Tervező kölcsönTervező kölcsönHirdetés

Széchenyi Kártya Program MAX: ne maradj le róla!

2022.09.20.
Szerző: Mogyorós Kinga
Utoljára módosítva: 2022. szeptember 20. 12:35

A Széchenyi Kártya Program MAX támogatott hiteleket takar, amelyek vállalkozások számára nyújthatnak segítséget.

Széchenyi Kártya Program MAX: ne maradj le róla!

A Széchenyi Kártya Program MAX – hasonlóan más, támogatott hitelkonstrukciókhoz – egy adott keretösszeget használ fel, amit előre meghatároztak, és ugyan van lehetőség arra, hogy a nagy érdeklődés miatt megemeljék azt, nem mindig történik ez meg.

Éppen ezért azoknak a vállalkozásoknak, akik szeretnének a Széchenyi Kártya Program MAX keretein belül hitelhez jutni, érdemes sietniük, hiszen minden nappal kevesebb lesz az erre fordítható keretösszeg, így pedig könnyen lemaradhatnak arról a lehetőségről, hogy a piacinál jóval alacsonyabb költséggel juthassanak forrásokhoz.

Miért fontos lehetőség a Széchenyi Kártya Program MAX?

A Széchenyi Kártya Program MAX jelenleg az egyetlen olyan forrásszerzési lehetőség, amely támogatott; a mikro- és kisvállalkozások számára jelenleg ez az egyetlen, széles körben elérhető, támogatott hitellehetőség, aminek ráadásul a kamata a teljes futamidő – azaz akár 10 éves időtartam – alatt fix.

A fix kamat azonban nem minden, hiszen ilyet piaci alapú hitelek esetében is lehet találni; ez a kamat rendkívül alacsony is: mindössze 0,5-3,5%. A jelenlegi helyzetben ez kivételesen olcsónak számít, de akkor sem sokkal magasabb, ha megemlítjük, hogy mindegyik Széchenyi Kártya Program MAX konstrukciónál további évi 2% kezelési költséget is felszámítanak. Ezen felül a garanciadíj merülhet még fel, amelynek mértéke 0,06-0,36%.

Milyen dokumentumokra lesz szükség?

A bankok a megelőző két üzleti év mérleg- és eredmény-kimutatásait, valamint a folyó üzleti évi főkönyvét kérik – ez utóbbinál többnyire követelmény, hogy a hitelkérelem benyújtása előtt tartalmaznia kell a negyedév zárását is.

Emellett a Széchenyi Kártya Program MAX igénylése esetén a bankok a 2022. második félévi lezárt főkönyvet is kérik majd, amire a végső döntés meghozatalához van szükség. Fontos, hogy a Széchenyi Kártya Program MAX termékeknél, a hitel összegének megállapításakor a 2021-es kimutatásokat nézik majd.

Szükség lesz továbbá más dokumentumokra, például NAV igazolásra, társasági szerződésre, aláírási címpéldányra, az ügyvezető és a kezes, vagy kezesek személyes okmányaira, az esetleges beruházás dokumentumaira, vagyis ingatlanvásárlásnál adásvételi szerződésre, tárgyi eszköz vásárlásánál pedig árajánlatra, ingatlanfedezetes konstrukció esetében pedig értékbecslésre is, de akár pótlólagos kimutatást is bekérhetnek.

Lényeges még a NAV nullás igazolás, amelynek tartalmaznia kell, hogy az igazolás kiállításakor a vállalkozás nem részesül fizetési kedvezményben, ha viszont a cég szerepel a köztartozás-mentes adósok listáján, erre nincs szükség.

Mit tegyél, ha nem akarsz lemaradni a Széchenyi Kártya Program MAX hitelekről?

A területi kereskedelmi és iparkamarák, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Kavosz Zrt. irodáiban már zajlik a regisztráció, amihez viszont meg kell jelölni azt a bankot is, amely majd folyósítja a hitelt. Az első lépés tehát a bank megtalálása, a regisztrációra pedig csak ezt követően lehet sort keríteni.

Ha ugyanis fordítva történik, akkor megeshet, hogy az egész folyamatot újra kell indítani, ami a regisztráció törlésével kezdődik, és ami így akár egy héttel is meghosszabbíthatja az amúgy sem rövid átfutási időt. A regisztráció pedig kötelező eleme a Széchenyi Kártya Program MAX hitelek igénylésének, még annak ellenére is, hogy a lényeges kérdések a pénzintézeteknél dőlnek el.

Ha tehát céget vezetsz, és szeretnéd igénybe venni a Széchenyi Kártya Program MAX hitelek valamelyikét, akkor első lépésben a pénzügyi kimutatásokat kell rendbe tenned, majd ellenőrizned kell, hogy van-e köztartozásod, és, ha igen, akkor azt rendezned kell, ezt követően fel kell mérned, hogy mekkora összegre lesz szükséged, végül meg kell találnod azt a bankot, amely hajlandó a Széchenyi Kártya Program MAX keretein belül finanszírozni a vállalkozásodat.

A Széchenyi Kártya Program MAX hitelek igénylését a hitelajánlatok összehasonlításával kell kezdened, ehhez pedig érdemes oldalunkat használod. Tedd meg ezt nálunk, és, ha megtaláltad, amit kerestél, indítsd el az igénylési folyamatot mindössze néhány kattintással, online!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Téli varázs kölcsön

THM

9,9%

Futamidő

14 hó

Hitelösszeg

250.000 Ft - 600.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - „A” ügyfélminősítés

THM

11,51% - 12,86%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel

THM

10,36% - 14,92%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

3.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Egyéni vállalkozóként is igényelhetem az új Széchenyi hiteleket?

Egyéni vállalkozóként is igényelhetem az új Széchenyi hiteleket?

2020.07.24.

Egyéni vállalkozóként szeretnél hitelhez jutni, és a lehető legjobb konstrukciót keresed? Az új Széchenyi hitelekben gondolkodsz, de nem tudod, melyiket válaszd, és azt sem, hogy egyáltalán felveheted-e valamelyiket? Akkor érdemes lesz elolvasnod alábbi írásunkat!

Tovább olvasom
Széchenyi Hitel MAX: milyen dokumentumok kellenek az igényléshez?

Széchenyi Hitel MAX: milyen dokumentumok kellenek az igényléshez?

2022.11.11.

A Széchenyi Kártya Programban fellelhető termékek hitelügyintézése gyorsított és egyszerűsített, de a legkönnyebb dolgunk akkor lesz, ha magunk is alaposan felkészülünk az igénylésre. Ehhez a legfontosabb dolog az, hogy a megfelelő dokumentumok a birtokunkban legyenek, illetve ismerjük, milyen kötelezettségek terhelnek minket. Mutatjuk, melyek ezek.

Tovább olvasom
Már minden harmadik KKV hitel mögött a Garantiqa áll

Már minden harmadik KKV hitel mögött a Garantiqa áll

2022.01.10.

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által indított Garantiqa Krízis Garanciaprogram a KKV hitelek egyharmada mögött ott áll.

Tovább olvasom
Kizáró okok a Széchenyi hiteleknél

Kizáró okok a Széchenyi hiteleknél

2020.07.28.

Teljesen mindegy, hogy magánszemélyként, vagy vállalkozóként szeretnél hitelt felvenni, mindenképpen számolnod kell azzal, hogy feltételeket kell teljesítened, és természetesen kizáró okokkal is találkozni fogsz, amelyek fennállása esetén el fogják utasítani a hitelkérelmedet. Az új Széchenyi hitelek esetében sincs ez másként, vagyis mind feltételek, mind kizáró okok szerepelnek a hitelkonstrukciók leírásaiban.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával