Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Hitelt, mennyi idő alatt kaphatom meg?

2018.03.28.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 23. 12:50

Sokan teszik fel nekünk a fenti kérdést, de sajnos nem tudunk rá egyértelmű feleletet adni, hiszen sok tényezőtől függ az, hogy mennyi idő alatt kapjuk meg a hitelt. Ahhoz, hogy egy legalább megközelítő válasz szülessen, néhány dolgot figyelembe kell venni, illetve szükség van még pár adatra, és még így sem biztos, hogy amit mondunk, az úgy is lesz!

Hitelt, mennyi idő alatt kaphatom meg?

Tegyük fel, hogy minden adat stimmel, minden feltételnek megfelelsz a hitelt el tudod indítani és minden felvételéhez szükséges dokumentumot beszereztél. Azok át is mennek a bank vizsgálatain, emellett a felvenni kívánt összeget meg is adják neked, mert a JTM számítása alapján fogod tudni fizetni. Ha ugyanis valami nem felel meg a banknak, vagy hiányzik, akkor pótlást, illetve javítást fognak kérni, ami jelentősen megnöveli a várakozási időt!

Látható, hogy a fentiek alapján nem lehet arra vonatkozó választ adni, hogy mennyi idő alatt juthatsz az igényelt hitelösszeghez. Ugyanis a legfontosabb kérdésre még nincs válasz: milyen hitelt szeretnél felvenni? Nem mindegy ugyanis, hogy mit választasz. Bizonyos esetekben az sem, hogy mire költenéd, és mekkora összegre van szükséged! Ha a hitelkonstrukció megvan, akkor tudunk mondani neked egy átlagot arra vonatkozóan, hogy a különböző banknál mennyi idő alatt juthatsz el a folyósításig. A gyorskölcsönöknél ez átlagban 1-3 nap. Személyi kölcsönöknél két hét, az ingatlanfedezetű jelzáloghiteleknél pedig akár egy hónap is lehet. Természetesen ez pénzintézetenként változhat; és ezzel el is jutottunk a harmadik sarkalatos ponthoz, vagyis az sem mindegy, hogy melyik banktól szeretnéd felvenni a szükséges összeget!

Ha eldöntötted, hogy milyen hitelkonstrukciót szeretnél igényelni, illetve beszerezted az elengedhetetlen dokumentumokat. Akkor már csak arra van szükséged, hogy a különböző bankok ajánlatait összehasonlítsd. Ehhez pedig oldalunk kínálja a legjobb lehetőséget! Ha ezek után még lenne kérdésed, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeinken, és szívesen segítünk a folyósítás idejével kapcsolatban is!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

eHitel Expressz

THM

9,96%

Futamidő

6 hó

Hitelösszeg

500.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,39% - 11,29%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel

THM

10,36% - 13,79%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

3.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Mikor módosíthatja a bank egyoldalúan a hitelünk kamatát?

Mikor módosíthatja a bank egyoldalúan a hitelünk kamatát?

2021.06.28.

Módosíthatja a bank egyoldalúan a kamatokat, és ha igen, milyen esetekben? Az alábbiakból minden kiderül!

Tovább olvasom
Mit jelent a forintosítás és van-e még jelentősége

Mit jelent a forintosítás és van-e még jelentősége

2025.08.18.

A forintosítás a magyarországi lakossági devizahitelek kötelező átváltása volt forint alapúvá 2014-2015-ben, válaszreakcióként a 2008-as válság után elmélyülő devizahitel-válságra. Az intézkedést megelőzte az elszámolás, ami a bankok által alkalmazott tisztességtelen feltételek miatti tartozáscsökkentést jelentett. A forintosítás megszüntette az árfolyamkockázatot az adósok számára, stabilizálta a pénzügyi rendszert, de sokaknak magasabb forintban kifejezett tőketartozást eredményezett a felvételi árfolyamhoz képest. Jelentősége ma is érezhető a futó hitelekben, a hazai hitelpiac szerkezetében és a pénzügyi tudatosság fontosságában.

Tovább olvasom
Forint vagy euró alapú befektetés – melyiknél magasabb a várható hozam?

Forint vagy euró alapú befektetés – melyiknél magasabb a várható hozam?

2022.08.16.

A forint vagy euró alapú befektetés közötti választás nem egyszerű, és nem csak a várható hozam miatt érdemes alaposan megfontolni a döntést.

Tovább olvasom
SZÉP Kártya 2025: Idén változik a felhasználás

SZÉP Kártya 2025: Idén változik a felhasználás

2025.01.13.

A Széchenyi Pihenőkártya, ismertebb nevén SZÉP Kártya, az elmúlt évtizedben az egyik legnépszerűbb béren kívüli juttatási forma lett Magyarországon. Az évről évre bekövetkező változások, valamint a felhasználás új szabályai jelentős hatást gyakorolnak a munkavállalók, a munkáltatók és a vendéglátóipar szereplőire egyaránt. 2025-ben ismét módosul a kártya felhasználásának szabályozása, ami számos újdonságot hoz mind az elfogadóhelyek, mind a felhasználók számára. Az alábbiakban megvizsgáljuk a legfontosabb változásokat, azok hátterét és lehetséges hatásait.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával