Provident ujProvident ujHirdetés

Mennyi hitelt vettünk fel 2019 második negyedévében?

2019.10.30.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 22. 09:37

A kamatkörnyezet kedvező, ezért egyre jobban nő a kihelyezett hitelek száma. Az összeg pedig elképesztően magas. Az év közepén meghaladta a 2.024 milliárd forintot. Ez persze a kihelyezett összeg, amiben a korábban felvett hitelek még meglévő tőketartozását is bele kell számítani. Viszont azt a kérdést, hogy mennyi hitelt vettünk fel a második negyedévben, nem válaszolja meg; arra az alábbiakban kerítünk sort.

Mennyi hitelt vettünk fel 2019 második negyedévében?

A hitelkártyákat és folyószámlahiteleket, valamint a céges hiteleket most nem számoljuk bele az összesítésbe. Hiszen erősen torzítanák annak képét, hogy mennyi hitelt vettünk fel a 2019-es év elején-közepén. Ráadásul az előbbi két hiteltípus esetében a felhasznált hitelkeret folyamatosan változik. A lakossági hitelállomány gerincét amúgy is a személyi kölcsönök és a jelzáloghitelek adják, így ezek mennyiségét vizsgáljuk. A magánszemélyekkel kötött hitelszerződések a második negyedévben 472 milliárd forintot tettek ki, ami jókora növekedést jelent az előző év ugyanezen időszakához képest; egész pontosan 26%-ot. Természetesen létezik statisztika a lejárt és visszafizetett hitelekről is, és ha összevetjük a felvett hitelállománnyal, akkor 8,4% lesz az eredmény.

Személyi kölcsön igénylésedet, ide kattintva elindíthatod egyszerűen online.

Ha hiteltípus szerint nézzük, vagyis külön választjuk a személyi kölcsönöket és a jelzáloghiteleket, akkor az előbbinél 152 milliárd forint, az utóbbinál 252 milliárd forint volt a kihelyezett állomány, ami jelentősen több, mint az előző évben ugyanekkor. A szerződéskötések számáról is van információnk, ami szintén bővülést mutat: 140.000 kontra 155.000, illetve az átlagosan felvett hitelösszegek is emelkedtek. Ennek kapcsán megnéztük a bankok ajánlatainak változását is, és azt találtuk, hogy csökken a THM érték, bár nem mindenhol és nem azonos mértékben, ami szintén befolyásolta, hogy mennyi hitelt vettünk fel.

Elképzelhető, hogy az évből még hátralévő időszak statisztikáihoz Te is hozzájárulsz majd, és az egyik következő „mennyi hitelt vettünk fel” cikkünk már a hiteledet beleszámítva készül el. Ha így tervezed, akkor a hitelfelvétel előtt hasonlítsd össze a bankok legjobb ajánlatait oldalunk segítségével, és ha kérdésed van, tedd fel nekünk megadott elérhetőségeink egyikén!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Téli varázs kölcsön

THM

9,9%

Futamidő

14 hó

Hitelösszeg

250.000 Ft - 600.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,68% - 11,29%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

eHitel Expressz

THM

12,87%

Futamidő

6 hó

Hitelösszeg

450.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Átmeneti pénzzavarba kerültél? Akkor itt vannak a gyorskölcsönök!

Átmeneti pénzzavarba kerültél? Akkor itt vannak a gyorskölcsönök!

2018.07.18.

Mindenkivel megtörténhet, hogy pénzzavarba kerül, és gyors segítségre van szüksége. Szerencsére van megoldás az ilyen helyzetekre, mégpedig a gyorskölcsönök adnak segítséget!

Tovább olvasom
Adósságod túl sok? Nézzük milyen lehetőségeid vannak.

Adósságod túl sok? Nézzük milyen lehetőségeid vannak.

2018.10.17.

Ha túl sok az adósságod, és már nem bírod fizetni, akkor több lehetőséged is van, de mi most csak azokat nézzük meg, amiket egy bank segítségével tudsz igénybe venni. Természetesen mind a kettő hitel, de még mielőtt bezárnád az oldalt, mert nem akarsz több kölcsönt felvenni, épp ellenkezőleg, hadd szóljunk: mindkettő komoly segítség lehet az anyagi gondjaid megoldásában!

Tovább olvasom
Banki hitelek válogatottan, oldalunk segítségével

Banki hitelek válogatottan, oldalunk segítségével

2019.01.28.

A hitelfelvétel manapság már egyre egyszerűbb. Hiszen minden pénzintézetnek van weboldala, ahol részletesen olvashatunk minden hitelkonstrukcióról. Ha valaki a legjobb banki hitelt szeretné megtalálni, akkor már arra sincs szükség, hogy egyenként végignézze az összes honlapot. Oldalunk segítségével pár kattintás alatt eljuthat a számára megfelelő kölcsönig.

Tovább olvasom
Szabad felhasználású jelzáloghitel – mit kell tudni róla?

Szabad felhasználású jelzáloghitel – mit kell tudni róla?

2019.02.25.

Ugyan a személyi kölcsön a legnépszerűbb hiteltermék, de vannak hátrányai, amiket egy szabad felhasználású jelzáloghitellel könnyedén ki lehet kerülni. Lássuk, milyen előnye van az utóbbinak az előbbivel szemben!

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával