen, a legtöbb banknál feltétel egy lakáshitel igénylésekor, hogy lakásbiztosítást kell kötni a hitel mellé, de nem kell aggódnod emiatt, hiszen egyrészt ezzel nagyobb biztonságban lesz az otthonod, és te is, másrészt az összege elenyésző a lakáshitel törlesztése mellett; általában párezer forint. Fontos viszont tudnod, hogy a bank azt is megszabhatja, hogy a biztosítás milyen káreseményeknél nyújtson fedezetet, viszont ezt nem vagy köteles elfogadni. Ha találsz egy kedvezőbb ajánlatot, ami megfelel a bank feltételeinek, akkor máshol is megkötheted a szerződést, csupán arra kell figyelned, hogy a biztosítás kedvezményezettje a bank legyen; ezek után a bank évente ellenőrizni fogja, hogy megkötötted-e újra a biztosítási szerződésedet.
A biztosítók minden évben automatikusan indexálják a szerződéseket, ami másképp fogalmazva azt jelenti, hogy felülvizsgálják a biztosítási összegeket és az ehhez kapcsolódó díjakat, majd meg is emelik őket, mert csak így tudják biztosítani, hogy az ingatlanod és a biztosításba foglalt ingóságaid az inflációt követve legyenek biztosítva, vagyis a tényleges értéküket kapd meg egy esetleges káreseményt követően. A biztosító legalább 60 nappal a biztosítási forduló előtt minden évben értesítést küld majd Neked az indexálás megtörténtéről. Lényeges információ, hogy ha nem értesz vele egyet, akkor az indexálást nem vagy köteles elfogadni, és ha ez az eset áll fenn, akkor erről legalább 30 nappal a forduló előtt írásban kell értesítened a biztosítót.
A lakásbiztosítási szerződés alapesetben egy évre szól, és a biztosító automatikusan hosszabbítja meg további egy évre minden forduló idején, kivéve akkor, ha Te felmondod azt. Előfordulhat, hogy a felmondás után túlfizetés marad a biztosítónál vezetett számládon, ekkor írásban kell kérned a fennmaradó összeg visszafizetését. A szerződés felmondására a biztosítási évforduló előtt legalább 30 nappal van lehetőséged, és ehhez szükséged lesz a lakásbiztosítás-felmondó nyilatkozatra, amelyen a következőknek kell szerepelnie:
Fontos, hogy nem bonthatod fel jogszerűen a szerződést, ha csak egyszerűen nem fizeted a díjakat, hiszen amíg a szerződés él, köteles vagy fizetni, és ezt a biztosító be is hajthatja rajtad, méghozzá vagy a fizetési határidőtől számolt 60 napos türelmi időszakra, vagy akár az egész évre vonatkozóan. Emellett azzal is számolhatsz, hogy abban az esetben, ha nem teljesíted a biztosító jogos követelését, akkor az kiadhatja egy követeléskezelő cégnek a tartozásodat, ami csak tovább emeli annak összegét, hiszen számos költséggel jár, és végül így is, úgy is behajtják azt rajtad. Nem érdemes kockáztatnod, inkább figyelj a határidőkre, és mondd fel a szerződésedet a biztosító által megjelölt, szabályos módon.
Fontos tudnod, hogy csakis a biztosítási évforduló előtt legalább 30 nappal van lehetőséged a lakásbiztosítás felmondására. Év közben ez akkor sem lehetséges, ha nem éves díjat fizetsz, hanem negyedévente, félévente, vagy akár havonta fizeted be a díjat, hiszen a szerződésed egy évre szól, és ettől nem lehet eltérni. Egyetlen kivétel létezik: ha érdekmúlás történik, ami azt jelenti, hogy például eladtad a szerződésben szereplő ingatlant.
A weboldalon megjelenített egyes ajánlatok megjelenítését több tényező befolyásolhatja, így az ajánlatra vonatkozó feltételek és megadott adatok, valamint a weboldalt üzemeltetőnek az ajánlatot tevővel való megállapodásai. Az ajánlatok megjelenítésekor ezért nem független rangsorolás valósulhat meg, hanem a szerződött partnerek ajánlatai kiemeléssel előbbre kerülhetnek a listán.
A lakáshitel 2023-ban is a legnépszerűbb hitelek egyike. Ebben a cikkben leírjuk, hogy milyen feltételekkel lehet lakáshitelt igényelni, és milyen tudnivalók vannak. Ezeket jó ismerni, mielőtt lakáshitelt igényelünk. Meglepetések helyett: lakáshitel feltételek és tudnivalók egy helyen.
Az energetikai tanúsítványra ingatlan eladáskor van szükségünk. Vagy ha lakást bérelünk. De mire jó az energetikai tanúsítvány? Miért lehet rá szükségünk? És ami a legfontosabb: hogyan kérdezhetjük le az energetikai tanúsítványt ingyen? Utánajártunk.
Hitelfelvételnél az első kérdés, amit a bankok feltesznek: mekkora a jövedelem? A második kérdés: miből származik ez a jövedelem? Rendkívül fontos tudni, hogy milyen jövedelmet fogadnak el a bankok. És azt se felejtsük el, hogy ezt igazolni is kell majd. Mi utánajártunk, hogy milyen jövedelmet fogadnak el a bankok. Mutatjuk a részleteket.
A lakástakarék kínálat nem túl nagy. Mindössze két bank kínál jelenleg ilyen pénzügyi terméket. De melyiket válasszuk? Érdemes még lakástakarék szerződést kötni? Utánajártunk, és összehasonlítottuk a két ajánlatot. Mutatjuk, mit találtunk.