Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Mi kell a babaváró hitelhez

2020.06.22.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 21. 21:28

Mi kell a babaváró hitelhez? Ezt a kérdést sokan felteszik maguknak, hiszen az utóbbi időszakban létrehozott családtámogatási intézkedések egyik fontos eleméről van szó, amely nagyon népszerű.

Mi kell a babaváró hitelhez

Az úgynevezett babaváró kölcsön egy legfeljebb 10 millió forintos, kamatmentes hitel, amely szabad felhasználású, azaz bármire költhető. Az állam biztosítja a hitelösszeget, emellett külön támogatásokat is nyújt bizonyos feltételek teljesítése mellett. Na, de mi kell a babaváró hitelhez?

Először is a babváró hitelt olyan házaspárok kaphatják meg, ahol a feleség 18 és 40 év közötti életkorú. Szintén feltétel, hogy párok legalább egyike minimum három éves, folyamatos TB biztosított jogviszonnyal rendelkezzen. A babaváró hitelnél fontos dolog a kamatmentesség, amely az állami támogatás lényeges eleme. A kölcsön csak akkor lesz kamatmentes, ha a szerződést megkötését követően öt éven belül gyermek születik.

Amennyiben ez nem történik meg, akkor az addig igénybe vett állami segítséget egy összegben, 120 napon belül vissza kell fizetni, emellett a hitel a futamidő végééig piaci kamatozású lesz. A visszafizetendő összeg nagysága jelentős lehet, és az sem pozitív, hogy onnantól kezdve a hitelünk piaci kamatozásúvá válik, azaz növekszik a havi törlesztőrészletünk. Ha egészségügyi probléma miatt marad el a gyermekáldás, akkor beadható méltányossági kérelem, amelynek pozitív elbírálása kedvezőbb feltételeket hozhat, de nem olyanokat, mint amilyet az eredeti szerződésünk biztosított volna.

Azzal kapcsolatban, hogy mi kell a babaváró hitelhez fontos még tudni, a támogatást csak akkor kaphatjuk meg, amennyiben a bank pozitívan fogadja hitelkérelmünket, azaz hitelképesnek minősít minket. A házaspárok egyik tagja sem lehet fent a KHR listán, és megfelelő jövedelemmel is kell rendelkezzenek.

Viszont ha megkaptuk a babavárót, úgy tudjuk azt a legjobban kihasználni, ha több gyermeket is vállalunk. A rendszer megalkotói úgy találták ki ezt a támogatási formát, hogy ösztönözzék a családok bővülését. Az első gyermek születésénél, mint említettük kamatmentessé válik a kölcsönünk, emellett az állam három évre felfüggeszti a törlesztést. A második gyermeknél szintén három évre szünetel a törlesztés, valamint a fennmaradó tőketartozás 30 százalékát elengedi az állam. A harmadik gyermek megszületését követően a teljes hátralévő tartozást elengedi az állam.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Havi Kölcsön

THM

30,2%

Futamidő

30 hó

Hitelösszeg

600.000 Ft - 1.500.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,39% - 11,29%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Igényelhetünk egyetemistaként babaváró hitelt?

Igényelhetünk egyetemistaként babaváró hitelt?

2021.08.29.

Egyetemista vagy, és szeretnél babaváró hitelt igényelni? Nincs akadálya, ha teljesíted a feltételeket!

Tovább olvasom
Babaváró hitel külföldön dolgozóknak – lehetséges?

Babaváró hitel külföldön dolgozóknak – lehetséges?

2021.03.19.

A babaváró hitel külföldön dolgozóknak is egy elérhető lehetőség, ám némileg másként, mint azoknak, akik itthon vállalnak munkát. Mutatjuk a részleteket!

Tovább olvasom
Babaváró hitelt meglévő gyermekre – lehetséges?

Babaváró hitelt meglévő gyermekre – lehetséges?

2019.08.24.

Többen is feltették nekünk a kérdést, hogy vajon a babaváró hitelt meglévő gyermekre lehetséges-e igényelni. Holott több esetben is írtunk már a feltételekről és az igénylés menetéről. Vegyük át épp ezért még egyszer részletesen a babaváró hitelt, hogy minden apró részlet tisztázásra kerülhessen!

Tovább olvasom
Minden, amit a Babaváró hitel előtörlesztéséről tudnunk kell!

Minden, amit a Babaváró hitel előtörlesztéséről tudnunk kell!

2022.01.27.

A Babaváró hitel segítheti egy család elindulását az életben. Ez egy szabadon felhasználható kölcsön, ami állami támogatással lehet a miénk, ha gyereket vállalunk. De mi történik akkor, ha előtörlesztésen gondolkodunk? Mutatjuk. Minden, amit a Babaváró hitel előtörlesztéséről tudnunk kell.

Tovább olvasom