Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Ezek a családtámogatások maradnak 2023-ban

2022.09.27.
Szerző: Mogyorós Kinga
Utoljára módosítva: 2022. szeptember 27. 08:14

Családtámogatások maradnak 2023-ban is, tehát nem kell attól tartani, hogy segítség nélkül maradunk – lássuk, melyek igényelhetőek jövőre is!

Ezek a családtámogatások maradnak 2023-ban

A családtámogatások megmaradnak a 2023-as évben is, bár persze nem biztos, hogy minden ugyanúgy lesz majd elérhető, mint most. A jelentősebb változásokat még nem tudhattuk meg, azonban egy Facebookon közzétett poszt alapján a következő évben is számos családtámogatási lehetőség áll a gyermeket tervező, vagy már nevelő emberek rendelkezésére.

Ez persze nem meglepő, hiszen számos indokot lehet felhozni a családtámogatások 2023-as megmaradása mellett: a gazdaság élénkítése az elmúlt évek nehéz időszaka után, a családok segítése, a népességszám növekedésének ösztönzése, nem is beszélve a politikai indokokról, ám ez utóbbiak nem ezen hasábokra tartoznak. A családtámogatások számtalan előnyt biztosítanak a családokon túl az ingatlanpiac szereplőinek is, tehát logikus, hogy meg kell őket tartani a következő években is.

Annak érdekében, hogy kicsit tisztább legyen a kép a családtámogatások 2023-as helyzetéről, összeszedtük az alábbi cikkben mindazokat az információkat, amelyekről jelenleg biztosat tudunk állítani – ha érdekelt vagy a témában, érdemes végigolvasnod.

Milyen családtámogatások maradnak 2023-ban?

Az alábbiakban felsorolt családtámogatások maradnak 2023-ban is:

  • Babaváró hitel,
  • családi adókedvezmény,
  • CSOK,
  • első házasok adókedvezménye,
  • diplomás gyermekgondozási díj.

E családtámogatások közül a Babaváró hitel a legmeglepőbb, hiszen a jelenlegi szabályok alapján ezt csak 2022. év végéig lehetne igényelni, azonban szerencsére meghosszabbították. A CSOK támogatás 2023-as elérhetősége ezzel szemben a legkevésbé sem okozott döbbenetet, hiszen az igénylésére vonatkozóan nincs a jogszabályban határidő.

Változhatnak az igénylési feltételek?

A feltételek és az elérhető összeg módosításáról jelenleg még nem lehet tudni semmit, azaz elképzelhető, hogy ezeken változtat a kormány. Valószínű azonban, hogy nem fog változni semmi, hacsak az infláció mértéke nem indokolja. Ha viszont bármi is megváltozik – azaz a feltételek, vagy az összegek –, akkor nem biztos, hogy szigorítást jelent, hiszen az összeg is emelkedhet, vagy épp a feltételek is leegyszerűsödhetnek.

Milyen konkrétumokat ismerünk még?

A 2023-as költségvetési tervben több, mint 491 milliárd forintot jelöltek ki lakástámogatásokra, ami a 2022-es büdzséhez képest közel 30%-os növekedés – az „mindössze” 382 milliárd forintos összeg volt. Ebből a Babaváró hitelre az idei 90 milliárd forint helyett 175 milliárd forintot különítettek el a 2023-as évre.

Mivel a hitelkamatok az idei évben jelentősen megemelkedtek, a CSOK keretében megvásárolt lakások illetékmentessége összesen 40 milliárd forintos kedvezményt jelenthet jövőre, de a lakáscélú kedvezményekre szánt több pénz egy része is a kamattámogatásra mehet el a növekvő kamatok miatt.

Fontos, hogy ez egyelőre csak költségvetési tervezet, vagyis a benne szereplő számok változhatnak, viszont az is kiolvasható belőle, hogy a lakáscélú támogatások és a Babaváró hitel 2023-ban is elérhetőek maradnak. Korábban ugyanis sokan tartottak attól, hogy a bizonytalanabb gazdasági környezet miatt több családtámogatás is megszűnik, a költségvetési tervezet azonban nem ezt mutatja.

Mire utalhat, hogy megmaradnak ezek a családtámogatások 2023-ban is?

Mint tudjuk, a gazdaság épp mélyrepülésben van, az infláció elszabadult, az árak pedig drasztikusan emelkednek. A kormány és a Magyar Nemzeti Bank szerint a gazdaság újbóli fellendüléséhez nagyban hozzájárulhat az ingatlanpiac, ezért ezt igyekeznek támogatni.

A családtámogatási kiadások jelentős része pedig az adásvételeket teszi könnyebbé, azaz pörgeti a gazdaságot, ezért látszik az a költségvetési tervekből, hogy a kormány stabil lakáspiaci forgalomra számít, vagy legalábbis ezt szeretné elérni. A keresleti oldalt jelentősen élénkíti a lakáscélú családtámogatások és kedvezmények rendszere, tehát nem zárható ki a támogatások további bővítése sem.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Havi Kölcsön

THM

30,2%

Futamidő

30 hó

Hitelösszeg

600.000 Ft - 1.500.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,39% - 11,29%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Babaváró hitel igényléséhez szükséges, hogy legyen gyermekem?

Babaváró hitel igényléséhez szükséges, hogy legyen gyermekem?

2020.10.14.

A babaváró hitelhez – már a nevéből adódóan is – szorosan kapcsolódik a gyermekvállalás kérdése, azonban ez nem jelenti azt, hogy már meg is kell lennie, éppen ellenkezőleg!

Tovább olvasom
Munkanélküli voltál egy darabig? Mutatjuk, felveheted-e így a Babaváró hitelt!

Munkanélküli voltál egy darabig? Mutatjuk, felveheted-e így a Babaváró hitelt!

2021.02.02.

A legfeljebb 10 millió forint összegű Babaváró hitelt 2019 nyarától igényelhetik a fiatal párok. A konstrukció előnyei közé tartozik, hogy a kölcsön a folyósítás első öt évében kamatmentes, illetve a kiutalás utáni első törlesztőrészlet mértékét 50 ezer forintban maximalizálták, ami tartalmazza az állami kezességvállalási díjat is.

Tovább olvasom
Hogyan működik a babaváró hitel, és mik a feltételei?

Hogyan működik a babaváró hitel, és mik a feltételei?

2025.04.17.

A Babaváró hitel kamatmentes, szabadon felhasználható kölcsön házaspároknak, amely jelentős pénzügyi segítséget nyújt a családalapításhoz.

Tovább olvasom
Babaváró hitel: mire számíthatunk, ha nem jön a baba?

Babaváró hitel: mire számíthatunk, ha nem jön a baba?

2024.05.21.

A Babaváró hitel az egyik legnépszerűbb támogatási forma szabad felhasználhatósága miatt. Ahhoz azonban, hogy a támogatás kamatmentes legyen, gyermekünknek kell születni. De mi történik, ha nem teljesítjük ezt a feltételt? És milyen következménnyel számoljunk, ha nem jön a baba? Mutatjuk.

Tovább olvasom