Kevesebben vettek fel lakáshitelt májusban
A lakáshitelek májusi számai azt mutatják, hogy az ingatlanpiac nem hogy megtorpant, de egyenesen csökkenésnek is indult, ami persze nyilvánvalóan átmeneti állapot, ám sokakban kérdéseket vetett fel. Mi sem vagyunk ezzel másként, ezért az alábbiakban összegezzük, milyen szintű a csökkenés, mik lehetnek az okai, illetve kísérletet teszünk arra is, hogy kiderítsük, mit hozhat a jövő.

Mekkora a lakáshitelek csökkenésének mértéke?
A hitelösszegek esetében kifejezetten feltűnő, hogy míg tavaly ilyenkor átlagosan 17,5 millió forint volt az igénylések összege, az idén tavasszal már sokszor a 17 millió forintot sem érte el. Ha sávosan, azaz 10 millió forintonként tekintjük, akkor a 10 millió forint alatti összegű lakáshitelek májusban még növekedtek is az előző évhez képest, ám minden más sávban akkora a csökkenés, hogy az kiegyenlíti ezt a növekedést. A futamidő átlagosan számolva szintén csökkent, igaz, csupán egyetlen hónappal, a jövedelmek viszont nőttek, bár szintén csak minimálisan.
Mi lehet a csökkenés oka?
Mi első sorban a koronavírus-járvány utóhatására gyanakszunk, de az új építésű lakások körüli változások, illetve az építőanyagok árának emelkedése is közrejátszhat abban, hogy a lakáshitelek májusban csökkenést mutatnak. Persze az is lehet, hogy tévedünk, ám e három indok összességében már bőven elegendő ahhoz, hogy azok, akik lakást szeretnének vásárolni, kivárjanak még néhány hónapot, és persze a beköszöntő nyárról sem szabad megfeledkezni, hiszen a lakáspiac minden év nyarán visszaesik némiképp, hogy a nyaralási szezon végeztével ismét erőre kapjon.
Mi várható a továbbiakban?
Mint fentebb is írtuk, a nyár végén valószínűleg ismét emelkedésnek indul a lakáshitel-igénylési kedv, de ebbe beleszólhatnak még más tényezők is. Az építőanyagok árainak drasztikus emelkedése például komolyan megakaszthatja ezt a folyamatot, és bár látszik már a megoldás, egyelőre ezzel kapcsolatban még semmi biztosat nem lehet tudni.
Ha lakáshitelt szeretnél igényelni, tekintsd meg ajánlatainkat, majd indítsd el az igénylési folyamatot online!