Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Babaváró hitel: hogyan rövidíthető a futamidő?

2022.05.10.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2022. május 10. 08:39

Rövidítenéd a futamidőt a babaváró hitelednél? Van rá lehetőséged, és az alábbi cikkünkből meg is tudhatod, hogy hogyan csináld!

Babaváró hitel: hogyan rövidíthető a futamidő?

A futamidő rövidítése elsősorban a személyi kölcsönök, illetve a jelzáloghitelek esetében fontos, hiszen így kevesebb költséggel kell számolni. A költség itt a kamatokat jelenti, amelyeket a futamidő végéig kell fizetni, és ugyan a hosszabb futamidő alacsonyabb törlesztőrészleteket eredményez, összességében viszont megnő a hitel költsége.

A babaváró hitel viszont kamatmentes az első öt évben, és utána is az marad, amennyiben megszületik a család első gyermeke (a második után a tartozás 30%-a, a harmadiknál pedig az egész eltörlésre kerül), így a fenti okfejtés gyakorlatilag semmissé válik, hiszen nincs költség az évi 0,5%-os kezességvállalási díjon felül, tehát érdemes a leghosszabb futamidőre felvenni a konstrukciót, hiszen ez nem jár semmilyen plusz teherrel.

Akad azonban olyan helyzet is, amikor szükség van arra, hogy rövidítsük a futamidőt a babaváró hitelnél: a kamattámogatás elvesztése.

Mi a babaváró hitel?

A babaváró hitel egy maximum 10 millió forint hitelösszegű, szabad felhasználású kölcsön, amely – bizonyos feltételek teljesülése mellett – kamatmentessé válhat. Az állami támogatás több szintű, mivel a kamatmentesség mellett a törlesztés is szüneteltethető, és a fennálló tőketartozásból való elengedés is lehetséges.

A babaváró hitel akkor lehet kamatmentes, ha az igénylőknek legalább egy gyermeke születik a szerződéskötéstől számított öt éven belül. Ha ez nem történik meg, annak többféle következménye lesz: a legfontosabb, hogy az addig igénybe vett állami támogatást egy összegben vissza kell fizetni, a hitel pedig piaci kamatozásúvá válik. A legtöbb kedvezmény úgy érvényesíthető, ha három gyermek születik, mivel ebben az esetben lehet a legnagyobb mértékű támogatáshoz jutni. Az első gyermek születését követően kamatmentes lesz a hitel, ráadásul az állam három évre felfüggeszti a hitel törlesztését az ügyfelek kérésre szerint, a második gyermek után ugyancsak három év szüneteltetés kérhető a törlesztésben, emellett a fennálló tőketartozás 30%-át elengedi az állam, a harmadik gyermek születése esetén pedig a teljes fennálló tőketartozás elengedésre kerül.

Mikor szűnik meg a kamattámogatás?

A babaváró hitel kamatmentes, de csak addig, amíg minden feltétel teljesül. A kamatmentesség elvesztése azonnal bekövetkezik:

  • ha nem születik gyermekünk 5 éven belül,
  • ha elválunk, vagy
  • ha külföldre költözünk.

Ezekben az esetekben a kölcsönt a piaci kamatozással kell tovább fizetni, az addig kapott kamattámogatást pedig vissza kell fizetni, méghozzá egy összegben; ebben az esetben viszont már lényeges a hátralévő futamidő rövidítése.

Hogyan lehet rövidíteni a futamidőt?

Alapvetően két eset lehetséges: a kamattámogatott, illetve a kamattámogatás megvonása utáni, piaci kamatozású babaváró hitel futamidejének csökkentése.

A kamattámogatott babaváró hitel esetében van egy kitétel, ami megakadályozhatja a futamidő csökkentését, méghozzá drasztikusan. A havi törlesztőrészlet ugyanis nem haladhatja meg az 50 ezer forintot a kezességvállalás díjjal együtt.

Ha a teljes, 10 millió forintos hitelösszeget igénybe vesszük, akkor a minimális futamidő 19 év lehet, 18 éves futamidő esetén ugyanis a fizetési kötelezettség meghaladja az 50 ezer forintot. Ebből következik, hogy a maximális, 20 éves futamidő ebben az esetben mindössze egy évvel csökkenthető.

Persze a hitel elő-, vagy végtörleszthető is, arra azonban figyelni kell, hogy mikor is törlesztünk elő, mivel a futamidő első 5 évében – a gyermekszületést megelőzően – a hitelösszeg felének előtörlesztése az előtörlesztett összegre addig kapott kamattámogatás elvesztésével jár, azaz azt vissza kell fizetni – ha viszont megszületik határidőre az első gyermek, akkor a visszafizetett kamattámogatást visszakaphatjuk az államtól.

A piaci kamatozású hitel futamidejének csökkentése bármikor megoldható egy hitelkiváltással, illetve elő-, vagy végtörlesztéssel, és erre a bank nem számolhat fel díjat.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Havi Kölcsön

THM

30,2%

Futamidő

30 hó

Hitelösszeg

600.000 Ft - 1.500.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,26% - 10,49%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Van hitelem, akkor is vehetek fel babaváró hitelt?

Van hitelem, akkor is vehetek fel babaváró hitelt?

2020.08.19.

Röviden: igen! Kicsit hosszabban: az attól függ… Lássuk, min múlik, hogy vehetsz-e fel babavárót, ha már van hiteled!

Tovább olvasom
Ezek a családtámogatások maradnak 2023-ban

Ezek a családtámogatások maradnak 2023-ban

2022.09.27.

Családtámogatások maradnak 2023-ban is, tehát nem kell attól tartani, hogy segítség nélkül maradunk – lássuk, melyek igényelhetőek jövőre is!

Tovább olvasom
Igényelhetünk egyetemistaként babaváró hitelt?

Igényelhetünk egyetemistaként babaváró hitelt?

2021.08.29.

Egyetemista vagy, és szeretnél babaváró hitelt igényelni? Nincs akadálya, ha teljesíted a feltételeket!

Tovább olvasom
Babaváró hitel KHR (BAR) lista esetén – lehetséges?

Babaváró hitel KHR (BAR) lista esetén – lehetséges?

2020.03.11.

Ha babaváró hitelt szeretnél igényelni, akkor a szokásosnál jóval több feltételt kell teljesítened annak ellenére, hogy gyakorlatilag ez is csak egyfajta személyi kölcsön. A különbségeket már sokszor taglaltuk, így nem mennénk bele részletesen, hiszen az erre vonatkozó cikkeinket megtalálhatod itt, a blogunkon. Az viszont eddig nem került szóba, hogy a babaváró hitel KHR, vagyis BAR listások igényelhetnek-e; ezt most pótoljuk.

Tovább olvasom