Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Nyugdíjasok is kaphatnak támogatott lakásfelújítási hitelt?

2021.05.12.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 21. 11:24

Nyugdíjasok is kaphatnak lakásfelújítási hitelt, hiszen ez a konstrukció mindenkinek szól – mutatjuk a részleteket!

Nyugdíjasok is kaphatnak támogatott lakásfelújítási hitelt?

Hogy nyugdíjasok is kaphatnak-e támogatott lakásfelújítási hitelt, az nem is kérdés, hiszen a kormány nem határozta meg az igénylők maximális életkorát. Nem csoda azonban, hogy van némi bizonytalanság ezzel kapcsolatban, hiszen a legtöbb ehhez hasonló családtámogatási akció a fiatalokat célozza, sőt, a legtöbbször felső korhatár is van a feltételek között, méghozzá jóval a nyugdíjkorhatár alatt. Fontos viszont, hogy tisztában legyünk a feltételekkel, mert ezek mindegyikének teljesülnie kell, ha szeretnénk megkapni a lakásfelújítási hitelt.

Mi a lakásfelújítási hitel?

Mint az közismert, idén elérhetővé vált az úgynevezett otthonfelújítási támogatás, ami egy vissza nem térítendő támogatás, amivel az állam a családokat kívánja támogatni a költségek 50%-ának – de legfeljebb 3 millió forint – utólagos visszautalásával. A teljes támogatási összeg eléréséhez tehát 6 millió forintra van szükség, ám ez sokak számára nem opció; ezért hozták létre a lakásfelújítási hitelt, ami egy maximum 3%-os kamatozású, felújítási célú lakáshitel.

A lakásfelújítási hitel két legfontosabb feltétele

Lényeges, hogy az igénylőnek az igénylés időpontjában, valamint az azt megelőző egy évben folyamatos munkaviszonya, vagy vállalkozói jogviszonya legyen, azaz az elmúlt egy évben nem lehet benne összesen 30 napnál több megszakítás. Ezen túl fontos feltétel, hogy az igénylővel közös címen kell laknia legalább egy, 25 évesnél nem idősebb gyermekének, illetve, ha a gyermek megváltozott munkaképességű, akkor lehet 25 évnél idősebb is, de a gyermek lehet kiskorú rokon is, ha a szüleinek halála miatt az igénylő a kirendelt gyám. Ez utóbbi esetben ráadásul elegendő a nyugdíj is, tehát nincs szükség munkaviszonyra, ami még inkább megkönnyíti az igénylést, bár a hitelösszeget lecsökkentheti.

Sajnos azonban muszáj azt is szem előtt tartani, hogy a bankok megszabják a hitelezhetőség felső korhatárát, ami a legtöbb esetben 65-75 év, ami a futamidő végére vonatkozik, ám van lehetőség adóstárs bevonására.

 

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Együtt kölcsön

THM

9,85%

Futamidő

23 hó

Hitelösszeg

450.000 Ft - 1.000.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - „A” ügyfélminősítés

THM

10,39% - 11,73%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

eHitel Expressz

THM

12,87%

Futamidő

6 hó

Hitelösszeg

450.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Véghajrában a lakásfelújítási támogatás

Véghajrában a lakásfelújítási támogatás

2022.10.21.

A lakásfelújítási támogatás elérkezett a véghajrához: 2022. december 31-ig van lehetőség beadni az igényléseket, majd lezárul egy korszak.

Tovább olvasom
Júniusban indul az új otthonfelújítási program: ismerd meg a részleteket!

Júniusban indul az új otthonfelújítási program: ismerd meg a részleteket!

2024.04.18.

Lakásfelújítást tervezők, felkészülni! Indul az új otthonfelújítási program. Akár 6 millió forintot is kaphatunk kedvezményes kölcsön és vissza nem térítendő támogatás formájában. És bár önerőre is szükség lesz, a lehetőség adott. A júniusban induló program részleteit fokozatosan ismerhetjük meg. Mutatjuk, mit tudunk eddig.

Tovább olvasom
Lakásfelújítási támogatás: minden munkához szükséges vállalkozói szerződés?

Lakásfelújítási támogatás: minden munkához szükséges vállalkozói szerződés?

2022.04.08.

A vállalkozói szerződés megléte a lakásfelújítási támogatás igényléséhez minden egyes munkafolyamatnál szükséges, vagy sem? Az alábbiakból megtudhatod!

Tovább olvasom
Módosítások az Otthonfelújítási támogatás igénylési feltételeiben

Módosítások az Otthonfelújítási támogatás igénylési feltételeiben

2021.11.04.

Az Otthonfelújítási támogatás népszerű a gyermeket nevelő családok körében. A segítségével felújíthatjuk az otthonunkat, korszerűbbé és szebbé tehetjük a helyet, ahol élünk. A most életbe lépő változtatásokkal szélesebb körben válik elérhetővé ez az állami támogatás. Megnéztük, miben módosultak az Otthonfelújítási támogatás feltételei.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával