Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Fogyasztóbarát Lakáshitel – ez mit is jelent?

2019.05.27.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 22. 13:41

Az elmúlt években gyakran hallhattunk a „Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel” minősítésről, viszont azt, hogy mit is jelent, már csak kevesen tudták volna elmondani. Mi most összefoglaljuk Neked, hogy ez mit is takar, így könnyen eldöntheted, hogy erre van-e szükséged!

Fogyasztóbarát Lakáshitel – ez mit is jelent?

A Fogyasztóbarát Lakáshitel minősítést a Magyar Nemzeti Bank adja ki az olyan hiteltermékeknek, amik megfelelnek a feltételeknek. Alapvető, hogy a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshiteleknek forint alapúaknak kell lenniük, de ezen felül is van pár kritérium, amit szükséges teljesíteni. Kizárólag olyan törlesztés megengedett, amelynek egyenlőek a havi törlesztőrészletei; ezt nevezzük annuitásos törlesztésnek. A kamatperiódus hossza 5, 10, vagy 15 év lehet, és a futamidő végéig tartó kamatrögzítés szintén elvárás. A hitelbírálati határidő az értékbecslés rendelkezésre állásától számított maximum 15 munkanap lehet, ezt túllépni nem szabad. A folyósítási határidő pedig a folyósítási feltételek teljesítésétől számított maximum 2 munkanap lehet, tehát a hitelügyintézésnek minél gyorsabbnak kell lennie. Nézd meg a további információt itt, kattints ide!

A bank referenciaértékéhez viszonyított kamatfelár nem haladhatja meg a 3,5%-ot, a folyósításig felmerülő és az előtörlesztéshez kapcsolódó díjak pedig rögzítettek és fixek. A folyósítási díj maximum a hitelösszeg 0,75%-a, de legfeljebb 150.000 forint lehet, emellett az előtörlesztési díj nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg 1%-át, lakástakarék-pénztári betétből pedig a szerződés szerint elérhető megtakarítás, a hozzá kapcsolódó állami támogatás és az azokra jóváírt kamat mértékéig az előtörlesztés díjmentes kell, hogy legyen. Csak akkor kaphatja meg egy lakáshitel a minősítést, ha ezeket a feltételeket maradék nélkül teljesíti, épp emiatt nem sok bank mondhatja el magáról, hogy rendelkezik ilyen hiteltermékkel. Viszont egyre több! Ezek a kritériumok nem teljesíthetetlenek, és szerencsére bővül azoknak a pénzintézeteknek a köre, akik fontosnak tartják azt, hogy a legjobbat nyújthassák az ügyfeleiknek. Partnerünk ajánlatait is érdemes megnézni, kattints ide.

Ha Te is Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelt vennél fel, hadd adjunk egy tanácsot: ne siesd el! Könnyen találhatsz olyan hitelkonstrukciót a bankok kínálatában, ami jobban megfelel az igényeidnek, és ebben oldalunk is a segítségedre lesz! Hasonlítsd össze a legjobb ajánlatokat nálunk, és ha kérdésed van, tedd fel nekünk megadott elérhetőségeinken!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Havi Kölcsön

THM

30,2%

Futamidő

30 hó

Hitelösszeg

600.000 Ft - 1.500.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,39% - 11,29%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Ha van már hitelem, vehetek fel gyorskölcsönt?

Ha van már hitelem, vehetek fel gyorskölcsönt?

2018.04.13.

A hitelek halmozását, pl. a gyorskölcsönt, mi személy szerint sosem tartottuk jó ötletnek, de vannak olyan élethelyzetek, amikor egyszerűen nincs más megoldás, és muszáj egy újabb kölcsönnel tetézni az eddigi adósságokat.

Tovább olvasom
Cofidis hitel gyorsan, online igényléssel

Cofidis hitel gyorsan, online igényléssel

2019.02.01.

Az online hiteligénylés ma már egyre több pénzintézetnél elérhető. Ami miatt komoly versenyhelyzet alakult ki a bankok között azzal kapcsolatban, hogy melyikük tudja a legkedvezőbb hitelkonstrukciót a lehető legrövidebb idő alatt folyósítani az ügyfelei számára. Az első fecskék után hamar megjelent szinte minden szolgáltató ezzel a lehetőséggel, így a Cofidis is. Ha a Cofidis hitelt gyorsan szeretnéd felvenni, akkor neked is az online igénylést kell választanod, hiszen így juthatsz a pénzhez a leggyorsabban!

Tovább olvasom
Lakáshitel ingatlanvásárlásra!

Lakáshitel ingatlanvásárlásra!

2018.02.01.

Lakáshitel kedvező feltételekkel, akár önerő nélkül juthatsz ingatlanhoz, olvasd el a feltételeket.

Tovább olvasom
Adósságrendező hitelt, fedezet nélkül? Van lehetőség!

Adósságrendező hitelt, fedezet nélkül? Van lehetőség!

2019.03.26.

Az adósságrendezés célja a pénzügyek leegyszerűsítése. Ha többfelé törlesztesz, esetenként magas kamattal, és már azt se tudod, kinek mennyit, akkor érdemes elgondolkodnod rajta. Az adósságrendező hitelt fedezet nélkül is igénybe lehet venni, tehát akkor sem kell lemondanod róla, ha nem tudsz ingatlant bevonni a hitelügyletbe!

Tovább olvasom