Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Lakásfelújításra otthonfelújítási hitelt vagy személyi kölcsönt?

2021.05.11.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 21. 11:25

Lakásfelújításon gondolkodsz? Több lehetőséged is van, hogy finanszírozd – az alábbiakban kettőt hasonlítunk össze.

Lakásfelújításra otthonfelújítási hitelt vagy személyi kölcsönt?

A nemrég megjelent lakásfelújítási hitel, illetve a 3 millió forintos visszatérítés igazi slágerré vált az utóbbi hónapokban, ami nem is csoda, hiszen komoly összegről van szó. A feltételei ugyan nehezítettek, ami miatt sokan nem is jogosultak rá, ám ez nem ront a vonzerején, csupán az elérhetőségén. Érdemes azonban még a lakásfelújítási hitelre jogosultaknak is elgondolkodniuk a másik megoldáson: a piaci alapú személyi kölcsönön, hiszen rengeteg előnnyel jár.

A lakásfelújítási hitel buktatói

Tekintsünk most el attól, hogy nem mindenki juthat hozzá, és tételezzük fel, hogy mindenképp megkaphatod, ami nagyszerű, hiszen ennek a legalacsonyabb a kamata, mivel támogatás jár hozzá. Máris itt az első bökkenő, ugyanis lehet, hogy jelen pillanatban ez a legalacsonyabb, ilyen célra felvehető hitel, ám lehetséges, hogy a jövő héten ez megváltozik, sőt, az is lehet, hogy már most sem ez a helyzet, csupán nem tudunk róla. Ha ez nem lenne elég, a lakásfelújítási hitel feltételei között megtalálható, hogy a kritériumoknak a futamidő végéig meg kell felelned, és, ha esetleg valami megváltozik, akkor elveszítheted az állami támogatást. Egy váratlan helyzet tehát azt a végeredményt hozhatja, hogy lényegesen többet kell majd fizetned a havi esedékességekkor, mint egy piaci kamatozású hitel esetében.

A személyi kölcsön előnyei

Lakásfelújításhoz a személyi kölcsön is megfelelő, hiszen bármire felhasználhatod, ráadásul a feltételei is sokkal könnyebben teljesíthetőek, és az elbírálása is gyorsabb. A kamatokra fentebb már kitértünk, de röviden: lehetséges, hogy ha most azonnal nem is, de a közeljövőben találhatsz olyat, ami még a támogatott lakásfelújítási hitelt is lekörözi, ha elveszted a támogatást, akkor pedig szinte mindegy, hogy melyik személyi kölcsönt választod, csak jobban járhatsz.

Dönts megfontoltan, és ha a személyi kölcsönök egyikével oldanád meg a lakásfelújítást, hasonlítsd össze oldalunkon az elérhető legjobb ajánlatokat, válassz, majd indítsd el az igénylési folyamatot online!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Start kölcsön

THM

13,2%

Futamidő

19 hét

Hitelösszeg

100.000 Ft - 300.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - „A” ügyfélminősítés

THM

12,07% - 18,65%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel

THM

12,67% - 14,92%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

3.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Mire figyeljünk a lakásfelújítási támogatás igénylésekor?

Mire figyeljünk a lakásfelújítási támogatás igénylésekor?

2021.03.31.

A lakásfelújítási támogatás igénylése számos buktatót rejt, amelyekre oda kell figyelned, ha szeretnéd kihasználni az előnyeit.

Tovább olvasom
Milyen feltételekkel igényelhetjük a lakásfelújítási támogatást?

Milyen feltételekkel igényelhetjük a lakásfelújítási támogatást?

2021.04.15.

A lakásfelújítási támogatás igénylése feltételekhez kötött – ha érintett vagy, alábbi cikkünkből mindent megtudhatsz a témáról!

Tovább olvasom
Nyugdíjasok is kaphatnak támogatott lakásfelújítási hitelt?

Nyugdíjasok is kaphatnak támogatott lakásfelújítási hitelt?

2021.05.12.

Nyugdíjasok is kaphatnak lakásfelújítási hitelt, hiszen ez a konstrukció mindenkinek szól – mutatjuk a részleteket!

Tovább olvasom
Milyen kamattámogatott hitelek igényelhetők a Takarékbanknál?

Milyen kamattámogatott hitelek igényelhetők a Takarékbanknál?

2022.03.18.

Állami támogatással lakást vásárolni igazán jó lehetőség. Az állam több módon is segíthet nekünk, hogy új, korszerű otthonhoz jussunk. A kamattámogatásnak köszönhetően pedig jelentős összeg maradhat a pénztárcánkban. Fontos, hogy tudjuk, milyen lehetőségeink vannak, ezért utánajártunk, hogy milyen kamattámogatott hitelek igényelhetők a Takarékbanknál.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával