Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Hitelek családalapítás előtt állóknak

2021.08.23.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 21. 10:24

Ha családalapítás előtt állsz, és nincs megtakarításod, vagy csak egyszerűen szeretnéd kihasználni minden lehetőségedet, adunk néhány tippet!

Hitelek családalapítás előtt állóknak

Számos hitellehetőség vár, ha családalapítás előtt állsz, és szükséged lenne némi anyagi támogatásra. Ezek ráadásul államilag támogatottak, azaz a kamatozásuk lényegesen alacsonyabb, mint egy banki hitelé, sőt, akár kamatmentesek és vissza nem térítendőek is lehetnek. A Családvédelmi Akcióterv keretein belül többféle hitelkonstrukció áll a rendelkezésedre; az alábbiakban ezeket vesszük sorra.

Babaváró hitel

Talán a legismertebb hitellehetőség a családalapítás előtt állók számára, hiszen az indulása óta, azaz nagyjából két éve a csapból is ez folyik. A lényege, hogy a gyermek születése előtt kell igényelni, maximum 10 millió forint lehet, és az első öt évben kamatmentes, majd a gyermek születése után véglegesen kamatmentessé válik, a harmadik gyerek után pedig támogatássá alakul, azaz nem szükséges visszafizetni. Az igénylés határideje 2022. december 31.

CSOK hitel

A CSOK hitel a másik, igencsak ismert hitellehetőség a családalapítás előtt állók számára. Kizárólag a CSOK mellé igényelhető, és csak lakásvásárlásra használható fel. Két gyermek nevelése esetén maximum 10 millió, három gyermek esetén 15 millió forint igényelhető, a futamidő pedig 25 év. Fontos, hogy itt nem születendő, hanem meglévő gyermek után kérhető a CSOK, illetve a CSOK hitel is.

További könnyítések

A jelzáloghitel tőketartozásának csökkentése ugyan nem hitelkonstrukció, de meg kell említenünk, hiszen ez is komoly könnyebbséget jelenthet azoknak, akik családalapítás előtt állnak. A magyar állam a második gyermek születése után egymillió, a harmadik gyerek születése után négymillió forintos hiteljóváírást biztosít a családoknak, ami a jelzáloghitel tőketartozásából vonódik le.

Ugyanebbe a kategóriába tartozik a nemrég bejelentett SZJA-mentesség is, aminek keretén belül a nagycsaládos, azaz legalább négygyermekes anyukák a nyugdíjig SZJA-mentességet kapnak, de a férj is jogosult lehet rá, sőt, meg is oszthatják ezt a kedvezményt egymás között.

Emellett további engedmény, hogy a GYED-et már a nagyszülők is igényelhetik, amennyiben besegítenek a gyermek, vagy gyermekek nevelésébe. Lényeges feltétel, hogy a gyermek legyen fiatalabb, mint 2 éves, és a nagyszülő legyen aktív korú, azaz nem nyugdíjas.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Havi Kölcsön

THM

30,2%

Futamidő

30 hó

Hitelösszeg

600.000 Ft - 1.500.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,39% - 11,29%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

5 leggyakoribb tévhit a babaváró hitellel kapcsolatban

5 leggyakoribb tévhit a babaváró hitellel kapcsolatban

2021.04.28.

A babaváró hitellel kapcsolatban számos tévhit kering az interneten, illetve az emberek között; az alábbiakban az öt leggyakoribbat gyűjtöttük össze.

Tovább olvasom
Hogyan változnak a Babaváró hitel feltételei 2024-ben?

Hogyan változnak a Babaváró hitel feltételei 2024-ben?

2023.09.07.

Jelentősen változik a Babaváró hitel 2024-től. A legnépszerűbb támogatást igényelni kívánók lehetőségei jelentősen csökkennek, így aki igényelne még Babaváró támogatást, annak tisztában kell lennie a változásokkal. Segítünk eligazodni.

Tovább olvasom
Lakáshitel önerő csökkentés Babaváró hitellel

Lakáshitel önerő csökkentés Babaváró hitellel

2024.10.18.

Miért jó ötlet a Babaváró hitelt önerőként felhasználni? Az ingatlanvásárlási piacon legtöbbször a vételár legalább 20 százalékát önerőként kell biztosítani a hitelhez. Sok fiatal azonban ezt nem tudja előteremteni, és itt jön képbe a Babaváró hitel. Mutatjuk, mit érdemes erről tudni.

Tovább olvasom
A babaváró hitel röviden összefoglalva

A babaváró hitel röviden összefoglalva

2019.06.20.

Újabbnál újabb módokat láthatunk, amelyeket a kormány mutat be, hiszen tény, ami tény: fogy a magyar. A CSOK különféle módozatai után a legfrissebb fejlemény a babaváró hitel, ami július 1.-től vehető igénybe. Ha gyermeket tervezel a közeljövőben, akkor te is érintett vagy, érdemes hát elolvasnod az alábbi írásunkat!

Tovább olvasom