Hirdetés

Van hitelem, akkor is vehetek fel babaváró hitelt?

2020.08.19.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 21. 21:17

Röviden: igen! Kicsit hosszabban: az attól függ… Lássuk, min múlik, hogy vehetsz-e fel babavárót, ha már van hiteled!

Van hitelem, akkor is vehetek fel babaváró hitelt?

Először is hadd nyugtassunk meg: ha van hiteled, nyugodtan vehetsz fel hozzá másikat, vannak viszont olyan feltételek, illetve erre vonatkozó szabályozások, amik – ha nem is akadályoznak meg ebben, de – korlátozhatják a lehetőségeidet. A legfontosabb tényező, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, a JTM szabályozás, aminek lényege, hogy egy jogszabály határozza meg az igazolt nettó jövedelemhez képest a vállalható törlesztőrészletek nagyságát. Ebből levonható a következtetés, hogy ha már van hiteled, akkor nem igényelhetsz egy másik, bizonyos összegnél nagyobb hitelt mellé.

Fontos, hogy a pénzintézetek többsége jóval szigorúbban áll ehhez a kérdéshez, mint ahogy a jogszabály, éppen ezért bankonként is különbözik az elérhető hitelösszeg nagysága!

A babaváró hitel egy 5 éves kamatperiódusú, szabad felhasználású, fedezet nélküli, az első 5 évben kamatmentes hitel, ha pedig ezen időszak alatt legalább egy gyermek születik, akkor a kamatmentesség a teljes futamidőre, azaz maximálisan 20 évre terjed ki. Ha viszont nem születik gyermek ezen időszak alatt, akkor piaci kamatozású fut tovább, ezen kívül vissza kell fizetni az 5 év alatt felgyűlt és be nem fizetett kamatokat is.

A JTM szabályozás szempontjából nézve a babaváró hitelnél 500 ezer forintnyi jövedelem alatt 50%, ezt elérő, vagy meghaladó jövedelem esetében 60% lehet maximálisan a törlesztőrészletek aránya a nettó igazolt jövedelemhez képest. A bankok azonban ezt saját hatáskörben módosíthatják; így fordulhat elő, hogy 30% és 60% között változik ez az arány, tehát alaposan meg kell fontolni, hogy melyik bankhoz fordulunk babaváró hitelért, különösen akkor, ha már van hitelünk.

Mint láthatod, akkor is jogosult lehetsz a babaváró hitelre, ha már van hiteled, ám csak megszorításokkal. Azt javasoljuk, hogy alaposan mérd fel a lehetőségeidet, érdeklődj több banknál is, és ha megtaláltad a számodra legkedvezőbbet, csakis akkor indítsd el a hiteligénylésedet!

Ha kérdésed lenne a témával kapcsolatban, tedd fel nekünk elérhetőségeinken!

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Promóció

Provident Start kölcsön

THM

12,7%

Futamidő

18 hét

Hitelösszeg

100.000 Ft - 250.000 Ft

§

Extra Plus Személyi Kölcsön

THM

12,9%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 - 10.000.000 Ft

§

Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel

THM

17,50% - 19,81%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

3.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

§

További blogbejegyzések

Babaváró hitelt csak egyszer lehet igényelni!

Babaváró hitelt csak egyszer lehet igényelni!

2019.08.05.

A babaváró hitel körüli felhajtás tökéletesen érthető, hiszen gyakorlatilag ingyen pénznek számít. Azt azonban jó, ha tudod, hogy a babaváró hitelt csak egyszer lehet igényelni, vagyis a teljes keret, amit lehívhatsz, 10.000.000 forint. Lássuk a részleteit!

Tovább olvasom
A babaváró hitel 2020-ban így igényelheted

A babaváró hitel 2020-ban így igényelheted

2020.04.29.

A babaváró hitel 2020 legnépszerűbb hitelterméke lesz, ez már most látható, hiszen előnye, mint égen a csillag, hátránya viszont – a feltételek teljesítése esetén – gyakorlatilag semmi. Az igénylésének kritériumai maradtak ugyanazok, de a tavalyi indulás óta sikerült tapasztalatokat szereznünk a témában, így összeállítottunk egy listát, aminek segítségével könnyebben hozzájuthattok.

Tovább olvasom
Munkanélküli voltál egy darabig? Mutatjuk, felveheted-e így a Babaváró hitelt!

Munkanélküli voltál egy darabig? Mutatjuk, felveheted-e így a Babaváró hitelt!

2021.02.02.

A legfeljebb 10 millió forint összegű Babaváró hitelt 2019 nyarától igényelhetik a fiatal párok. A konstrukció előnyei közé tartozik, hogy a kölcsön a folyósítás első öt évében kamatmentes, illetve a kiutalás utáni első törlesztőrészlet mértékét 50 ezer forintban maximalizálták, ami tartalmazza az állami kezességvállalási díjat is.

Tovább olvasom
Babaváró hitelről 5 kérdés és válasz

Babaváró hitelről 5 kérdés és válasz

2019.06.14.

A babaváró hitelről az utóbbi idők egyik legnagyobb szenzációja, ha a hitelpiacot nézzük, így nem csoda, hogy sokan kerestek meg minket a vele kapcsolatos kérdésekkel, amik többnyire az igényléssel kapcsolatosak. Úgy gondoltuk, hogy ideje megkönnyítenünk a dolgotokat, ezért kiválogattuk az öt leggyakoribb kérdést, és kicsit bővebben kifejtjük.

Tovább olvasom