Mikor érdemes jövedelempótló biztosítást kötni?

A jövedelempótló biztosítás – mint a neve is mutatja – igen hasznos lehet bizonyos esetekben. Mutatjuk a részleteket!

A jövedelempótló biztosítás keresőképtelenség, illetve munkanélküliség esetén, maximum 6 hónapig fizet.  Ennél a biztosítástípusnál – a kockázati jellegéből fakadóan – nem jár vissza semmi a befizetett díjakból, ha nem történik káresemény. A havidíja változó attól függően, hogy milyen változatot, illetve melyik biztosítótársaságnál kötünk meg, de nagyjából 1.000 és 5.000 forint között mozog, és ezért 50-200 ezer forint térítés kapható, amennyiben káresemény következik be. Természetesen ehhez teljesülnie kell a biztosító által szabott feltételeknek, ám ezzel együtt is olyan biztonságot képesek nyújtani ezek a biztosítások, amelyekre más termék, vagy szolgáltatás nem képes, és, mivel a díjuk is kifejezetten kedvező, mindenképp érdemes mindenkinek rendelkeznie eggyel.

Miért érdemes jövedelempótló biztosítást kötni?

Bár vannak olyanok, akik átmenet nélkül lépnek egyik munkahelyről a másikra, a legtöbbeknek ez lényegesen nehezebb; vannak, akik hónapokat várnak, míg betölthetnek egy pozíciót egy következő munkahelyen. A Központi Statisztikai Hivatal szerint ez az időszak átlagosan kilenc hónap, és ez idő alatt semmilyen jövedelemmel nem rendelkeznek, a jövedelempótló biztosítás azonban legalább ennek nagy részében megoldja az anyagi problémákat

Mire érdemes figyelni a jövedelempótló biztosítás megkötésekor?

A jövedelempótló biztosítás munkanélküliség esetén nem térít, ha a munkavállaló szüntette meg a munkaviszonyt, kizárólag akkor, ha a munkáltató tette ezt, illetve közös megegyezés esetén. Érdemes minél előbb bejelenteni a biztosítónál a káreseményt, mert erre a biztosító jelöl ki egy időszakot – általában 15 napot –, és, ha ez lejár, akkor a biztosítási összeg elvész. Emellett természetesen a részletekre is muszáj ügyelni, azaz a feltételekre és kikötésekre, hiszen lehet, hogy egy apróságon múlik majd a jövedelmünk a munkanélküliség, illetve keresőképtelenség időszakában. 

Mivel a jövedelempótló biztosítás egy kifejezetten kedvező konstrukció, aminek ráadásul még a díja is alacsony, neked is érdemes megfontolnod a megkötését. Hasonlítsd össze oldalunk ajánlatait egymással, válassz, majd indítsd el a szerződéskötési folyamatot online!

Provident kölcsön Provident kölcsön Hirdetés

Ajánlott hitelek

Prémium250 Kölcsön Számlával

THM

7,9%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

800.000 - 6.000.000 Ft

§

Prémium250 Kölcsön Számlával

Megújuló Hitel

THM

20,74 - 24,60%

Futamidő

13-57 hónap

Hitelösszeg

100.000 - 1.500.000 Ft

§

Megújuló Hitel

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - AKTÍV250

THM

8,17%*

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 - 8.000.000 Ft

§

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - AKTÍV250