Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Kárrendezés menete – mik a teendők?

2020.03.30.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 22. 07:44

A baleset nem olyasmi, ami velünk történik – mindenki így gondolkodik, de sajnos tévesen. Mindenkivel történhet akár egészen kismértékű baleset is, de sajnos a súlyos esetek sem ritkák. Elsődleges az emberi élet védelme. De azon túl természetesen az autót ért sérüléseket is orvosolni kell.

Kárrendezés menete – mik a teendők?

A casco és a kötelező biztosítás erre szolgál, és míg az utóbbi mindenkinél szerepel, addig a casco már lényegesen kevesebb járművet érint. Pedig érdemes megkötni, hiszen a díja nem kifizethetetlen. Cserébe viszont garantálja a nyugalmat. A kárrendezés menetével éppen ezért érdemes tisztában lenni, hogy ne érjen meglepetés, ha erre kerül sor.

Ha a baleset bekövetkezett, és tegyük fel, hogy nem történt semmilyen komolyabb sérülés, akkor az első dolog, amit meg kell tenni, a fényképek készítése. Hiszen ez sokat segíthet a későbbiekben. A kárrendezés menetében. Ezek után ki kell tölteni a baleseti bejelentőt, mégpedig úgy, hogy a másolópéldányon is minden jól olvasható legyen. Ezek után a károsultnak 30 napja van arra, hogy bejelentse a kárt a károkozó biztosítójánál, de ugyanezt a károkozónak is meg kell tennie. Ha ez megtörtént, akkor a biztosító megvizsgálja, hogy a károkozónak van-e kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása, majd a kárszakértő két munkanapon belül felveszi a kapcsolatot a kár rendezésére hivatott szervizzel.

A kárrendezés menetének következő lépése a sérülések kárszakértő általi rögzítése a kárfelvételi jegyzőkönyvben, majd a jogalap kivizsgálása következik, azaz a sérülések és a kárbejelentésben szereplő adatok összevetése. A kárszakértő kárfelmérése és kalkulációja után a biztosítótársaság ellenőrzi, hogy a gépjármű gazdaságosan javítható-e. Ha igen, és a visszaigazolás megérkezik a szervizhez, megkezdődik a javítás, ha pedig nem, akkor áll fenn a gazdasági totálkár esete. Ebben az esetben a kártérítési összeg alapja a káridőponti érték és a maradványérték különbözete.

Ez lenne nagy vonalakban a kárrendezés menete. Amennyiben kérdésed lenne a témával kapcsolatban, fordulj hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeinken!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Havi Kölcsön

THM

30,2%

Futamidő

30 hó

Hitelösszeg

600.000 Ft - 1.500.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,39% - 11,29%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Repülőgép késés? Az Erste automatikusan kompenzációt fizet!

Repülőgép késés? Az Erste automatikusan kompenzációt fizet!

2024.07.24.

Nyaralás közben nincs bosszantóbb, mint amikor késik a repülőnk. Főszezonban pedig hangos a sajtó a több órás vagy még hosszabb késésektől. Egy előrelátó utazó biztosítással próbál védekezni a kellemetlenség negatív hatásai ellen. Az Erste most egy nem mindennapi lehetőséget kínál: automatikusan kompenzációt fizet. Mutatjuk a részleteket.

Tovább olvasom
5 tipp: ilyen biztosítást érdemes választani síeléshez

5 tipp: ilyen biztosítást érdemes választani síeléshez

2025.01.28.

A síelés népszerű téli sport, amely nemcsak kikapcsolódást nyújt, hanem adrenalinban gazdag élményekkel is gazdagít. Ugyanakkor a havas hegycsúcsokon töltött napok bizonyos kockázatokkal is járnak. Egy jól megválasztott biztosítás nemcsak nyugalmat, hanem pénzügyi védelmet is biztosít, ha valami váratlan történne. Az akölcsön szakértői most bemutatják, mire érdemes figyelni síbiztosítás kiválasztásakor, hogy valóban gondtalan legyen a pihenés.

Tovább olvasom
Milyen tényezők befolyásolják az életbiztosítás díját?

Milyen tényezők befolyásolják az életbiztosítás díját?

2022.01.04.

Egy életbiztosítás díját sok minden befolyásolhatja. Amikor megkötjük a biztosítási szerződést, számos kérdésre választ adunk, a szolgáltató ezeket figyelembe véve kalkulálja ki az összeget.

Tovább olvasom
5 dolog, amire figyelj, ha lakásbiztosítást váltasz

5 dolog, amire figyelj, ha lakásbiztosítást váltasz

2024.02.27.

Egy lakásbiztosításon akár sok ezer forintot is megtakaríthatsz, ha jól választasz. Az új szabályok szerint ráadásul egész márciusban lehetőséged van a váltásra, hiszen idéntől rendkívüli felmondási lehetősége is van a biztosítottaknak. Jobb lakásbiztosítás kell? Jobb lenne olcsóbb? Mutatjuk, mire figyelj, ha lakásbiztosítást váltasz.

Tovább olvasom