Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Már minden harmadik KKV hitel mögött a Garantiqa áll

2022.01.10.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2022. január 10. 12:42

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által indított Garantiqa Krízis Garanciaprogram a KKV hitelek egyharmada mögött ott áll.

Már minden harmadik KKV hitel mögött a Garantiqa áll

Az MFB csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. a kis- és középvállalkozások számára fejlesztett hiteleknek nyújt kezességvállalást, és az ebbe a körbe tartozó KKV hitelek – azaz a már folyósított kölcsönök – összege elérte az 1.270 milliárd forintot.

A Garantiqa Krízis Garanciaprogramot a koronavírus-helyzet okozta gazdasági visszaesés enyhítésére hozták létre, és a több, mint egy éves története során a népszerűsége egyre csak nőtt, sosem csökkent. Jelenleg is sokan veszik igénybe, ami nem csoda, hiszen biztonságot nyújt az alapvetően bizonytalan helyzetben lévő mikro-, kis- és középvállalkozások számára. Az intézményi kezességvállalás szerepe elengedhetetlen a koronavírus okozta világjárvány negatív gazdasági hatásainak enyhítésében.

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által nyilvánosságra hozott adatok alapján kijelenthető, hogy a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások a külső forrásbevonás esetében előszeretettel választják a Garantiqa kezességvállalását, és erre a 2021-es évben végig szükség is volt, tehát várható, hogy ez jövőre is ugyanilyen népszerű marad.

A Garantiqa Krízis Garanciaprogram keretében a garantált hitelek állománya szeptember 1.-én elérte az 1.270 milliárd forintot, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. teljes kezességvállalási portfóliójához kapcsolódó hitelek állománya pedig megközelítette a 2.200 milliárd forintot.

Ebből tehát levonható a következtetés, miszerint a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezességvállalása fontos eleme a hazai mikro-, kis- és középvállalkozói szektor finanszírozásának. A gazdasági újraindításával, illetve felpörgetésével kapcsolatosan ez még inkább megnövekedett, hiszen napjainkban már minden harmadik hazai mikro-, kis- és középvállalkozói hitel mögött ott áll a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kedvezményes, állami hátterű kezességvállalása.

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. Garantiqa Krízis Garanciaprogramja által – a cikk megjelenésének időpontjáig – nagyságrendileg 29 ezer hazai mikro-, kis- és középvállalkozás jutott forráshoz, aminek köszönhetően a beruházások megvalósítása elől elhárult a legnagyobb akadály.

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezességvállalási portfóliója közel 62 ezer szerződést tartalmazott a nyár végén – ami azóta tovább növekedett –, és ez 45 ezernél is több hazai vállalkozás finanszírozását tette lehetővé.

A kezességvállalás fontosságát jelzi, hogy KAVOSZ Zrt. közvetítésével a nyár közepe óta igényelhető új, speciálisan a vállalkozások újraindítását segítő Széchenyi Kártya GO! Program termékeihez is kapcsolódik a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. készfizető kezességvállalása. Az NHP Hajrá kivezetése után visszaesés volt tapasztalható a hitelezésben, de ennek hátterében főként az áll, hogy a hitelpiacon bőség tapasztalható.

Fontos tudni, hogy a már több, mint egy éve üzemelő, Garantiqa Direkt nevű ügyfélportál szolgáltatásai mostanra már egy erre a célra fejlesztett mobiltelefonos applikáción keresztül is elérhetőek, tehát már okostelefon segítségével is igényelhető és letölthető a kezességvállalási szándéknyilatkozat.

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. a Széchenyi Kártya Program GO! új hiteleihez is biztosítja a kezességvállalást. E konstrukciók 1 milliótól akár 1 milliárd forint hitelösszegig is igényelhetőek, a kamatozásuk a teljes futamidő alatt fix, és a forgóeszközhitel tőketörlesztésére akár 9 havi, míg a beruházási hitelekre akár 24 havi türelmi időt is biztosítanak.

A Széchenyi Kártya Program GO! új hiteleihez gyorsan, a lehető legrövidebb hozzáféréssel, a vállalkozók igényeit és helyzetét alapul véve kialakított igénylési feltételek szerint, a legtöbb konstrukcióban akár ingatlanfedezet nélkül is hozzá lehet jutni.

Amennyiben mikro-, kis, vagy épp középvállalkozást vezetsz, és külső forrásbevonásra van szükséged, indítsd el oldalunkról a hiteligénylési folyamatot csupán néhány kattintással, és természetesen igényeld a Garantiqa Krízis Garanciaprogram keretében a kezességvállalást is!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Start kölcsön

THM

13,2%

Futamidő

19 hét

Hitelösszeg

100.000 Ft - 300.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - „A” ügyfélminősítés

THM

12,07% - 18,65%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel

THM

12,67% - 14,92%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

3.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Vállalkozásom minimális forgalmat generált, milyen kölcsönt igényelhetek?

Vállalkozásom minimális forgalmat generált, milyen kölcsönt igényelhetek?

2020.07.18.

A vállalkozásod minimális forgalmat bonyolít, azaz az úgynevezett mikrovállalkozások közé tartozik, és szeretnél vállalkozói hitelt felvenni? Nem lehetetlen, hiszen nem a forgalmad mennyisége határozza meg a hitelképességedet, hanem egyéb tényezők, illetve az, hogy tudsz-e egyáltalán törleszteni.

Tovább olvasom
Széchenyi Likviditási Hitel GO!: forgóeszközhitel kedvező feltételekkel

Széchenyi Likviditási Hitel GO!: forgóeszközhitel kedvező feltételekkel

2021.12.20.

A Széchenyi Likviditási Hitel GO! a magyar állam által díjtámogatott, rendkívül kedvező feltételekkel igényelhető forgóeszközhitel vállalkozások számára. Utánajártunk, hogy miért előnyös a Széchenyi Likviditási Hitel GO!, és hogyan tudjuk azt igényelni.

Tovább olvasom
7 kérdés és válasz a Széchenyi Mikrohitel GO!-ról

7 kérdés és válasz a Széchenyi Mikrohitel GO!-ról

2022.03.08.

Kifejezetten a hazai mikro és kisvállalkozások fejlődését segítő állami kamat, kezelési költség és kezességi díj támogatású beruházási hitel a Széchenyi Mikrohitel GO!. Felhasználható agrár és nem agár beruházási célok finanszírozására. 7 kérdés és válasz a Széchenyi Mikrohitel GO!-ról.

Tovább olvasom
Minden, amit a Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ igényléséhez tudnod kell

Minden, amit a Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ igényléséhez tudnod kell

2023.02.22.

A Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ igénylése elsőre bonyolultnak tűnhet, azonban egyszerűbb, mint gondolnád!

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával