Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Gyorskölcsönt szeretnék, hány hónap munkaviszony szükséges?

2018.03.02.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 23. 12:57

Gyorskölcsönt olyankor veszünk fel, amikor azonnal, de inkább tegnap van szükségünk egy kisebb összegre, hiszen akár 24 óra alatt megjelenhet a pénz a számlánkon, ráadásul online is lehet igényelni, azaz ki se kell mozdulnunk a lakásból. Feltételei persze ennek is vannak, de nem teljesíthetetlenek.

Gyorskölcsönt szeretnék, hány hónap munkaviszony szükséges?

Gyorskölcsönt csak a 18. év betöltése után, érvényes személyazonosító okmányokkal, és érvényes, bejelentett, magyarországi lakcímmel lehet igényelni. Emellett szükséges hozzá állandó jövedelem is, amit igazolni is tudsz. Fontos, hogy az igazolás nem lehet egy hónapnál régebbi! Az állandó jövedelem azt jelenti, hogy folyamatos munkaviszonnyal rendelkezel, ami legalább három hónapos. Ez azért fontos, mert így a bank látja, hogy túl vagy a próbaidőn, és nem történhet meg az, hogy egyik napról a másikra munkanélkülivé válasz, vagyis így kisebb az esélye annak, hogy fizetésképtelen leszel. Ahogy a mondás tartja, kockázat nélkül nincs nyereség, de minden pénzintézet törekszik a minél kisebb rizikóra, így a munkaviszony kérdését kiemelten kezelik és komolyan is veszik!

Hozzá kell tenni, hogy a három hónapos munkaviszony megléte nem általános érvényű, de jelenleg ez a legalacsonyabb elvárás. Mint mindenhol, a gyorskölcsönöknél is érvényes az, hogy ha kedvezményes az egyik feltétel, akkor szigorúbb a másik, vagyis lehetséges az, hogy ha több igazolt munkaviszonyról kérnek igazolást, akkor alacsonyabb a kamat, a THM, vagy esetleg nincsenek plusz díjak!

Ha teljesíted a pénzintézet által támasztott követelményeket, akkor tényleg megkaphatod egy nap alatt azt az összeget, amit igényeltél. Ahhoz, hogy Te a legjobban járj, érdemes körültekintőnek lenned, tehát mielőtt elfogadnád az első, szembejövő ajánlatot, hasonlítsd össze az elérhető gyorskölcsönöket, hogy a legjobbat választhasd! Ezt oldalunk segítségével könnyedén megteheted, kérdés esetén pedig szívesen segítünk Neked a döntésben. Keress bennünket bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Havi Kölcsön

THM

30,2%

Futamidő

30 hó

Hitelösszeg

600.000 Ft - 1.500.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,39% - 11,29%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Lakáshitelhez önerő – miért szükséges?

Lakáshitelhez önerő – miért szükséges?

2019.01.09.

Ha ingatlanhitelt szeretnél felvenni, akkor biztos utánanéztél már néhány dolognak ezzel kapcsolatban. Az egyik legfontosabb, illetve sokaknak a legproblémásabb tényező az, hogy a lakáshitelhez önerőt is kell biztosítani, vagyis ahhoz, hogy lakáshoz juss, szükséged lesz némi saját pénzre is, ami a lakás értékének 20%-a. És hogy miért is szükséges ez?

Tovább olvasom
Szabad felhasználású hitelt fedezet nélkül

Szabad felhasználású hitelt fedezet nélkül

2019.06.13.

Szabad felhasználású hitelt fedezet nélkül? Egyszerű a válasz: Személyi kölcsön! Manapság már olyan ajánlatokat is lehet találni, amelyek kamatai megközelítik egy ingatlanfedezetű hitelét. Mindenkinek érdemes elgondolkodnia azon, hogy ezek közül választ.

Tovább olvasom
OTP akciós személyi kölcsönéről, mit kell tudni?

OTP akciós személyi kölcsönéről, mit kell tudni?

2018.10.18.

Mint minden pénzintézet, az OTP Bank is kínál az ügyfeleinek személyi kölcsönt, de most egy új akcióval hívta fel magára, illetve a hitelre a figyelmet. Az OTP akciós személyi kölcsönéhez ugyanis 1%-os online kedvezmény jár, amivel akár 49.260 forintot is meg lehet spórolni!

Tovább olvasom
Azonnal kisebb összegre van szükségem. Mit tehetek?

Azonnal kisebb összegre van szükségem. Mit tehetek?

2018.09.06.

Ha csak egy kisebb összegre van szükséged, akkor tudunk a számodra egy jó megoldást! A MiniKölcsönnel villámgyorsan megoldhatod a pénzügyi gondjaidat, csak néhány feltételt kell teljesítened hozzá!

Tovább olvasom