Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Hitellel terhelt lakás öröklése

2020.12.21.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 21. 20:18

A hitellel terhelt lakás öröklése komoly problémákat okozhat az örökösöknek, ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy ilyen esetben mit lehet és kell tenni.

Hitellel terhelt lakás öröklése

A hitellel terhelt lakás öröklése napjainkban meglehetősen gyakori, hiszen a magyarországi lakásállomány nagy részét hitelből vásárolták meg a tulajdonosaik, és a futamidők többnyire 20-30 évre szólnak. Sajnos előfordul, hogy a tulajdonos még ennek lejárta előtt elhalálozik, az örökösök pedig nem tudják, mi a teendő a lakással, illetve a hitellel kapcsolatban. Az alábbi cikkben az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat szedtük össze.

Hitellel terhelt lakás öröklése és a felelősség kérdése

Fontos tudni, hogy az ilyen esetekben az örökös felelőssége korlátozott, ugyanis csak a hagyaték értékéig felelős az örökölt adósságért, afelett nem. Ha tehát nagyobb adósságot örököl, mint amennyi az örökölt vagyon értéke, a saját vagyonával ezért nem felel. Plusz tudnivaló, hogy az örökséget vissza is lehet utasítani, ami ebben az esetben a bankra száll.

Mielőbb fel kell venni a kapcsolatot a hitelezővel!

A haláleset nincs hatással a hitelre, az öröklés pedig a jog szerint azonnali, tehát bármi is legyen a döntés a hitellel terhelt lakás kapcsán, mielőbb fel kell keresni a bankot, és megállapodni vele a továbbiakról. Sokan gondolják, hogy a hagyatéki tárgyalásig minden felfüggesztésre kerül, ám ez koránt sincs így, ezért nem csupán a bankot, de a közműszolgáltatókat is értesíteni kell!

A legfontosabb teendők hitellel terhelt lakás öröklése esetén

Legtöbbször a tartozás kisebb összegű, mint az ingatlan értéke, tehát annak eladásával az adósság nullázható, a különbség pedig az örökösé lesz. Ha viszont az örökös tudja és akarja vállalni a törlesztést, akkor gyakorlatilag egy jól „kamatozó” befektetésre tehet szert, hiszen az ingatlanárak folyamatosan emelkednek. Ilyenkor szintén a bankot kell felkeresni, és a hitelt a saját nevére venni. Ha ez nem lehetséges a bank szabályzata szerint, akkor érdemes egy hitelkiváltással rendezni az ügyet.

Ha ez utóbbi eset merül fel, és a hitellel terhelt lakás után egy hitelkiváltó kölcsönre lenne szükséged, hasonlítsd össze a bankok ajánlatait oldalunkon, majd indítsd el az igénylést online!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Havi Kölcsön

THM

30,2%

Futamidő

30 hó

Hitelösszeg

600.000 Ft - 1.500.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,26% - 10,49%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Így kaphatsz hitelt, ha munkahelyet váltottál

Így kaphatsz hitelt, ha munkahelyet váltottál

2022.11.25.

Ha munkahelyet váltasz, az akár komoly előrelépés is lehet a karrieredben, de a hitelfelvételt meg is nehezítheti; lássuk, hogy miért és hogyan!

Tovább olvasom
Lakáshitel, vagy lakáslízing? Melyik a jobb?

Lakáshitel, vagy lakáslízing? Melyik a jobb?

2020.05.08.

Ingatlant vásárolnál, de nincs rá fedezeted? Többféle lehetőséged is van: választhatsz, hogy lakáshitel, vagy lakáslízing segítségével oldod meg ezt a problémát. Mindkettőnek vannak előnyei a másikhoz képest, így könnyen kiderülhet számodra is, hogy melyiket kell választanod.

Tovább olvasom
Kedvező jelzáloghitelt szeretnél felvenni?

Kedvező jelzáloghitelt szeretnél felvenni?

2018.05.16.

Mindenki törekszik a legjobb, legkedvezőbb jelzáloghitel felvételére, de ez nem könnyű, hiszen többféle konstrukció létezik, és ezek nem feltétlenül felelnek meg bárki igényeinek. Nézzük most át, hogy milyen lehetőségek érhetőek el jelenleg a piacon, ha kedvező jelzáloghitelt szeretnénk felvenni!

Tovább olvasom
Tisztázzuk: mik a kezes kötelezettségei?

Tisztázzuk: mik a kezes kötelezettségei?

2020.11.13.

Amikor a hitelfelvétel során a bank nem találja hitelképesnek a hitel igénylőjét, akkor többféle megoldás is létezik a probléma áthidalásra; ezek egyike a kezesség, ami alacsony jövedelem esetén kerül alkalmazásra. Fontos azonban, hogy a kezesnek kötelezettségei is vannak a hitelfelvételben, amelyek nemfizetés esetén igen komolyak is lehetnek.

Tovább olvasom