Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Hitellel terhelt lakás öröklése

2020.12.21.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 21. 20:18

A hitellel terhelt lakás öröklése komoly problémákat okozhat az örökösöknek, ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy ilyen esetben mit lehet és kell tenni.

Hitellel terhelt lakás öröklése

A hitellel terhelt lakás öröklése napjainkban meglehetősen gyakori, hiszen a magyarországi lakásállomány nagy részét hitelből vásárolták meg a tulajdonosaik, és a futamidők többnyire 20-30 évre szólnak. Sajnos előfordul, hogy a tulajdonos még ennek lejárta előtt elhalálozik, az örökösök pedig nem tudják, mi a teendő a lakással, illetve a hitellel kapcsolatban. Az alábbi cikkben az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat szedtük össze.

Hitellel terhelt lakás öröklése és a felelősség kérdése

Fontos tudni, hogy az ilyen esetekben az örökös felelőssége korlátozott, ugyanis csak a hagyaték értékéig felelős az örökölt adósságért, afelett nem. Ha tehát nagyobb adósságot örököl, mint amennyi az örökölt vagyon értéke, a saját vagyonával ezért nem felel. Plusz tudnivaló, hogy az örökséget vissza is lehet utasítani, ami ebben az esetben a bankra száll.

Mielőbb fel kell venni a kapcsolatot a hitelezővel!

A haláleset nincs hatással a hitelre, az öröklés pedig a jog szerint azonnali, tehát bármi is legyen a döntés a hitellel terhelt lakás kapcsán, mielőbb fel kell keresni a bankot, és megállapodni vele a továbbiakról. Sokan gondolják, hogy a hagyatéki tárgyalásig minden felfüggesztésre kerül, ám ez koránt sincs így, ezért nem csupán a bankot, de a közműszolgáltatókat is értesíteni kell!

A legfontosabb teendők hitellel terhelt lakás öröklése esetén

Legtöbbször a tartozás kisebb összegű, mint az ingatlan értéke, tehát annak eladásával az adósság nullázható, a különbség pedig az örökösé lesz. Ha viszont az örökös tudja és akarja vállalni a törlesztést, akkor gyakorlatilag egy jól „kamatozó” befektetésre tehet szert, hiszen az ingatlanárak folyamatosan emelkednek. Ilyenkor szintén a bankot kell felkeresni, és a hitelt a saját nevére venni. Ha ez nem lehetséges a bank szabályzata szerint, akkor érdemes egy hitelkiváltással rendezni az ügyet.

Ha ez utóbbi eset merül fel, és a hitellel terhelt lakás után egy hitelkiváltó kölcsönre lenne szükséged, hasonlítsd össze a bankok ajánlatait oldalunkon, majd indítsd el az igénylést online!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Havi Kölcsön

THM

30,2%

Futamidő

30 hó

Hitelösszeg

600.000 Ft - 1.500.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,39% - 11,29%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

CSOK beforgatási kötelezettség megszűnése használt lakás esetén – újabb könnyítés!

CSOK beforgatási kötelezettség megszűnése használt lakás esetén – újabb könnyítés!

2019.05.20.

Írtunk már az idén bekövetkező változásokról a CSOK kapcsán, azonban jött egy újabb fejlemény. Ami mellett nem mehetünk el szó nélkül, ez pedig a használt lakásokra vonatkozó beforgatási kötelezettség eltörlése. Lássuk a részleteket!

Tovább olvasom
Osztatlan közös tulajdonú ingatlan vásárlása – mire figyeljünk?

Osztatlan közös tulajdonú ingatlan vásárlása – mire figyeljünk?

2020.02.10.

Aki osztatlan közös tulajdonú ingatlant vásárol, az jó okkal teszi ezt. Ugyanis ezek az ingatlanok lényegesen kedvezőbb áron vásárolhatóak meg, mint azok, amelyeknek csak egy tulajdonosa van.

Tovább olvasom
Online ügyintézés – rengeteget spórolhatsz!

Online ügyintézés – rengeteget spórolhatsz!

2020.04.17.

A koronavírus-járvány derült égből villámcsapásként érkezett meg hazánkba. Az egészségünk mellett a gazdaságra is komoly veszélyt jelent. Utóbbinak már mindenki érzi is a hatásait. A járvány terjedésének lassítása érdekében a személyes kontaktust el kell kerülnünk. Át kell állnunk az online ügyintézés lehetőségére, illetve a telefonra, ahol csak megoldható.

Tovább olvasom
Hitelt vennék fel: erre kell nagyon figyelni, hogy ne bukj el az első akadályon

Hitelt vennék fel: erre kell nagyon figyelni, hogy ne bukj el az első akadályon

2025.02.05.

A hitelfelvétel komoly pénzügyi döntés, amely hosszú távon befolyásolhatja az életminőséget. Bár egy jól megválasztott hitel segíthet céljaink elérésében – legyen szó lakásvásárlásról, autóról vagy vállalkozás indításáról –, ha nem vagyunk elég körültekintőek, könnyen csapdába eshetünk. Az alábbiakban pénzügyi szakértőnk bemutatja, mire kell figyelni, hogy ne bukjunk el már az első akadályon.

Tovább olvasom