Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

CSOK 2019

2019.04.26.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 22. 13:50

Nincs év, amikor ne jelenne meg valamilyen változás az életünkben. A CSOK sokak számára fontos, és már épp kezdtük megszokni, most azonban ismét át kell néznünk a feltételeit. Ugyanis 2018 decemberében változásokat jelentettek be, vagyis a CSOK 2019 március 15. után már más kritériumok alapján vehető igénybe.

CSOK 2019

Két komoly változást is bejelentettek, ami a CSOK 2019-es igénylését elég komolyan befolyásolja. Az egyik a CSOK mellé felvehető hitelösszegre, a másik pedig az ingatlanra vonatkozik. Mint ismeretes, a CSOK egy állami támogatásból és egy kamattámogatott hitelből tevődik össze. Idén március közepétől a háromgyermekes családok már 15.000.000 forintnyi kamattámogatott hitelt vehetnek fel. A kétgyermekes családok esetében pedig ez az összeg 10.000.000 forintra nő. Az ingatlanra vonatkozó változás szintén sokak számára jelenthet könnyebbséget. A változtatás szerint már nem csak újépítésű lakásra, illetve házra lehet igénybe venni a CSOK-ot, hanem használt ingatlant is lehet vásárolni belőle. Ezek a fontos újdonságok akár több tízezer családot is érinthetnek, és ismét alaposan felforgathatják a magyarországi ingatlanpiacot, ami hosszabb távon még több változáshoz vezethet. Csokkal kapcsolatosan itt tudsz további információt találni, kattints ide.

 

Van még egy fontos újítás a CSOK 2019-es szabályai közt, ez pedig a dokumentációt érinti. Eddig csak komoly mennyiségű irat beszerzése és benyújtása után lehetett CSOK-ot igényelni, most viszont, az adminisztrációs korlátozások eltörlésével és a nyilatkozati elv bevezetésével ez megszűnik, így csökkenhet a bankok elbírálási ideje. További, kisebb változások még, hogy a támogatást már a külföldről hazatelepülők is kérelmezhetik, és azok, akik nem hitelképesek, bevonhatják a hitelügyletbe adóstársként a szüleiket, vagy más, közeli hozzátartozójukat. Partnerünk ajánlatait is tekintsd meg, nézd meg itt.

 

Mint látható, lényegesen egyszerűbbé és előnyösebbé válik a CSOK 2019-es igénylése, és ezek a változások téged is érinthetnek, ha családalapításon és otthonteremtésen töröd a fejed. Érdemes is lesz idén elkezdeni ezt a projektet, hiszen ki tudja, meddig emelkednek még az ingatlanárak. Ha kérdésed lenne a CSOK-kal, vagy a hitelekkel kapcsolatban, vedd fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeinken!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - „A” ügyfélminősítés

THM

11,28% - 12,86%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Provident Start kölcsön

THM

13,2%

Futamidő

19 hét

Hitelösszeg

100.000 Ft - 300.000 Ft

Promóció

Extra Plus Személyi Kölcsön

THM

13,4% - 14,6%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

JTM számítás a babaváró hitelnél

JTM számítás a babaváró hitelnél

2019.06.17.

A jövedelemarányos törlesztési mutatóról már többször is írtunk, hiszen minden hitelfelvétel esetében fontos. Mivel a Családvédelmi Akcióterv körül forog most szinte minden, nézzük meg, hogyan alakul a JTM számítás a babaváró hitelnél!

Tovább olvasom
Hiteledet, váltsd ki! Hogy miért?

Hiteledet, váltsd ki! Hogy miért?

2018.12.05.

Hogy miért éri meg a hitelkiváltás? Rengeteg jó indokunk van erre! Egy régi, elavult hitelkonstrukció, egy magas kamatozású kölcsön, több, egyre nehezebben törleszthető adósság, és ez csak pár lehetőség azok közül, amik miatt váltsd ki a hiteledet.

Tovább olvasom
A babaváró hitel röviden összefoglalva

A babaváró hitel röviden összefoglalva

2019.06.20.

Újabbnál újabb módokat láthatunk, amelyeket a kormány mutat be, hiszen tény, ami tény: fogy a magyar. A CSOK különféle módozatai után a legfrissebb fejlemény a babaváró hitel, ami július 1.-től vehető igénybe. Ha gyermeket tervezel a közeljövőben, akkor te is érintett vagy, érdemes hát elolvasnod az alábbi írásunkat!

Tovább olvasom
Lakáshitel feltételei 2019-ben

Lakáshitel feltételei 2019-ben

2019.12.22.

A hitelkonstrukciókhoz szabott feltételek folyamatosan változnak, és ez alól a lakáshitelek sem kivételek. Ha ez nem lenne elég, a hitelek kritériumai bankonként eltérhetnek. Így okozva totális káoszt, de mi segítünk rendet teremteni, és összefoglaljuk Neked, hogy mik a lakáshitel feltételei 2019-ben!

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával