Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Mekkora törlesztővel számoljunk 20 millió forint lakáshitel esetén?

2021.07.28.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 21. 10:32

Hogy mekkora törlesztővel számolj egy 20 milliós lakáshitelnél, az számos egyéb tényezőtől is függ, amelyeket mind figyelembe kell venni a helyes végeredményhez.

Mekkora törlesztővel számoljunk 20 millió forint lakáshitel esetén?

Mivel a lakásárak az utóbbi években a duplájukra, sőt, egyes esetekben a triplájukra emelkedtek, egyre többen vesznek fel magas, akár 20-30 millió forintos lakáshiteleket, de nem ritka a 100 milliós hitel sem. Az, hogy mekkora törlesztővel számolunk, függ a hitel kondícióitól, a futamidőtől, a finanszírozási aránytól, és ezek mellett még számtalan egyéb tényezőtől is. Az alábbiakban egy átlagot mutatunk, illetve azt is elmondjuk, hogy találhatod meg a számodra leginkább megfelelő hitelkonstrukciót.

Önerő

Az önerő mértéke az előírások szerint a lakás vételárának minimum 20%-a kell, hogy legyen, a bank pedig csak a maradékot finanszírozhatja, ám a legtöbb helyen ennél jóval nagyobb fedezeti arányt várnak el: 30-50%-ot is akár, de szinte sosem 20%-ot. Ha 30%-kal számolunk, akkor a 20 millió forint lakáshitelhez 6 millió forintot kell előteremteni – akár megtakarításból, akár babaváró hitelből, vagy más támogatásokból.

Mekkora törlesztővel számolhatsz?

A 20 millió forint csupán egyetlen adat, ezen felül pedig szükséges még a futamidő, hiszen minél hosszabb, annál alacsonyabb a törlesztő, a kamatperiódus, aminek végén változik a kamat, és azzal együtt a törlesztő is, a jövedelem, hiszen annak mértéke befolyásolja a kamatot, és természetesen a banktól is függ, hogy mekkora törlesztővel számolhatsz, hiszen az általa kibocsátott hitel kondícióit ez határozza meg. Egy 20 millió forintos, 20 éves futamidejű, 10 éves kamatperiódusú lakáshitel – ami nagyjából az átlag – 115-130 ezer forintos havi törlesztést jelent, feltéve, hogy a jövedelmed eléri a nettó 300 ezer forintot, és, mint látható, jókora a különbség: a havi 15 ezer forint a 20 év alatt 3.600.000 forint plusz költség, tehát érdemes alaposan megfontolnod, hol is veszel fel hitelt!

Hogyan válassz?

A legalacsonyabb törlesztővel számolj, és ehhez találd meg azt a bankot, amely a legalacsonyabb THM értékkel folyósít neked hitelt! Oldalunkon ezt könnyen megteheted, és a folyamatot is elindíthatod online!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Havi Kölcsön

THM

30,2%

Futamidő

30 hó

Hitelösszeg

600.000 Ft - 1.500.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,39% - 11,29%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

CSOK Plusz hitel bővítésre: minden, amit tudnod kell róla

CSOK Plusz hitel bővítésre: minden, amit tudnod kell róla

2024.08.06.

A CSOK Plusz hitellel nagyobb lehet a lakás, és még költözni sem kell. Amikor a támogatást bővítésre akarjuk felhasználni, ugyanúgy meg kell felelni az alapfeltételeknek, és van olyan szabály is, ami csak a bővítésre vonatkozik. Mutatjuk a részleteket.

Tovább olvasom
Az Otthon Start program fő jellemzői

Az Otthon Start program fő jellemzői

2025.07.28.

2025 szeptemberétől indul az Otthon Start lakástámogatási program, amely legfeljebb 50 millió forintos, fix 3%-os kamatozású hitellel segíti az első lakásvásárlókat. A támogatás kizárólag belterületi lakóingatlanra vehető igénybe, szigorú érték- és jogosultsági feltételek mellett. A cikk részletesen bemutatja a rendelet főbb paramétereit, gyakorlati példákat és piaci hatásokat is.

Tovább olvasom
Lakáshitel vagy albérlet? – Szakértő segít a jó döntésben

Lakáshitel vagy albérlet? – Szakértő segít a jó döntésben

2025.07.22.

Borbély-Tóth Zsuzsa, a BankSelect Kft. vezető hitelszakértője segít eligazodni a lakáshitel és albérlet közötti döntésben, és bemutatja a 2025-ben elérhető kedvezményes lakáshiteleket. Ha felelősségteljesen szeretnél dönteni, ez a beszélgetés neked szól.

Tovább olvasom
Milyen költségeket nem tartalmaz a THM?

Milyen költségeket nem tartalmaz a THM?

2021.10.27.

A Teljes Hiteldíj Mutató (THM) tökéletes eszköz a hitelek összehasonlítására. Minél kisebb a THM, annál kevesebbet kell visszafizetnünk. Vannak azonban olyan költségek, amiket nem tartalmaz, nekünk azonban azokat is ki kell fizetnünk. Megnéztük, milyen költségeket nem tartalmaz a THM.

Tovább olvasom