Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

A biztosítás az egyik legnépszerűbb részvénypiaci ágazat

2021.08.17.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 21. 10:26

A részvénypiac változékony, ám úgy tűnik, hogy a biztosítási ág jelenleg a legstabilabb és legnépszerűbb – mutatjuk, mire kell figyelned, ha beszállnál!

A biztosítás az egyik legnépszerűbb részvénypiaci ágazat

A koronavírus-járvány, illetve az általa okozott gazdasági problémák alig-alig érintették a pénzügyi szektort, illetve azon belül a részvénypiacot, ráadásul a gazdaság fellendítését célzó rendelkezések még jót is tettek ezen a téren. Ennek köszönhetően most igazán megéri a biztosításokkal foglalkozni, illetve kötni egyet, hiszen csak nyereséges lehet az ügylet.

Hogy érdemes beszállni a részvénypiac biztosítási ágába?

Egy befektetési életbiztosítás megkötése már minimális, akár pár ezer forintos havi költségkeretből is megoldható, azaz mindenki számára elérhető, aki szeretné nem csak félretenni, de kamatoztatni is a pénzét. A befektetési életbiztosítás lényege, hogy az életbiztosítási szolgáltatásokat – mint például a haláleset utáni kártérítés – befektetési lehetőségekkel kombinálja, méghozzá sokféle módon, azaz mindenki megtalálhatja a saját lehetőségeihez és igényeihez leginkább illő életbiztosítást, amellyel közvetve ugyan, de hozzáférhet a részvénypiachoz is, mégpedig a különféle befektetési alapokon keresztül. Ezekbe az ügyfél választása szerint a biztosító fekteti a befizetett díjakat, az életbiztosítás lejártakor esedékes kifizetés összege pedig a választott befektetési alapok hozamától függ. Az ügyfél az életbiztosítás futamideje alatt tetszőlegesen átcsoportosíthatja a megtakarítását és a későbbi befizetéseit a biztosító által felkínált alapok között, általában minimális díj megfizetése után.

A részvénypiac hatása a befektetési életbiztosításokra

Mivel a befektetési alapok részvénycsomagokat takarnak, amelyek mindegyike más és más, a hozamok is különbözőek, ám lényeges hatása van az értékükre és hozamukra a részvénypiac változásainak is. Éppen ezért az ezekkel való zsonglőrködés tapasztalatot és folyamatos odafigyelést igényel, tehát a kockázatosabb lépések megtétele nem mindenki számára javasolt. Léteznek azonban alacsony kockázati rátával kiadott életbiztosítások, amelyek szinte maguktól működnek, viszont a hozamuk alacsonyabb.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

eHitel Expressz

THM

9,96%

Futamidő

6 hó

Hitelösszeg

500.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,39% - 11,29%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel

THM

10,36% - 13,79%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

3.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Casco biztosítás lényege

Casco biztosítás lényege

2020.03.03.

Aki rendelkezik, vagy rendelkezett valaha saját tulajdonú autóval, az előtt nem ismeretlen a casco biztosítás lényege. De mások is hallhattak már róla, hiszen tulajdonképpen általános kifejezésről van szó. Az alábbiakban összefoglaljuk a főbb tudnivalókat.

Tovább olvasom
Mit nyújt egy magán-egészségbiztosítás?

Mit nyújt egy magán-egészségbiztosítás?

2023.03.24.

A magán-egészségbiztosítás számos előnyt rejt, ezért érdemes lehet megismerkedned vele – az alábbiakban a legfontosabb tudnivalókat olvashatod.

Tovább olvasom
Kidobott pénz a biztosítás? Erre figyelj aláírás előtt

Kidobott pénz a biztosítás? Erre figyelj aláírás előtt

2026.02.04.

A biztosítás értéke káreseménynél derül ki. Készítettünk egy podcastot arról, hogy milyen tipikus félreértések és szerződéses feltételek vezetnek ahhoz, hogy káreseménynél a biztosító nem vagy csak részben térít. Az epizódban áttekintjük az alkuszi közvetítés szerepét, a kárbejelentési folyamat gyakori hibáit, valamint azt, mire érdemes figyelni a biztosítási feltételek értelmezésekor, különös tekintettel a gyakorlatban előforduló kizárásokra és korlátozásokra.

Tovább olvasom
Hány évesen érdemes életbiztosítást kötni?

Hány évesen érdemes életbiztosítást kötni?

2023.08.25.

Az életbiztosítás megkötésének dátuma fontos lehet. De mi az az életbiztosítás? Milyen fajtái vannak? És persze hány évesen érdemes életbiztosítást kötni? Spojler: fiatalon. Az Akölcsön szakértői válaszolnak a kérdésekre. Röviden az életbiztosításról, és arról, hogy hány évesen érdemes életbiztosítást kötni.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával