Provident ujProvident ujHirdetés

JTM számítás a babaváró hitelnél

2019.06.17.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 22. 10:53

A jövedelemarányos törlesztési mutatóról már többször is írtunk, hiszen minden hitelfelvétel esetében fontos. Mivel a Családvédelmi Akcióterv körül forog most szinte minden, nézzük meg, hogyan alakul a JTM számítás a babaváró hitelnél!

JTM számítás a babaváró hitelnél

A babaváró hitel ugyanolyan hitelkonstrukció, mint a többi, csupán kedvezményes, ezért a szabályoknak is ugyanúgy meg kell felelnie. Ebből következik, hogy a JTM számítás a babaváró hitelnél is ugyanúgy működik, mintha például egy jelzáloghitelt vennél fel. Amennyiben ennek részletei érdekelnek, olvasd el az erről szóló, korábbi cikkeinket, amelyeket megtalálod a blogunk bejegyzései között.

Lényeges viszont, hogy a JTM szabályozás július 1.-től, vagyis a babaváró hitel indulásától kezdődően változik, mégpedig annyiban, hogy az eddig meghatározott, 400.000 forintos jövedelemhatár 500.000 forintra változik. Ez annyiban lehet számodra is érdekes, hogy az úgynevezett „magas jövedelem” esetében az 50%-os törlesztési határ 60%-ra módosításához már ennyi jövedelem lesz szükséges. A JTM számítás a babaváró hitelnél tehát ugyanúgy figyelembe fogja ezt venni, bár lényeges, hogy ez esetben csak házaspár igényelheti a kölcsönt, így a kettejük összjövedelme fog számítani. Azt sem szabad elfelejteni, hogy létezik az elsődleges, illetve a másodlagos jövedelem fogalma is; előbbibe a munkából, vagy vállalkozásból származó jövedelem, illetve a nyugdíj tartozik, az utóbbiba pedig például a családi pótlék, GYED, GYES. Partnerünk hitel ajánlatait is érdemes megtekintened, ezt itt tudod, kattints ide.

Érdemes még azt is tudni, hogy a babaváró hitel havi törlesztőrészlete a kezességvállalási díjjal együtt nem haladhatja meg az 50.000 forintot addig, amíg a hitel kamatmentes, ez alapján viszont a JTM számítását a babaváró hitelnél eszerint kell kezelni. Mivel a kamatmentesség a gyermek születésétől függ, öt év után ez átalakulhat akár másféleszeres törlesztőrészletre is. Kérdéses, hogy a bankok melyik esetet választják a JTM kiszámításához; ezt sajnos egyelőre nem tudjuk megmondani.

Úgy gondoljuk, a fentiekben minden lényegeset összefoglaltunk a JTM számításáról a babaváró hitelnél, de ha ennek ellenére maradtak volna kérdéseid, tedd fel nekünk megadott elérhetőségeinken!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Super Plus Személyi Kölcsön

THM

10,6%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

8.000.000 - 10.000.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,39% - 11,73%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

eHitel Expressz

THM

12,87%

Futamidő

6 hó

Hitelösszeg

450.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Mekkora jövedelem szükséges a személyi kölcsönhöz?

Mekkora jövedelem szükséges a személyi kölcsönhöz?

2018.02.20.

A személyi kölcsön az egyik legkönnyebben hozzáférhető hitelforma, így sokan választják. Ha Te is ebben gondolkodsz, és 200.000 Ft feletti összeget szeretnél felvenni, akkor nem mindegy, hogy mekkora a jövedelem amivel rendelkezel.

Tovább olvasom
OTP gyorskölcsön – mennyi idő alatt kapom meg a hitelt?

OTP gyorskölcsön – mennyi idő alatt kapom meg a hitelt?

2019.04.15.

Mint minden bank, az OTP is kínál személyi kölcsönt. A hivatalos elnevezése is ez, de a legújabb fejlesztés után nyugodtan át lehetne keresztelni OTP gyorskölcsönné. Hiszen minden vetélytársát lekörözi a sebességével. Természetesen ehhez teljesíteni kell néhány feltételt, de ha sikerül, akkor az OTP gyorskölcsön akár 40 perc alatt is folyósításra kerülhet!

Tovább olvasom
Változások a Babaváró hitelnél!

Változások a Babaváró hitelnél!

2019.07.30.

Figyelem! Fontos változások a babaváró hitelnél! Ha igényelni szeretnéd, akkor ezekről tudnod kell, hiszen könnyen meglehet, hogy ezek miatt már jogosult leszel rá, vagy megoldódik valamilyen probléma, ami miatt hátrányba kerültél volna.

Tovább olvasom
Lehet egyszerre több hitelem?

Lehet egyszerre több hitelem?

2019.07.26.

A fenti kérdésre a válasz röviden: igen. A kérdés valójában nem az, hogy lehet-e egyszerre több hiteled, hanem az, hogy mennyi; erre a válasz azonban nem egyszavas lesz, és ha tovább olvasol, az is kiderül, hogy miért.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával