Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Mi a babaváró hitel?

2020.06.15.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 21. 21:30

Rengeteg szó esik mostanában a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) köréről. A népszerű állami támogatás mellett egyik másik program – a maximum 10 millió forintos, szabad felhasználású kölcsön – is igen felkapott téma. Mi a babaváró hitel?

Mi a babaváró hitel?

Az állam tavaly nyáron hirdette meg új családtámogatási programját, amelynek keretében legfeljebb 10 millió forint kölcsönt lehet igényelni, szabad felhasználás és sok más kedvezmény mellett. Mi a babaváró?

A maximum 10 millió forintos, szabad felhasználású kölcsön tényleg csábítóan hangzik, nem csoda, hogy az elmúlt egy évben rengetegen éltek a lehetőséggel. A babaváró hitel ugyanis kamatmentes akkor, ha megadott időn belül (öt év) legalább egy gyermek születik. A kamatmentesség mellett a gyermek születését követően az állam három évre felfüggeszti a hitel törlesztését, a második gyermek esetén szintén három évre szünetelteti az állam a törlesztést, valamint a fennmaradó tőketartozás 30 százalékát is elengedi, a harmadik gyermek után pedig a teljes hátralévő tartozást elengedi az állam.

A babaváró kölcsön szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Akár lakáshitel önerőként is felhasználható, bizonyos megkötésekkel a hitelösszeg 75 százalékáig.

Ez jól hangzik, de aki minden részletre kiterjedően szeretné tudni, mi a babaváró, annak a feltételeket is át kell böngésznie. A pozitív hiteligénylés legfontosabb feltételei a következők: csak házaspárok igényelhetik, a feleség életkora 18-40 év között kell, hogy legyen, a pár egyik tagjának három év folyamatos TB jogviszonyt kell igazolnia. Ezek mellett megfelelő jövedelemmel kell rendelkezni ahhoz, hogy az adott bank hitelképesnek minősítsen minket. A pár egyik tagjának sem lehet köztartozása, illetve nem szerepelhetnek rossz adósként a KHR listán.

Ha nem születik gyermek öt éven belül a szerződés megkötésétől számítva, akkor az állami támogatást egy összegben vissza kell fizetni, és a kölcsön a futamidő végééig piaci kamatozású lesz.

A babaváró feltételei idén január elsejétől némileg módosultak. Az igénylő házaspár legalább egyik tagjának továbbra is minimum három év folyamatos TB jogviszonnyal kell rendelkeznie (ebből az időszakból az utolsó 180 napnak magyar munkaviszonyból kell származnia), ugyanakkor ebben az évben ebbe az időszakba már nem számítható bele a tanulmányi szerződés alapján szakképző iskolában folytatott tanulmányi időszak, vagyis a szakgimnáziumban, szakközépiskolákban eltöltött évek.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Együtt kölcsön

THM

9,85%

Futamidő

23 hó

Hitelösszeg

450.000 Ft - 1.000.000 Ft

Promóció

Super Plus Személyi Kölcsön

THM

10,6%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

8.000.000 - 10.000.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,39% - 11,73%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

5 leggyakoribb tévhit a babaváró hitellel kapcsolatban

5 leggyakoribb tévhit a babaváró hitellel kapcsolatban

2021.04.28.

A babaváró hitellel kapcsolatban számos tévhit kering az interneten, illetve az emberek között; az alábbiakban az öt leggyakoribbat gyűjtöttük össze.

Tovább olvasom
A teljes várandósság alatt igényelhető a babaváró hitel?

A teljes várandósság alatt igényelhető a babaváró hitel?

2019.10.24.

A babaváró hitel lényege, hogy segítse az újdonsült szülőket a baba, vagy babák felnevelésében, vagyis mondhatjuk, hogy a lényege a baba. Amennyiben még nincs gyermeketek, de tervben van a családalapítás, akkor a babaváró hitelt Nektek találták ki. Viszont – mint minden hitel esetében – teljesítenetek kell néhány feltételt. Sokakban merülhet fel a kérdés, hogy vajon a teljes várandósság alatt igényelhető-e a babaváró hitel. Szerencsére a szabályozás részletesen rendelkezik ezzel kapcsolatosan is. Lássuk a részleteket!

Tovább olvasom
Babaváró hitel külföldön dolgozóknak – lehetséges?

Babaváró hitel külföldön dolgozóknak – lehetséges?

2021.03.19.

A babaváró hitel külföldön dolgozóknak is egy elérhető lehetőség, ám némileg másként, mint azoknak, akik itthon vállalnak munkát. Mutatjuk a részleteket!

Tovább olvasom
Hitelek családalapítás előtt állóknak

Hitelek családalapítás előtt állóknak

2021.08.23.

Ha családalapítás előtt állsz, és nincs megtakarításod, vagy csak egyszerűen szeretnéd kihasználni minden lehetőségedet, adunk néhány tippet!

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával