Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Mi a különbség a CSOK és a babaváró támogatás között?

2019.05.10.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 22. 13:44

Mióta megjelent a CSOK 2019-es módosítása, számtalanszor tették már fel nekünk a fenti kérdést. A CSOK két részre bontható. A vissza nem térítendő támogatásra és a kamattámogatott hitelre. A babaváró támogatás tulajdonképpen egy kedvezményes hitelkonstrukció. Ebben a cikkben a két hitelt hasonlítjuk össze azért, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. Lássuk először a CSOK kamattámogatott hitelt!

Mi a különbség a CSOK és a babaváró támogatás között?

A CSOK hitel csak ingatlancélra használható fel, az igénylésnél tehát ingatlanfedezetet kell bevonni. A futamidő maximuma 25 év, a hitel kamata pedig legfeljebb 3% lehet. A hiteligénylőknek ugyanazokat a feltételeket kell teljesíteni. Azaz minimum 180 nap folyamatos TB jogviszony szükséges, illetve ugyanebből két év, ha három gyermek után igénylik a CSOK hitelt.

Nézd meg a válogatott lakáshteleket egy helyen, kattints ide!

Itt kell megjegyezzük, hogy a CSOK-ot egyedülálló szülő is igényelheti! Fontos, hogy ezt a már megszületett és az előre vállalt gyermekek után is fel lehet venni. Viszont a hitel egy részének elengedéséhez csak a felvétele után született gyereket veszik figyelembe. Ehhez kapcsolódó, igen lényeges információ, hogy a CSOK hitelből a második gyermek születése után 1.000.000, a harmadik gyermek születése után további 4.000.000, illetve minden további gyermek után gyermekenként 1.000.000 forintot enged el az állam.

És most lássuk a babaváró hitelt, ami egy szabad felhasználású személyi kölcsön, aminek futamideje maximum 20 év, a törlesztőrészlet maximum 50.000 forint lehet, és csak házastársak igényelhetik. A hitel kamatmentes; a kamattámogatást abban az esetben kell visszafizetni, ha a szerződéskötéstől számított öt éven belül nem születik gyermek a családban. A törlesztés az első gyermek megszületésétől kezdve három évig szüneteltethető, a másodiknál pedig további három év halasztás kérhető, és támogatássá válik, ha a hitelfelvevők családjában, a szerződéskötés után legalább három gyermek születik. Partenrünk ajánlatait is tekintsd meg, itt!

A babaváró hitelt a 2019. július 1. után született gyermekek után lehet igényelni, és a legalább 12 hetes magzatokat már gyermeknek tekinti a törvény. Lényeges feltétel, hogy az igénylő pár legalább egyik tagjának minimum három éves, folyamatos TB jogviszonnyal kell rendelkeznie. Fontos tudni még azt, hogy az állam a második gyermek megszületése után a fennmaradó tőketartozás 30%-át, a harmadik után pedig a teljes tőketartozást elengedi.

Lényeges tudnivaló, hogy a CSOK-ot és a babaváró hitelt akár együtt is fel lehet venni, illetve azt is meg kell még említenünk, hogy mindkettőnél figyelembe veszik a JTM szabályozást! Mindkét hitelnél kizáró ok a negatív KHR listán való szereplés, a CSOK vissza nem térítendő támogatását viszont így is igénybe lehet venni.

Reméljük, hogy segítettünk, ám ha mégis maradtak volna kérdéseid, vedd fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeinken!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Havi Kölcsön

THM

30,2%

Futamidő

30 hó

Hitelösszeg

600.000 Ft - 1.500.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,39% - 11,29%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Személyi kölcsönt otthonról, online? Megoldható!

Személyi kölcsönt otthonról, online? Megoldható!

2019.06.28.

Nincs olyan ember, akinek ne lenne elemi érdeke, hogy mindent a lehető legegyszerűbben oldjon meg. Ha Te is ezt gondolod magadról, akkor ajánlunk egy lehetőséget, amivel még egyszerűbbé teheted az életedet. A lehető legegyszerűbbé a hitelfelvételt. Sokszor írtunk már erről, de hátha még nem olvastad. A személyi kölcsönt otthonról, online is igényelheted, vagyis ki sem kell mozdulnod a lakásodból. Csupán internetkapcsolatra és egy számítógépre lesz szükséged a művelethez!

Tovább olvasom
1 óra alatt folyósítás, létezik?

1 óra alatt folyósítás, létezik?

2018.10.28.

A MiniKölcsön tökéletes választás, ugyanis online igényelhető és rövid a futamideje, emellett akár már 1 óra alatt hozzájuthatsz, tehát a címben feltett kérdésre a válasz egy határozott igen!

Tovább olvasom
Személyi kölcsön gyorsan? Lehetséges!

Személyi kölcsön gyorsan? Lehetséges!

2019.06.05.

Sürgősen szükséged lenne némi pénzre, a hitelkártyák magas kamatait viszont nem szeretnéd bevállalni? Ne aggódj, van más választásod: a személyi kölcsön gyorsan elérhető, az igénylése egyszerű, és akár úgy is megoldható, hogy ki sem kell mozdulnod otthonról!

Tovább olvasom
Lakáshitel ajánlatok egy helyen, válogatottan!

Lakáshitel ajánlatok egy helyen, válogatottan!

2019.12.16.

Lakást szeretnél vásárolni, de nem áll a rendelkezésedre a teljes hitelösszeg? Akkor nálunk jó helyen jársz, hiszen oldalunkon a legjobb lakáshitel ajánlatok egy helyen találhatóak meg!

Tovább olvasom