Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Fellendült a személyi kölcsönök igénylése

2021.09.02.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 21. 10:18

A személyi kölcsönök igénylése lassan visszatér a régi kerékvágásba, és bár messze még a krízis vége, látszik a fény az alagút végén.

Fellendült a személyi kölcsönök igénylése

A koronavírus-járvány az élet minden területére, így a személyi kölcsönök igénylésére is rányomta a bélyegét, de úgy tűnik, hogy immáron fellendülőben a hitelpiac – még a kamatemelés ellenére is. A legutóbbi lezárások bejelentésekor, a 2020-as év végén a személyi kölcsönök igénylése megtorpant, sőt, visszaesett, ám januártól kezdődően újra emelkedésnek indult, és ez a tendencia mostanáig töretlen. Májusra sikerült elérni a járvány felbukkanása előtti szintet, júniusban pedig meghaladni azt, így mondhatjuk, hogy a statisztikák szerint minden a legnagyobb rendben. De vajon valóban így van, illetve lesz is?

A személyi kölcsönök piacának helyzete

A személyi kölcsönök piacát látványosan megviselte a pandémia: 2019-ben jellemzően havi 35 és 55 milliárd forint között ingadozott a személyi kölcsönök igénylésének összesített összege, de a járvány kitörését követően, 2020 áprilisában ez az összeg 13,3 milliárd forintra zuhant vissza, és tartósan alacsony szinten mozgott még nagyon sokáig. Ez persze a korlátozásoknak, illetve a vírusról való tudásunk hiányosságainak volt köszönhető, ám amint bevezették a legtöbb banknál az online ügyintézést, ismét megindult felfelé az igénylések száma.

Mi várható a továbbiakban?

A jövőbe nem látunk, de van egy olyan sejtésünk, hogy nem lesz minden olyan egyszerű, mint ahogy azt a statisztikák, illetve az elemzők gondolják. Elméleti síkon a piac élénkülését okozhatja, hogy több nagy pénzügyi szolgáltató is megteremtette a tisztán online igénylés lehetőségét, miközben a lakosság nagyobb költési hajlandósága és a tartós fogyasztási cikkek áremelkedése további személyi kölcsönök igénylését okozhatja, de az Otthonfelújítási Program is hasonló hatással lehet a hitelpiacra. A koronavírus Delta-variánsának megjelenése, illetve a szakemberek negyedik hullámra való felkészülése azonban még átírhatja a terveket, sőt, mindent megváltoztathat.

Ha szeretnél személyi kölcsönt igényelni, tekintsd meg ajánlatainkat, válassz, majd indítsd el az igénylést online, mindössze néhány kattintással!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Extra25 kölcsön

THM

9,4%

Futamidő

25 hó

Hitelösszeg

450.000 Ft -1.300.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,39% - 11,29%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Mekkora jövedelem szükséges a személyi kölcsönhöz?

Mekkora jövedelem szükséges a személyi kölcsönhöz?

2018.02.20.

A személyi kölcsön az egyik legkönnyebben hozzáférhető hitelforma, így sokan választják. Ha Te is ebben gondolkodsz, és 200.000 Ft feletti összeget szeretnél felvenni, akkor nem mindegy, hogy mekkora a jövedelem amivel rendelkezel.

Tovább olvasom
Személyi kölcsön által nyújtott lehetőségek

Személyi kölcsön által nyújtott lehetőségek

2019.01.21.

A személyi kölcsön által a legkedveltebb és legtöbbször folyósított hiteltípus. Ami nem véletlen, hiszen rengeteg előnye van, amik közül kiemelkedik, hogy szabadon felhasználható, illetve könnyen, és manapság már gyorsan hozzáférhető.

Tovább olvasom
Személyi kölcsön utazáshoz? Miért ne?

Személyi kölcsön utazáshoz? Miért ne?

2018.09.22.

Utazni mindig jó, de nyáron a legjobb! Sajnos nem mindig sikerül összespórolni az utazáshoz szükséges összeget, és vannak kihagyhatatlan lehetőségek is, amikre muszáj lecsapni. Szerencsére, lehet kölcsön utazáshoz is. azutazás költségeit könnyedén fedezheted kölcsönből is, amit ráérsz később visszafizetni!

Tovább olvasom
Adósságod túl sok? Nézzük milyen lehetőségeid vannak.

Adósságod túl sok? Nézzük milyen lehetőségeid vannak.

2018.10.17.

Ha túl sok az adósságod, és már nem bírod fizetni, akkor több lehetőséged is van, de mi most csak azokat nézzük meg, amiket egy bank segítségével tudsz igénybe venni. Természetesen mind a kettő hitel, de még mielőtt bezárnád az oldalt, mert nem akarsz több kölcsönt felvenni, épp ellenkezőleg, hadd szóljunk: mindkettő komoly segítség lehet az anyagi gondjaid megoldásában!

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával