A hitelt miért nem vehetem fel, ha nincs jövedelmem?
A hitelt felvenni egyszerű, de alapvető feltételeknek meg kell felelni!

Ha vettél már fel hitelt, vagy utánanéztél annak, hogy milyen feltételekkel tehetnéd ezt meg, akkor tudhatod, hogy az egyik az, hogy rendelkezned kell egy legalább három hónapja tartó munkaviszonnyal, illetve az is, hogy igazolható jövedelmednek is lennie kell. Ha ez nem teljesül, akkor a bank el fogja utasítani a hitelkérelmedet, a hitelezés ugyanis nem szívesség, hanem komoly üzlet, és a pénzintézetek fontos bevételi forrása.
A hitel folyósításával a bank kockázatot vállal, hiszen semmi sem biztos, így az sem, hogy vissza is fizetik azt. Természetesen minden hitelfelvevő arra törekszik, hogy megadja a tartozását, de adódhatnak olyan élethelyzetek, amikor ez nem megoldható. Ezt a kockázatot a bank bevállalja, hiszen egyrészt a kamatokból él, másrészt hitelezés nélkül megállna a gazdaság is. Azonban még így is rengeteg feltételnek kell megfelelni ahhoz, hogy valaki megkaphassa a felvenni kívánt összeget. Ezek egyike a rendszeres jövedelem, illetve a legalább három hónapos munkaviszony. Ez utóbbi azért fontos, mert általában három hónap után jár le a próbaidő, így valószínűbb, hogy a jövedelem rendszeres lesz, vagyis a hitel rendesen vissza lesz törlesztve a kamatokkal együtt. A fentiekből következik, hogy ha nincs jövedelmed, akkor valószínűleg fizetni sem tudnád a részleteket, így a bank nem tud a számodra hitelt folyósítani, mivel ez már szinte nem is kockázat, hanem jócskán túlmutat azon.
Ha viszont rendelkezel jövedelemmel, és hitelt szeretnél felvenni, akkor alaposan fontold meg, hogy melyik pénzintézetnél melyik kölcsönt választod, hiszen számos lehetőséged van! Oldalunk segítségével összehasonlíthatod a bankok jelenleg elérhető legjobb ajánlatait, és könnyedén dönthetsz a számodra legmegfelelőbb mellett. Ha ennek ellenére kérdéseid lennének, vagy pénzügyi tanácsra lenne szükséged, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeinken!