Provident ujProvident ujHirdetés

Biztosítót váltani mikor és hogyan lehet?

2020.02.20.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 22. 07:58

Ahogy a hitelkiváltásnak, úgy a biztosítóváltásnak is megvannak a maga okai, és hasonlóak mindkét esetben: az elégedetlenség a szolgáltatásokkal, illetve azok minőségével, a magas díjak, és persze az, hogy léteznek jobb lehetőségek is. Mivel egy biztosító számára adott a lehetőség, hogy évente többször is módosíthasson a díjain, a legtöbb ügyfél többnyire egyik biztosítótól a másikig lépked, amikor csak lehetősége van rá, és ezt maximálisan meg tudjuk érteni. Lássuk, hogy mikor és hogyan lehet biztosítót váltani!

Biztosítót váltani mikor és hogyan lehet?

Egy biztosítási szerződés alapesetben egy évre szól, és – hacsak az ügyfél nem dönt másként – automatikusan meghosszabbodik a szerződéskötés évfordulóján. Ha viszont úgy dönt, hogy másik biztosítóra, illetve biztosításra váltana, van lehetősége kedvezőbb tarifájú kötelező gépjármű felelősségbiztosítást, casco-t, lakásbiztosítást, céges ügyfelek esetében vagyon-, vagy felelősségbiztosítást kötni. Biztosítót váltani azért is érdemes, mert a váltásnál a társaságok akcióinak köszönhetően akár 10-30%-kal is kedvezőbb lehet. Éppen ezért érdemes utána járni, hogy mi a legkedvezőbb biztosítási ajánlat. A biztosítók oldalain megtalálható kalkulátorok segítségével könnyedén kiszámolható, hogy melyik a legmegfelelőbb biztosítás. De még egyszerűbb egy olyan oldalon nézelődni, ahol a legtöbb biztosító ajánlatait lehet összehasonlítani.

Fontos viszont, hogy ha biztosítót váltanál, akkor a felmondást Neked kell intézned, méghozzá a szerződéskötési évforduló előtt legalább harminc nappal! Amennyiben a felmondó nyilatkozatod nem érkezik be időben a biztosítódhoz, a szerződésed automatikusan meghosszabbodik egy évvel. Érdemes a másolatot megőrizni, mivel vitás esetben csak ezzel tudod igazolni, hogy a felmondás megtörtént.

Ha a biztosító elfogadta a szerződés felmondását, akkor már csak annyi a dolgod, hogy megtaláld azt a biztosítást, amelyik a lehető leginkább kielégíti az igényeidet. A segítségünkkel ezt könnyedén megteheted, és ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Téli varázs kölcsön

THM

9,9%

Futamidő

14 hó

Hitelösszeg

250.000 Ft - 600.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,68% - 11,29%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

eHitel Expressz

THM

12,87%

Futamidő

6 hó

Hitelösszeg

450.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

A biztosítás az egyik legnépszerűbb részvénypiaci ágazat

A biztosítás az egyik legnépszerűbb részvénypiaci ágazat

2021.08.17.

A részvénypiac változékony, ám úgy tűnik, hogy a biztosítási ág jelenleg a legstabilabb és legnépszerűbb – mutatjuk, mire kell figyelned, ha beszállnál!

Tovább olvasom
Miben más a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás?

Miben más a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás?

2021.12.08.

Az otthonunkat érdemes biztosítanunk. A családok többségének a legnagyobb értéke az az ingatlan, amelyikben él. Ezt az értéket mindenáron meg kell óvni. Egy lakásbiztosítással nyugodtan aludhatunk. A lakásbiztosítások azonban nem egyformák. Megnéztük, hogy miben más a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás.

Tovább olvasom
Lakásbiztosítás online, kedvező feltételekkel!

Lakásbiztosítás online, kedvező feltételekkel!

2020.03.24.

Lakásbiztosítás online? Manapság már ez sem lehetetlen, és ha biztonságban szeretnéd tudni az ingatlanod és a benne található ingóságaidat, érdemes is megkötnöd. Nem mindegy azonban, hogy melyiket választod; alábbi cikkünkben ehhez adunk néhány tanácsot.

Tovább olvasom
Mikor és mire fizet a casco biztosítás?

Mikor és mire fizet a casco biztosítás?

2020.03.23.

A casco megkötése ugyan nem előírás, mégis érdemes, hiszen manapság már igencsak jó feltételekkel lehet szerződni számos biztosító társaságnál. Az, hogy az adott casco mikor és mire fizet, mindig a szerződés tartalmától függ, és ez biztosítónként változik.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával