Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Mekkora a törlesztőrészlet egy 20 milliós lakás vásárláskor?

2020.09.28.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 21. 21:03

Azt, hogy mekkora a törlesztőrészleted bármilyen hitel felvétele esetén, számtalan tényező határozza meg, így a fenti kérdésre nem egyszerű válaszolni, de természetesen megpróbálunk – ha nem is konkrét számokkal, de valahogy – segíteni.

Mekkora a törlesztőrészlet egy 20 milliós lakás vásárláskor?

Hogy egy 20 milliós lakás vásárlásakor mekkora a törlesztőrészlet, már csak azért is nehéz megállapítani, mert nem a lakás árától függ, hanem a felvett hitelösszegtől. Mármint elsősorban, hiszen ezen felül még ott a futamidő, a hitelkonstrukció, az igénybe vett és meg is kapott támogatások mértéke, valamint az, hogy melyik banknál veszed fel az adott hitelt. A pénzintézetek azonos típusú hitelei között ugyanis hatalmas is lehet a különbség, amit egy laikus csak apróságként érzékel, az egy kis utánaszámolással akár milliós összeget is jelenthet a teljes költségre vonatkoztatva.

Alapesetben a bankok 20% önerőt kérnek, azaz egy 20 milliós lakásnál minimum 4 millió forintot kell felmutatnod, hogy a maradék 16 milliót meghitelezzék neked. A törvényi előírások alapján legalábbis ez a helyzet, ám a valóság némileg más, mivel a legtöbb bankban az önerő minimum 30%, de akad olyan is, amelyik 40%-ig is elmegy, vagyis nem egyszerű látatlanban megállapítani, hogy mekkora a törlesztőrészlet.

A futamidő egy újabb sarkalatos kérdés, hiszen hogy mekkora a törlesztőrészlet, azt ez nagyban befolyásolja. Ha tíz évre veszed fel a hitelt, sokkal magasabb törlesztőrészletre kell számítanod, mintha húsz évig fizetnéd a hitelt; igaz, hogy az előbbi esetben viszont alacsonyabb lesz a teljes visszafizetett összeg.

A támogatásokról nem is beszélve, hiszen azok igénylésével csökkenhet a hitelösszeg, amire szükséged lesz az adott hitel felvételéhez, ám ez annyira ingoványos talaj, hogy ennél jobban nem érdemes belemenni.

Tanácsunk: válaszd ki oldalunk segítségével a számodra legkedvezőbb lakáshitelt, majd a bank weboldalán található hitelkalkulátorral számold ki a leendő törlesztőrészletedet! Ehhez csupán néhány adatot kell majd megadnod, így előre tájékozódhatsz, mielőtt elindítanád az igénylés folyamatát.

Ha kérdésed lenne a témával kapcsolatban, tedd fel nekünk elérhetőségeink egyikén!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Havi Kölcsön

THM

30,2%

Futamidő

30 hó

Hitelösszeg

600.000 Ft - 1.500.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,26% - 10,49%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Azonnal kisebb összegre van szükségem. Mit tehetek?

Azonnal kisebb összegre van szükségem. Mit tehetek?

2018.09.06.

Ha csak egy kisebb összegre van szükséged, akkor tudunk a számodra egy jó megoldást! A MiniKölcsönnel villámgyorsan megoldhatod a pénzügyi gondjaidat, csak néhány feltételt kell teljesítened hozzá!

Tovább olvasom
Tudatosság - Hitelt mikor és hogy vegyem fel?

Tudatosság - Hitelt mikor és hogy vegyem fel?

2019.01.22.

Ha pénzre van szükséged, de nem áll a rendelkezésedre a megfelelő összeg, akkor a legegyszerűbb megoldás az, ha hitelt veszel fel. A hitelfelvétel azonban felelősségteljes dolog, hiszen ha nem engedheted meg magadnak a törlesztést, akkor igen komoly bajba kerülhetsz, ami hosszú távon is kihathat az életedre. Fontos tehát a tudatosság a pénzügyeket illetően is, ezért mielőtt kölcsönt igényelsz, át kell gondolnod minden részletét!

Tovább olvasom
5% ÁFA változása 2020-ban

5% ÁFA változása 2020-ban

2020.02.25.

Nyilván hallottad a híreket, miszerint 2020-tól nehezebb lesz új lakást vásárolni. Illetve, hogy az építőipari cégeknek eddig tartott a jó világ, ez után jön a lejtmenet. Mindez igazából arról szólt, hogy 2020. januárjától megszűnik a lakások értékesítésekor alkalmazott 5% ÁFA. Helyette az új lakóingatlanok értékesítését 27%-os áfa terheli, méghozzá hasznos alapterülettől függetlenül.

Tovább olvasom
Miért működik a lízing Európában – és nálunk miért nem? Gyakorlati döntési útmutató példákkal és összehasonlításokkal

Miért működik a lízing Európában – és nálunk miért nem? Gyakorlati döntési útmutató példákkal és összehasonlításokkal

2025.12.31.

Autóra, gépre, eszközre sokan automatikusan hitelt keresnek, pedig a lízing gyakran rugalmasabb és jobban illeszkedik a használathoz. Ebben a cikkben közérthetően végigvesszük a lízing lényegét, a hitellel való különbségeket, és konkrét példákon mutatjuk meg, mikor melyik megoldás lehet előnyösebb. Kitérünk a tartós bérlet jellegű konstrukciókra, a vállalkozások tipikus eszközbeszerzési dilemmáira, és azokra a pontokra is, ahol a legtöbben mellélőnek. A végén kapsz egy rövid, gyakorlati döntési tanácsot, amit aláírás előtt érdemes végigfuttatni.

Tovább olvasom