Provident ujProvident ujHirdetés

20 millió forint lakáshitelt, hol érdemes felvenni?

2019.12.11.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 22. 09:30

Eldöntötted, hogy ingatlant vásárolsz, és hitelre lenne hozzá szükséged? Ha rendelkezel önerővel, akkor viszonylag könnyű dolgod lesz, hiszen 20 millió forint lakáshitelt felvenni manapság számos banktól tudsz. Bár a választás éppen ezért nem is olyan egyszerű. Szerencsére megtaláltad oldalunkat, mi pedig megkönnyítjük a dolgodat, és ajánlunk néhány kihagyhatatlan hitelkonstrukciót!

20 millió forint lakáshitelt, hol érdemes felvenni?

20 millió forint lakáshitelt megfelelő önrész felmutatásával minden kereskedelmi bank hajlandó lesz folyósítani Neked. De nem minden banknál ugyanannyi a „megfelelő” összeg. A szabályozás szerint a megvásárolni kívánt ingatlan piaci értékének maximum 80%-át finanszírozza a bank, a maradék 20%-ot pedig Neked kell önerőként biztosítani. A különbség a pénzintézetek között abból adódik, hogy az előbbi mondatban szerepel a „maximum” szó, vagyis ez csupán iránymutatás, és emiatt el is lehet térni tőle, amit a legtöbbször meg is tesznek. Ennek következtében a legtöbb bank 60-70%-ban hitelez, neked pedig magasabb önerővel kell számolnod. 20 millió lakáshitelt tehát akkor tudsz felvenni, ha van legalább 8-9 millió forintnyi megtakarításod.

Ha az önerő megfelelő, akkor jön csak a neheze, ugyanis olyan hitelkonstrukciót kell választanod, ami minden tekintetben megfelel az elvárásaidnak, és a törlesztésével sem lesznek problémáid. Ebben komoly szerepet játszik a futamidő, és ugyan a legtöbb banknál 30 év a lakáshitelek maximális futamideje, akad olyan is, amelyiknél ez kevesebb. Minél problémamentesebb törlesztést szeretnél, annál hosszabb futamidőre lesz szükséged, de természetesen, mint mindenben, itt is érdemes az arany középutat választani. 20 millió lakáshitel igénylésekor – a jövedelmi helyzetedtől függően – legalább 20 évet ajánlott kérni, de a maximum sem túlzás.

Ha megtekinted a jelzáloghiteleknek dedikált menüpontunkat, akkor láthatod, hogy többféle lehetőség közül választhatsz. Kattints arra, amelyik megfelel annak az ingatlannak, amelyiket meg szeretnéd vásárolni, majd válassz a bankok legjobb ajánlatai közül egy olyan hitelkonstrukciót, amelyik mind az igényeidnek, mind a pénztárcádnak megfelel. Kérdésed lenne? Tedd fel nekünk megadott elérhetőségeinken!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Super Plus Személyi Kölcsön

THM

10,6%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

8.000.000 - 10.000.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,39% - 11,73%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

eHitel Expressz

THM

12,87%

Futamidő

6 hó

Hitelösszeg

450.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Építési hitel, mit kell tudni róla?

Építési hitel, mit kell tudni róla?

2018.02.08.

Építési hitel felvétele nem bonyolúlt folyamat csak jól át kell gondolni, hogy mely bankot választod, mert nagyon nagy eltérések lehetnek.

Tovább olvasom
Milyen lakáshiteleket kínál a Raiffeisen Bank?

Milyen lakáshiteleket kínál a Raiffeisen Bank?

2023.09.25.

Ha lakáshitel, akkor Raiffeisen Bank. A Raiffeisen MindigFIX lakáshitelek jó választásnak tűnnek a lakásvásárlás előtt állóknak. De miért jó, ha egy lakáshitel mindig fix? Miért ezt válasszuk? Utánajártunk, hogy milyen lakáshiteleket kínál a Raiffeisen Bank. És hogy miért lehetnek ezek a legjobbak nekünk.

Tovább olvasom
Lakáshitel feltételei 2019-ben

Lakáshitel feltételei 2019-ben

2019.12.22.

A hitelkonstrukciókhoz szabott feltételek folyamatosan változnak, és ez alól a lakáshitelek sem kivételek. Ha ez nem lenne elég, a hitelek kritériumai bankonként eltérhetnek. Így okozva totális káoszt, de mi segítünk rendet teremteni, és összefoglaljuk Neked, hogy mik a lakáshitel feltételei 2019-ben!

Tovább olvasom
Minden, amit az építési hitelről tudni érdemes

Minden, amit az építési hitelről tudni érdemes

2020.06.04.

Sokan választják a saját ház építését a használt ingatlan megvásárlása helyett, hiszen így olyan otthonba költözhetnek be, ami minden tekintetben megfelel az igényeiknek, ráadásul erre többféle állami támogatás is igényelhető, mint például a CSOK, vagy akár a babaváró hitelt is megemlíthetjük. Vannak azonban olyan esetek, amikor ez nem elegendő, vagy jogosultság nincs rá – az építési hitel azonban segíthet megoldani a problémát!

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával