Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Minden, amit az építési hitelről tudni érdemes

2020.06.04.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 22. 07:30

Sokan választják a saját ház építését a használt ingatlan megvásárlása helyett, hiszen így olyan otthonba költözhetnek be, ami minden tekintetben megfelel az igényeiknek, ráadásul erre többféle állami támogatás is igényelhető, mint például a CSOK, vagy akár a babaváró hitelt is megemlíthetjük. Vannak azonban olyan esetek, amikor ez nem elegendő, vagy jogosultság nincs rá – az építési hitel azonban segíthet megoldani a problémát!

Minden, amit az építési hitelről tudni érdemes

Az építési hitelt nem egy összegben folyósítja a bank, hanem szakaszosan, az építkezés készültségi fokának megfelelően, vagyis, ha egy építési fázis befejeződik, a bank kiküldi a helyszínre a saját értékbecslőjét, aki helyszíni szemlét tart, majd ennek eredményétől függően utalja át a számládra a bank a következő részösszeget. Fontos, hogy a hitelnél a maximálisan felvehető hitelösszeget nem csak a fedezetként ajánlott telek értékéből, hanem a rá építeni kívánt ingatlan várható értékéből is számolják, mivel a kész épületre jegyzik majd be a jelzálogjogot.

Önerőre az építési hitel igényléséhez is szükség van, ami a telek értékének és a teljes költségvetésnek legalább 40%-a. Amennyiben ezt nem tudod előteremteni, pótfedezet bevonásával csökkentheted, és jó, ha tudod, hogy építési telek híján kizárólag pótfedezettel tudsz hitelt igényelni. Maximum 3 ingatlan lehet ilyen formában fedezet a hitel mellett, viszont így minimális önerővel is elkezdheted az új otthonod felépítését.

Lényeges tudnivaló még, hogy az építési hitelt nem csak házépítéshez, hanem emeletráépítéshez, társasház építéséhez, illetve tetőtér beépítéséhez is igényelheted, ha az külön bejáratú lakásnak készül. Emellett minden olyan ingatlan építésére felveheted, amit a saját telkedre építesz, amennyiben van hozzá jogerős építési engedély és tervdokumentáció. Természetesen feltételeket is teljesítened kell, amik valamivel szigorúbbak, mint egy hagyományos jelzáloghitelnél, és ennek oka az állami támogatás.

Ha építési hitelt szeretnél felvenni, hasonlítsd össze a bankok legjobb ajánlatait oldalunk segítségével, és ha kérdésed lenne, fordulj hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Start kölcsön

THM

13,2%

Futamidő

19 hét

Hitelösszeg

100.000 Ft - 300.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - „A” ügyfélminősítés

THM

12,07% - 18,65%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel

THM

15,41% - 15,67%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

3.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Építsd fel álmaid otthonát az Erste Bank lakáshitelével!

Építsd fel álmaid otthonát az Erste Bank lakáshitelével!

2023.04.24.

A házunk talán akkor lesz igazán a miénk, ha mi építtetjük fel. Építsd fel álmaid otthonát az Erste Bank lakáshitelével. Az Erste Bank tökéletes otthonmegoldásokat kínál lakásépítéshez. Számtalan lehetőség közül lehet választani, most részletesen írunk mindegyikről. Íme, a lehetőségek!

Tovább olvasom
Milyen lakáshiteleket kínál a Raiffeisen Bank?

Milyen lakáshiteleket kínál a Raiffeisen Bank?

2023.09.25.

Ha lakáshitel, akkor Raiffeisen Bank. A Raiffeisen MindigFIX lakáshitelek jó választásnak tűnnek a lakásvásárlás előtt állóknak. De miért jó, ha egy lakáshitel mindig fix? Miért ezt válasszuk? Utánajártunk, hogy milyen lakáshiteleket kínál a Raiffeisen Bank. És hogy miért lehetnek ezek a legjobbak nekünk.

Tovább olvasom
Fogyasztóbarát Lakáshitel – ez mit is jelent?

Fogyasztóbarát Lakáshitel – ez mit is jelent?

2019.05.27.

Az elmúlt években gyakran hallhattunk a „Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel” minősítésről, viszont azt, hogy mit is jelent, már csak kevesen tudták volna elmondani. Mi most összefoglaljuk Neked, hogy ez mit is takar, így könnyen eldöntheted, hogy erre van-e szükséged!

Tovább olvasom
K&H kölcsön online, otthonról!

K&H kölcsön online, otthonról!

2019.03.13.

Online eddig is lehetett hitelt igényelni, de mindig volt benne valami, ami miatt nem volt teljesen elektronikus a folyamat: papíralapú dokumentumok, szerződéskötés miatt aláírópont felkeresése, és még sorolhatnánk. 2018 novembere óta azonban a K&H kölcsöne elérhető úgy is, hogy ténylegesen nem kell kimozdulni otthonról, és minden online történik!

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával