Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

A Babaváró hitel Állampapírba fektetése

2021.11.29.
Szerző: Horák Árpád
Utoljára módosítva: 2021. november 29. 10:52

A Babaváró hitelt az igénylők egy része befektetési célra használja fel. A befektetés egyik módja, hogy a kölcsönösszegből Állampapírt vásárolunk. Megnéztük, megéri-e állampapírba fektetni a Babaváró hitelt. Mutatjuk, hogy mire kell figyelni ennél a befektetésnél.

A Babaváró hitel Állampapírba fektetése

Néhány szó a Babaváró hitelről

A Babaváró hitel egy államilag támogatott hitel, amivel a kormány a családokat és a gyermekvállalást kívánja segíteni. Akár 10 millió forintot is kaphatunk, ha Babaváró hitelt igényelünk, és ez a 10 millió forint kamatmentes lesz a futamidő végéig, ha teljesítjük a szerződésben vállalt feltételeket. A Babaváró hitel, ahogy a nevében is benne van, gyermeket tervező családok számára érhető el. A szerződésben vállalnunk kell, hogy gyermekünk születik.

Az első gyermekünknek öt éven belül kell megszületnie, ebben az esetben a Babaváró hitel a futamidő végéig kamatmentes marad. Ha megszületik a második gyermekünk a hitel harminc százalékát elengedik, a harmadik gyermek születése után pedig már semmit nem kell majd fizetnünk. A Babaváró hitelt akár húsz évre is kérhetjük, és a szabályozás szerint a törlesztőrészletünk nem lehet magasabb havi 50 ezer forintnál. A gyerekek megszületése után a hitelt szüneteltethetjük is, így ez a konstrukció valóban nagy segítség lehet egy ifjú párnak.

A Babaváró hitel állampapírba fektetése – jó ötlet?

A Babaváró hitelt az igénylők a statisztikák szerint főleg a lakáscéljuk megvalósítására fordítják. Van azonban néhány százaléknyi igénylő, aki befekteti a megkapott összeget. Az egyik befektetési cél a MÁP, a Magyar Állampapír. De hogy lehet úgy befektetni a Babaváró hitelt, hogy az biztosan megérje?

Abban az esetben, ha gyermekünk születik, és a Babaváró hitel a futamidő végéig kamatmentes marad, a kölcsönösszeg befektetése egyértelműen nyereséget fog hozni a szakértők szerint. Nem bonyolult a számítás, hiszen egy ingyenhitel befektetése esetén a kapott kamatokat nyereségként realizáljuk. Ha olyan anyagi helyzetben vagyunk, hogy nincs szükségünk a felvett kölcsönre, jó döntés lehet azt befektetni.

Merőben más a helyzet azonban akkor, ha nem születik gyermekünk. Azoknak, akik eleve gyermekvállalás nélkül, csak befektetési célra igénylik a Babaváró hitelt, számolniuk kell azzal, hogy bár a Babaváró hitel a folyósítást követő első öt évben biztosan kamatmentes marad, abban az eseten azonban, ha nem születik gyermekünk, akkor a kamattámogatást 120 napon belül, egy összegben vissza kell fizetnünk. Ez a jelenlegi kamatok mellett valamivel több, mint kétmillió forint. Akkor éri meg tehát befektetési céllal Babaváró hitelt igényelni, ha a befektetésünk haszna ennél több lesz. A számítások szerint a Babavárót MÁP-ba fektetők ebben az esetben is közel félmillió forint haszonra tehetnek szert. A MÁP ugyanis két és félmillió forint hozamot hoz öt év alatt, vagyis, ha öt év után előtörlesztjük a tőkét, és kifizetjük a kamattámogatást is, még akkor is marad ötszázezer forintunk.

Mire figyeljünk, mielőtt befektetnénk a Babaváró hitelt?

A jegybanki alapkamatra. A befektetésünk sikere ugyanis azon múlik, hogy mekkora kamatkedvezményt kell majd visszafizetnünk, ez pedig a jegybanki alapkamaton múlik. Néhány hónapja még nem volt kérdés, hogy ez a befektetés nyereséget hoz-e nekünk. Csakhogy a Magyar Nemzeti Bank az elmúlt hat hónapban folyamatosan emelte az alapkamat szintjét, és azt tudnunk kell, hogy egy bizonyos kamatszint felett már nem fogja megérni befektetni a Babaváró kölcsönt. Rendkívül fontos, hogy számoljunk tehát, mert az, hogy fél éve még nyereséget termelt ez az ötlet, attól még egyáltalán nem biztos, hogy még mindig előnyös, hiszen a kamatok emelkedtek, és így a realizálható nyereség is folyamatosan csökken, és eljöhet az a pont, ahol már ráfizetéses lesz ez a befektetés.

Szabad felhasználású jelzáloghitelt is fektethetünk állampapírba

Az Állampapírba fektetés szabad felhasználású jelzáloghitellel is működhet. Itt is fontos lesz azonban, hogy számoljunk. A havi törlesztőrészletek mellett ugyanis egyéb költségeink is lesznek. Már magának a jelzáloghitel igénylésének is lesznek költségéi. Gondolnunk kell az értékbecslésre, a közjegyző díjára, a lakásbiztosításra és a jelzálogjog-bejegyzés költségére is. És a legfontosabb: a végtörlesztésért pénzt fog kérni a pénzintézet. Ezek mellett a költségek mellett akkor éri meg ez a befektetés, ha a MÁP többet kamatozik. Számoljuk. Fontos.

Megéri vagy nem éri meg?

Néhány hónapja még a szakértők azt nyilatkozták, hogy megéri akár a Babaváró hitelt, akár egy szabad felhasználású jelzáloghitelt Állampapírba fektetni. Csakhogy a MNB felemelte az alapkamatot, és ez jelentősen befolyásolta ennek a befektetési formának a nyereségességét. Az, hogy megéri-e ma ez a befektetés, az a hitelfelvétel pillanatában dől el. A kamat mértéke fogja meghatározni, hogy lesz nyereségünk vagy nem, és ha igen, akkor mennyi. Alaposan körbe kell járnunk ezt a témát, és gondolnunk kell minden esetlegesen felmerülő költségre. Ha pontosan kiszámoljuk a hitelünk költségeit, és ezt kivonjuk a befektetés hozamából, akkor forintra pontosan megkapjuk, hogy mennyi nyereségünk lesz a befektetésünkön.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Start kölcsön

THM

13,2%

Futamidő

19 hét

Hitelösszeg

100.000 Ft - 300.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - „A” ügyfélminősítés

THM

12,07% - 18,65%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel

THM

12,67% - 14,92%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

3.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Babaváró hitelt vagy piaci kamatozású lakáshitelt célszerű felvenni?

Babaváró hitelt vagy piaci kamatozású lakáshitelt célszerű felvenni?

2021.05.03.

Hitelfelvétel előtt álltok a pároddal? Nagyobb lakásba, házba költöznétek? Szeretnétek gyereket is néhány éven belül? Nagy családról ábrándoztok? Gondoljátok át, és jól válasszatok a lehetőségek közül: Babaváró hitelt vagy piaci kamatozású hitelt is igénybe tudtok venni.

Tovább olvasom
Babaváró hitelt csak egyszer lehet igényelni!

Babaváró hitelt csak egyszer lehet igényelni!

2019.08.05.

A babaváró hitel körüli felhajtás tökéletesen érthető, hiszen gyakorlatilag ingyen pénznek számít. Azt azonban jó, ha tudod, hogy a babaváró hitelt csak egyszer lehet igényelni, vagyis a teljes keret, amit lehívhatsz, 10.000.000 forint. Lássuk a részleteit!

Tovább olvasom
5 tipp a babaváró hitel felvételéhez

5 tipp a babaváró hitel felvételéhez

2019.07.22.

A babaváró hitel mindenki fantáziáját megmozgatta, aki mostanában alapítana családot, sőt, még azok is elkezdtek tervezgetni, akik eddig nem nagyon vágtak volna bele a gyereknevelésbe. Ha ezt a cikket olvasod, akkor valószínűleg téged is érint a dolog, itt van 5 tipp a babaváró hitel felvételéhez!

Tovább olvasom
Babaváró hitel gyermek nélkül lehetséges?

Babaváró hitel gyermek nélkül lehetséges?

2019.12.19.

A babaváró hitel népszerűsége a banki jelentések alapján kezd alábbhagyni, hiszen – ahogy a média állítja – azok, akik jogosultak voltak rá, már igényelték. Mi szembe mennénk ezzel az állítással, hiszen sok házaspár lehet még, akik jogosultak, csupán nem kaptak megfelelő tájékoztatást. Rengeteg ifjú pár akad, akik még csupán ketten vannak, de tervezik a család bővítését; ez a cikk nekik szól, hiszen a babaváró hitel gyermek nélkül is lehetséges igényelni.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával