Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Babaváró hitel igényléséhez szükséges, hogy legyen gyermekem?

2020.10.14.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 21. 21:00

A babaváró hitelhez – már a nevéből adódóan is – szorosan kapcsolódik a gyermekvállalás kérdése, azonban ez nem jelenti azt, hogy már meg is kell lennie, éppen ellenkezőleg!

Babaváró hitel igényléséhez szükséges, hogy legyen gyermekem?

A babaváró hitel azoknak a házaspároknak nyújt segítséget, akik viszonylag rövid, öt éves távon belül gondolkodnak a gyermekvállaláson. Ebben az esetben kamatmentesen vehetik igénybe a kölcsönt, a gyermek megszületése után pedig a kamatmentesség állandósul, a második gyermek érkezésekor 30%-ot átvállal az állam, illetve harmadik gyermek megszületése után pedig a teljes összeg támogatássá válik, azaz vissza nem térítendő lesz.

Ebből levonható a következtetés, miszerint az igényléshez nem szükséges gyermek, mi több, abszolút semmilyen hatással nincs a már meglévő gyermek az igénylés menetére, és a kamatmentességet sem befolyásolja. Kizárólag az igénylés után született gyermekek számítanak a babaváró hitel szempontjából, ám a pozitív bírálathoz természetesen különféle feltételek maradéktalan teljesítése is szükséges.

A babaváró hitel feltételei

A babaváró hitel igényléséhez a házaspár mindkét tagjának magyar állampolgárnak kell lennie, magyarországi lakcímmel kell rendelkezniük, a feleség pedig kizárólag 18-40 éves lehet. Legalább az egyiküknek három év folyamatos TB jogviszonnyal kell rendelkeznie, a büntetlen előélet alapkövetelmény, nem lehet köztartozásuk, illetve egyikük sem szerepelhet a negatív KHR listán.

A babaváró hitel nem CSOK

A CSOK azonban már egészen más lapra tartozik, ez ugyanis egy vissza nem térítendő támogatás, vagyis már alaphelyzetben is azzal kell számolnod, hogy ha megkapod, nem kell visszafizetned. Ennek viszont alapfeltétele, hogy legyen gyermeked, hiszen enélkül nem lehet igényelni. Fontos viszont, hogy a babaváró hitel és a CSOK nem zárják ki egymást, vagyis ha már van gyermeked, de tervezed, hogy még eggyel, vagy akár többel is bővítenéd a családot, akkor igényelheted mindkettőt, sőt, a CSOK-hoz kapcsolódó, kedvezményes jelzáloghitelre is jogot formálhatsz.

Amennyiben babaváró hitelt szeretnél igényelni, hasonlítsd össze ajánlatainkat, mert így könnyebb lesz megtalálnod azt, amelyik a leginkább megfelel az igényeidnek, ha pedig megtaláltad, az igénylésedet akár online is elindíthatod oldalunk segítségével!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Havi Kölcsön

THM

30,2%

Futamidő

30 hó

Hitelösszeg

600.000 Ft - 1.500.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,26% - 10,49%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Mi kell a babaváró hitelhez

Mi kell a babaváró hitelhez

2020.06.22.

Mi kell a babaváró hitelhez? Ezt a kérdést sokan felteszik maguknak, hiszen az utóbbi időszakban létrehozott családtámogatási intézkedések egyik fontos eleméről van szó, amely nagyon népszerű.

Tovább olvasom
Változott a TB igazolás formája a babaváró hitelnél!

Változott a TB igazolás formája a babaváró hitelnél!

2019.10.01.

Mint minden hitelkonstrukció esetében, így a babaváró hitelnél is számos dokumentumot kell benyújtani ahhoz, hogy a hitelkérelem elbírálásra kerülhessen, és elég, ha csak egy nem felel meg, máris megakad a folyamat. Sajnos van egy dokumentum, ami szinte biztosan ebbe a kategóriába esik, ha már beadtad a kérelmedet. De most változott a TB igazolással kapcsolatos szabályozás, vagyis ezek után már nem lehet vele gond.

Tovább olvasom
Babaváró hitel megszüntetése – hogyan történik?

Babaváró hitel megszüntetése – hogyan történik?

2020.02.28.

Ha érdeklődsz a babaváró hitel iránt, vagy már fel is vetted, akkor biztosan sok cikket olvastál már a témában. Mi is, de számunkra ez úgymond „munkaköri kötelesség”, viszont sehol sem találtunk olyan összefoglalást, ami azt taglalná, hogy hogyan is történik a babaváró hitel megszüntetése. Épp ezért az alábbiakban ennek pótlását olvashatod.

Tovább olvasom
Falusi CSOK és babaváró hitel együttesen igényelhető?

Falusi CSOK és babaváró hitel együttesen igényelhető?

2019.09.04.

Az utóbbi években egyre több támogatáshoz juthatnak a családosok, hála a Családvédelmi Akciótervnek. Számos kedvezményt vehetnek igénybe, amik közül kiemelkedik a falusi CSOK és a babaváró hitel, mint a legutóbbi idők slágerei.

Tovább olvasom