Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Személyi hitel kiváltására online igényelt kölcsön

2019.09.18.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 22. 09:44

Ha személyi hitel kiváltásáról esik szó, akkor több tényezővel is számolni kell ahhoz, hogy a végeredmény minden szempontból megfelelő legyen. A személyi hiteleknél ugyanis sokkal kisebb a mozgástér, mint egy ingatlanfedezetű kölcsön esetében, vagy akár egy hitelkártyánál. Nézzünk meg néhány lehetséges verziót a személyi hitel kiváltására, illetve arra, hogy miért is érdemes ezt meglépni!

Személyi hitel kiváltására online igényelt kölcsön

Foglalkozzunk először az okokkal. Egy személyi hitel kiváltására többnyire azért kerül sor, mert régi, elavult konstrukció, aminek magas a törlesztőrészlete. Ez főleg a több évvel ezelőtt folyósított hitelekre igaz. Hiszen a válság utáni években a bankok csak magas kamatra voltak hajlandóak hitelezni. Míg az utóbbi két-három évben még a válság előttieknél is alacsonyabb kamatlábakkal jönnek elő. Erre példaként a 2010-es, átlagos személyi kölcsön kamatot említenénk, ami 15% körül mozgott, míg manapság ez 10-12%, egyes bankoknál a legalacsonyabb kamat már 7% alatt van. Nem is csoda, hiszen a hitelfelvételi kedvet valamivel növelni kell, és természetes, hogy ha valami olcsóbb lesz, arra nagyobb a kereslet.

A személyi hitel kiváltásának legkedvezőbb változata a jelzáloghiteles megoldás, mivel a kamat ennek esetében jóval alacsonyabb, mint egy személyi kölcsönnél. Ennek azonban hátránya is van, mégpedig az ingatlanfedezet bevonása, ami egyrészt nem mindenki számára megoldható, másrészt hosszadalmas ügyintézést igényel.

Összegtől függ, de ha nem kirívóan magas a hátralévő tartozás, akkor érdemesebb a személyi hitel kiváltását egy másik személyi hitellel megoldani. Az ügymenet gyors, esetenként akár egy óra is lehet, nem szükséges hozzá fedezet, és a kamat, illetve a THM is egész biztosan kedvezőbb a régi, elavult hiteléhez képest.

Ha a személyi hiteled kiváltása a cél, akkor mielőtt belevágnál, mindenképp hasonlítsd össze az elérhető lehetőségeket oldalunk segítségével, és válaszd a lehető leginkább megfelelőt! Ha kérdésed van, vagy tanácsot szeretnél kérni, fordulj hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén! A következő termékek is érdekelhetnek, amit partnerünknél találsz, ehhez nem kell mást tenned csak nézd meg itt, kattins most.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Havi Kölcsön

THM

30,2%

Futamidő

30 hó

Hitelösszeg

600.000 Ft - 1.500.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,26% - 10,49%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

A felső tízezer pénzügyi szokásai – ezeket vezesd be Te is!

A felső tízezer pénzügyi szokásai – ezeket vezesd be Te is!

2021.01.14.

Érdemes olyan pénzügyi szokásokat követni, amelyek gyarapítják a vagyonodat; az alábbiakban ilyenekről olvashatsz!

Tovább olvasom
Lakáshitel lehetőségek jelenleg – mekkora jövedelem szükséges a hitelfelvételhez?

Lakáshitel lehetőségek jelenleg – mekkora jövedelem szükséges a hitelfelvételhez?

2020.07.21.

Lakáshitel lehetőségeket keresel? Nem lesz nehéz dolgod, hiszen oldalunkon is számos ajánlat közül választhatsz.

Tovább olvasom
Van hitelem, akkor is vehetek fel babaváró hitelt?

Van hitelem, akkor is vehetek fel babaváró hitelt?

2020.08.19.

Röviden: igen! Kicsit hosszabban: az attól függ… Lássuk, min múlik, hogy vehetsz-e fel babavárót, ha már van hiteled!

Tovább olvasom
Minden, amit a kombinált hitelekről tudni kell!

Minden, amit a kombinált hitelekről tudni kell!

2021.02.19.

A kombinált hitelek olyan konstrukciók, amelyek a kölcsönt valamilyen megtakarítással ötvözik; a legismertebb típus a jelzáloghitel és lakástakarék párosa.

Tovább olvasom