Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Apple Pay fizetési rendszer – melyik banknál érhető el?

2019.09.13.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2022. március 22. 12:32

Az Apple Pay fizetési rendszer régóta hódít, és több éve elérhető tőlünk nyugatra, nálunk azonban még csak most kezdődik a bevezetése. A mobilfizetés a legmodernebb módja ugyanis a pénzforgalomnak, így mi is értetlenül álltunk a dolog előtt, azonban végre jó híreink vannak. Idén csatlakozhatunk a mobillal fizetők táborához mi is!

Apple Pay fizetési rendszer – melyik banknál érhető el?

Lehet, hogy már olvastál róla, de ha nem, leírjuk mi. Az OTP Bank idén május 21.-től már elindította az Apple Pay fizetési rendszert házon belül. Vagyis ha OTP ügyfél vagy, már egy ideje használhatod. Mint megtudtuk, júniusban elindult az Erste Bank szolgáltatása is, és szerencsére hamarosan követi még két pénzintézet. Mégpedig a K&H és a Budapest Bank, bár – jelenlegi információink szerint – ez utóbbi már csak a jövő év legelején.

Sajnos a többi bankról nincs érdemi információnk. Vagyis nem tudjuk, mikor léphet be az Apple Pay fizetési rendszerbe az MKB Bank, a Raiffeisen Bank, vagy akár az UniCredit Bank, bár, ha tippelhetünk, mi a következő év második felére tennénk a szolgáltatásaik ezirányú bővülését. További pénzügyi információkat itt találsz, kattints ide.

Most, hogy a címben feltett kérdést megválaszoltuk, megosztjuk veled a véleményünket is. Szerintünk minden banknak csipkednie kellene magát az Apple Pay rendszerrel kapcsolatban, mert a technológiai haladással lépést tartó emberek nem szeretnek várakozni, hanem a legújabb fejlesztéseket azonnal szeretnék igénybe venni, és ha a bankjuk nem lép időben, akkor könnyedén bankot válthatnak (amit egyébként pénzügyi szempontból mi is szoktunk javasolni). Több internetes portálon olvashattad már, hogy az OTP Bank ügyfeleinek száma az elmúlt két hónapban jelentősen nőtt; nos, ez az elsőként bevezetett Apple Pay rendszernek is köszönhető!

Ha szeretnél többet megtudni az Apple Pay rendszerről, látogasd rendszeresen oldalunkat, mert igyekszünk beszámolni a legfrissebb hírekről ebben a témában is, ha pedig kérdésed lenne, vedd fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén!

Partnerünk személyi kölcsön és lakáshitel ajánlatit is érdemes megtekintened, ehhez kattints ide.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Havi Kölcsön

THM

30,2%

Futamidő

30 hó

Hitelösszeg

600.000 Ft - 1.500.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,26% - 10,49%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Mi a különbség az aktív és a passzív KHR között?

Mi a különbség az aktív és a passzív KHR között?

2018.09.12.

A KHR, más néven a Központi Hitelinformációs Rendszer egy adatbázis, amiben minden hitelfelvevő szerződései szerepelnek, és szétválasztja a rendben törlesztett és a problémás hiteleket. A KHR minden hitelszerződést, fizetési késedelmet, mulasztást, csalást, visszaélést nyilván tart.

Tovább olvasom
Minikölcsön online, mit kell tudni róla - Új finanszírozó Magyarországon!

Minikölcsön online, mit kell tudni róla - Új finanszírozó Magyarországon!

2018.02.13.

Sokszor előfordul, hogy hirtelen szükségünk lenne egy kisebb-nagyobb összegre, áthidaló jelleggel, a következő fizetésig. Ilyen esetekre találták ki a MiniKölcsön online szolgáltatását, hiszen gyorsan és egyszerűen hozzá lehet jutni, a futamideje pedig rövid!

Tovább olvasom
Hiteleket válogatottan, egy oldalon

Hiteleket válogatottan, egy oldalon

2019.05.31.

Egy hitelfelvétel minden esetben nehéz dolog, és nem feltétlenül azért, mert a bankok olyan kemény követelményeket támasztanának; a megfelelő hitelkonstrukció megtalálása az esetek többségében rengeteg időt emészt fel. Szerencsére manapság már nem feltétlenül ez a helyzet, hiszen több lehetőség is kínálkozik arra, hogy a hiteleket válogatottan tudd átnézni, és ehhez nem is feltétlenül kell meglátogatnod egy hitelközvetítő irodát; elég hozzá az internet is!

Tovább olvasom
Gyorskölcsönt szeretnék, hány hónap munkaviszony szükséges?

Gyorskölcsönt szeretnék, hány hónap munkaviszony szükséges?

2018.03.02.

Gyorskölcsönt olyankor veszünk fel, amikor azonnal, de inkább tegnap van szükségünk egy kisebb összegre, hiszen akár 24 óra alatt megjelenhet a pénz a számlánkon, ráadásul online is lehet igényelni, azaz ki se kell mozdulnunk a lakásból. Feltételei persze ennek is vannak, de nem teljesíthetetlenek.

Tovább olvasom