Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Casco biztosítás lényege

2020.03.03.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 22. 07:56

Aki rendelkezik, vagy rendelkezett valaha saját tulajdonú autóval, az előtt nem ismeretlen a casco biztosítás lényege. De mások is hallhattak már róla, hiszen tulajdonképpen általános kifejezésről van szó. Az alábbiakban összefoglaljuk a főbb tudnivalókat.

Casco biztosítás lényege

A casco biztosítás lényege, hogy lefedje az autókban, vagy egyéb közlekedési eszközökben bekövetkezett káreseményeket. A casco azokra az eseményekre nyújt fedezetet, amelyek egy előre nem látható, nem várt esemény során okoznak kárt, vagyis a balesetekből adódó sérülések javításának költségét fedezi. A megkötése ugyan nem kötelező jellegű, mégis megéri, mert ma már kedvező áron juthatunk hozzá, és meg lehet kötni határozatlan és határozott időre is.

A casco biztosítás lényege alatt elsősorban az alapbiztosítást értjük, amihez többféle plusz szolgáltatás is kérhető. Az alapbiztosítás rongálás, vagy elemi kár – mint árvíz, szélvihar, jégeső – esetén nyújt fedezetet, de vonatkozik a lopásra és az üvegtörésre is. Poggyász-, illetve közlekedésibaleset-biztosítás kiegészítőként kérhető, és így vonhatóak fedezet alá az extra és utólag beépített felszerelések is.

Casco biztosítást a forgalmi engedélybe bejegyzett tulajdonos, vagy üzembentartó köthet, illetve az a személy, akinek a biztosított gépjármű a vagyoni érdekeltségébe tartozik. A Magyarországon kötött casco Európa földrajzilag értendő területére érvényes, vagyis az Európai Unión túl Lettország, Litvánia európai területe és Észtország is bele tartozik, valamint a volt Szovjetunió utódállamai és Törökország egész területe. Mindenképpen érdemes tehát megkötni, főleg akkor, ha sokat autózunk külföldön is.

Remélhetőleg sikerült mindent összefoglalnunk a casco biztosítás lényegével kapcsolatban; az apróbb részletekre is kitérünk hamarosan. Amennyiben szeretnél casco-t kötni, már oldalunkon is megteheted, hiszen biztosításokkal bővítettük a portfóliónkat! Ha kérdésed lenne, vedd fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén; állunk rendelkezésedre!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Havi Kölcsön

THM

30,2%

Futamidő

30 hó

Hitelösszeg

600.000 Ft - 1.500.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,26% - 10,49%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Milyen esetekben segít az életbiztosítás?

Milyen esetekben segít az életbiztosítás?

2024.03.14.

Az életbiztosítás talán a legegyszerűbben elérhető biztosítási forma. És bár a neve sokat elárul, utánajártunk, hogy pontosan milyen esetekben segít az életbiztosítás. Röviden és közérthetően írunk az életbiztosításról.

Tovább olvasom
Biztosítót váltani mikor és hogyan lehet?

Biztosítót váltani mikor és hogyan lehet?

2020.02.20.

Ahogy a hitelkiváltásnak, úgy a biztosítóváltásnak is megvannak a maga okai, és hasonlóak mindkét esetben: az elégedetlenség a szolgáltatásokkal, illetve azok minőségével, a magas díjak, és persze az, hogy léteznek jobb lehetőségek is. Mivel egy biztosító számára adott a lehetőség, hogy évente többször is módosíthasson a díjain, a legtöbb ügyfél többnyire egyik biztosítótól a másikig lépked, amikor csak lehetősége van rá, és ezt maximálisan meg tudjuk érteni. Lássuk, hogy mikor és hogyan lehet biztosítót váltani!

Tovább olvasom
Hogyan spórolhatsz a lakásbiztosításon?

Hogyan spórolhatsz a lakásbiztosításon?

2024.10.25.

Egy lakásbiztosítás fontos védőháló lehet, de a magas díjak elriaszthatják az embereket. Szerencsére számos módszer létezik arra, hogy csökkentsd a havi kiadásokat, miközben megőrzöd otthonod biztonságát. Utánajártunk és összegyűjtöttük a legfontosabb tippeket, amelyekkel akár jelentős összeget spórolhatsz. Mutatjuk, hogyan spórolhatsz a lakásbiztosításon.

Tovább olvasom
Mutatjuk a kárigény-bejelentés menetét

Mutatjuk a kárigény-bejelentés menetét

2021.08.25.

Kárigény-bejelentésre lenne szükség, de – mivel először csinálod – nem tudod pontosan, hogy hogyan kellene? Olvasd el alábbi cikkünket!

Tovább olvasom