Hogyan történik a felmondása?

A balesetbiztosítási modulok többféle biztosításhoz kapcsolódnak, és ezek feltételei eltérnek egymástól, ezért a biztosítás felmondásának menete is változó.

  • Kockázati életbiztosításnál

Mivel ennél a biztosításnál a havidíjat kell fizetni, és nincs megtakarítás, illetve ehhez köthető teendők és hozam, mindössze egy felmondásra vonatkozó formanyomtatványt kell kitöltened és leadnod a biztosítónál; ezzel tulajdonképpen le is mondtad a szolgáltatást, valamint a hozzá kapcsolódó modulokat, így a balesetbiztosítást is. Lényeges, hogy a felmondást követő 30 napban még élni fog a szerződésed, és annak díját is ki kell fizetned, emellett, ha a biztosítási díj fizetésével több, mint 90 napos elmaradásban vagy, akkor a szerződést felmondhatja a biztosító is, ám a tartozásod továbbra is nyilván lesz tartva, és a biztosító be is hajthatja azt.

  • Megtakarítással kombinált életbiztosításnál

Ebben az esetben ugyancsak egyszerű a biztosítás és a hozzá kapcsolódó balesetbiztosítási modulok felmondása, viszont a következmények itt már többfélék is lehetnek, hiszen egy befektetési csomag is a része.

A pénzügyi mérlegedet ugyanis nagymértékben befolyásolja az, hogy mikor történik a felmondás a biztosítás megkötésének időpontjától számítva. Ha még az elején, vagy ahhoz közel, akkor a biztosító szinte a teljes befizetett összeget megtartja a költségek kifizetésére, ha viszont hosszabb idő után, de még a futamidő lejárta előtt, akkor a biztosító a kockázati fedezetre csak az úgynevezett visszavásárlási értéket adja át Neked, ami mellé további díjakat is felszámol, és lehetséges, hogy így komoly veszteséggel zárod az ügyletet. Éppen ezért, a szerződés felmondása helyett inkább csökkentsd a havi befizetés mértékét, vagy szüneteltesd a szerződést, mert így eljuthatsz a futamidő végéig, ami anyagilag jóval előnyösebb.

  • Casco biztosításnál

A casco-hoz kötött balesetbiztosítási modul szintén csak abban az esetben mondható fel, ha magát a biztosítást is megszünteted, és ekkor ráadásul még bizonyos határidőkhöz is tartanod kell magad. A casco biztosítást csak a szerződés évfordulójának közeledtekor lehet felmondani, vagy akkor, ha eladtad a biztosított autót, illetve fel is függesztheted, amennyiben az autót kivonták a forgalomból; ekkor a biztosítás is megszűnik, illetve szünetel.

Ha fel szeretnéd mondani a casco szerződésedet, akkor egy felmondó nyilatkozatot kell benyújtanod a biztosítónak legalább 30 nappal a biztosítási évforduló előtt. A felmondólevélnek tartalmaznia kell a szerződésre vonatkozó adatokat, a rendszámot, a felmondás okát, és ha a biztosítás eladás miatt szűnik meg, az adásvételi szerződés másolatát is.

Abban az esetben, ha a felmondó nyilatkozat elküldését nem tudod a megadott határidőig megoldani, a felmondás lép hatályba, és a következő év díjait is rendezned kell a biztosítótársaság felé. Amennyiben ezt nem teszed meg, megszűnik a szerződésed a nemfizetés miatt, viszont a biztosító ezt tartozásként fogja nyilvántartani, ehhez késedelmi kamatokat is számol, és ha továbbra sem rendezed, behajtó céghez kerül a követelés, ami további költségekkel együtt fogja megterhelni a tartozásodat.

További kérdés kategóriák

Ajánlott hitelek

Super Plus Személyi Kölcsön

THM

10,6%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

8.000.000 - 10.000.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,39% - 11,73%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

eHitel Expressz

THM

12,87%

Futamidő

6 hó

Hitelösszeg

450.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Megéri-e kiváltani egy régi személyi kölcsönt?

Megéri-e kiváltani egy régi személyi kölcsönt?

2021.05.07.

Régi személyi kölcsönöd van, és gondolkodsz rajta, hogy kiváltod? Abszolút jó ötlet; mutatjuk, hogy miért!

Tovább olvasom
7 lényeges kérdés és válasz az államkötvényekről

7 lényeges kérdés és válasz az államkötvényekről

2024.07.29.

Az államkötvények olyan befektetési eszközök, amelyeket az állam bocsát ki pénzgyűjtés céljából. Az alábbiakban bemutatunk hét lényeges kérdést és választ az államkötvényekkel kapcsolatban. És még hármat, ami az Akölcsön pénzügyi szakértői szerint kiemelten fontos.

Tovább olvasom
Hogy alakul a hiteligénylés a koronavírus idején?

Hogy alakul a hiteligénylés a koronavírus idején?

2020.04.07.

Aki banki ügyeket szeretne intézni, annak eddig is a rendelkezésére állt számos megoldás annak érdekében, hogy kényelmesebben és gyorsabban tudja megoldani a felmerülő problémákat. Netbank, telefon, vagy akár a bankok által biztosított mobilalkalmazások. Ugyanígy a hiteligénylés is megoldható már egy ideje az interneten keresztül.

Tovább olvasom
Foglaló mit jelent, mikor jár vissza, és mikor nem?

Foglaló mit jelent, mikor jár vissza, és mikor nem?

2020.01.28.

A foglaló biztosítékként szolgál a lakásvásárlásra a vevő részéről, az eladó felé; általában a vételár 10%-a, de természetesen ettől – megállapodás szerint – el lehet térni. Írásba szokás foglalni, mint minden pénzátadást ilyen esetekben. Fontos, hogy ha nem a dokumentumban nem jelzik, hogy foglalóként került átadásra az összeg, akkor előlegnek minősül, amire teljesen más szabályok vonatkoznak.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával