Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

A koronavírus hatása a pénztárcánkra

2020.04.17.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 22. 07:39

A koronavírus-járvány néhány hét leforgása alatt mindannyiunk életét megváltoztatta, és kihat a pénzügyeinkre is. A járványnak, illetve a karanténnak azonban nem csak negatív hatásai vannak: olyan előnyöket fedezhetünk fel, amelyek jót tesznek a pénzügyeinknek, spórolhatunk általuk, és akár még jól is kijöhetünk az egészből, ha végre vége lesz ennek a krízisnek.

A koronavírus hatása a pénztárcánkra

Nyilvánvalóan kevesebbet költünk mostanában a koronavírus járvány miatt. Az alapvető fogyasztási cikkeken kívül nem igazán szükséges semmit sem vásárolnunk ebben a bizonytalan helyzetben. Ehhez még hozzájön az is, hogy otthon töltjük minden időnket, vagyis szórakozásra és öltözködésre abszolút nem költünk semennyit. Ennek persze van az árnyoldala is, de azokkal mindenki tisztában van; most nézzük inkább az előnyöket.

Kattints ide a legjobb személyi kölcsönökért.

A boltok teljesen kiürültek az utóbbi néhány hétben, hiszen sokan pánikba estek, és egy szempillantás alatt felvásároltak mindent – aki nem esett bele az első hullámba, és későn kapcsolt, az találkozhatott az üres polcokkal és az idegösszeroppanás szélén álló bolti dolgozókkal. Nekik – és hozzá kell tennünk, nekünk sem – jutott az alapvető cikkekből egy ideig, mivel olyan termékeket kapkodtak el egy pillanat alatt, amik felhalmozása teljesen felesleges: a vécépapírra, lisztre és élesztőre gondolunk. Érdemes inkább mértékletesnek maradni, jobban odafigyelni a kamra feltöltésére, de nem szabad túlzásokba esni.

A hitelekkel kapcsolatban jó híreink is vannak: a fizetési moratórium életben tartja a hitelállományt, bár hatalmas terhet jelent a bankszektornak, és így hatással van a teljes gazdaságra is, ezért – ha megtehetjük – inkább mondjunk le erről a lehetőségről, mert így a gazdaságnak is segíthetünk ezt a nehéz időszakot átvészelni.

A legfontosabbat hagytuk a végére: gondold át alaposan a pénzügyeidet, vezess bevételi-kiadási naplót, hozz racionális döntéseket, és még véletlenül se ess pánikba, mert azzal csak rosszabbnak fogod érezni a helyzetet! Nézd a dolgok fényesebbik oldalát, és ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Havi Kölcsön

THM

30,2%

Futamidő

30 hó

Hitelösszeg

600.000 Ft - 1.500.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,39% - 11,29%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Határozott munkaviszonnyal kaphatok hitelt?

Határozott munkaviszonnyal kaphatok hitelt?

2019.12.07.

Néhány évvel ezelőtt még bevett szokás volt, hogy a hitelfelvétel kritériumai között az szerepelt: „legalább három hónapos, határozatlan idejű munkaszerződés”, a határozott munkaviszonnyal rendelkezőket pedig automatikusan elutasították, ám változott a helyzet, és jó okkal.

Tovább olvasom
A babaváró hitel 2020-ban így igényelheted

A babaváró hitel 2020-ban így igényelheted

2020.04.29.

A babaváró hitel 2020 legnépszerűbb hitelterméke lesz, ez már most látható, hiszen előnye, mint égen a csillag, hátránya viszont – a feltételek teljesítése esetén – gyakorlatilag semmi. Az igénylésének kritériumai maradtak ugyanazok, de a tavalyi indulás óta sikerült tapasztalatokat szereznünk a témában, így összeállítottunk egy listát, aminek segítségével könnyebben hozzájuthattok.

Tovább olvasom
Mi befolyásolja a személyi kölcsön összegét?

Mi befolyásolja a személyi kölcsön összegét?

2019.08.21.

Sokan teszik fel nekünk a fenti kérdést, mert nem értik, miért nem kapták meg az igényelt személyi kölcsönt. Nos, azt, hogy mi befolyásolja a személyi kölcsön igénylését, nem lehet röviden elintézni. Hiszen számos kritériumnak kell megfelelni egy pozitív hitelbírálathoz. Lássuk az okokat!

Tovább olvasom
Babaváró hitel megszüntetése – hogyan történik?

Babaváró hitel megszüntetése – hogyan történik?

2020.02.28.

Ha érdeklődsz a babaváró hitel iránt, vagy már fel is vetted, akkor biztosan sok cikket olvastál már a témában. Mi is, de számunkra ez úgymond „munkaköri kötelesség”, viszont sehol sem találtunk olyan összefoglalást, ami azt taglalná, hogy hogyan is történik a babaváró hitel megszüntetése. Épp ezért az alábbiakban ennek pótlását olvashatod.

Tovább olvasom