Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Véghajrában a lakásfelújítási támogatás

2022.10.21.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2022. október 21. 08:49

A lakásfelújítási támogatás elérkezett a véghajrához: 2022. december 31-ig van lehetőség beadni az igényléseket, majd lezárul egy korszak.

Véghajrában a lakásfelújítási támogatás

A lakásfelújítási támogatás – mint tudható – utólag igényelhető a munkálatokról kiállított számlák ellenében, azaz előbb el kell végezni a különféle feladatokat, majd ezt követően lehet kérni a támogatás összegét. Azonban már megfelelő szakembert találni is komoly kihívást jelent, ráadásul azzal is számolni kell, hogy a munkálatokra gyakran hónapokat kell várni.

Ha a felújítást hitelből szeretnénk megoldani, akkor plusz idővel kell számolnunk, ami lerövidítheti a munkára fordítható időt, ráadásul mindezt két hónap alatt megoldani a szabályoknak megfelelően szinte lehetetlennek tűnik, de láttunk már csodákat. Ezért, ha úgy döntöttél, hogy felújítod a lakásod még az idei év vége előtt, érdemes elolvasnod alábbi cikkünket.

A lakásfelújítási támogatásról röviden

A lakásfelújítási támogatás az otthonok felújítására, illetve korszerűsítésére szolgál. Az állam a munkálatok költségeinek felét, de legfeljebb 3 millió forintot áll, de a támogatási összegnek 50-50%-ban kell tartalmaznia anyagköltséget és munkadíjat.

A támogatást minden gyereket nevelő szülő igényelheti, függetlenül attól, hogy házasságban, élettársi kapcsolatban, vagy egyedül él, viszont kizárólag olyan ingatlanra fordítható, ahol a család maga is él, és a családnak legalább 50%-os tulajdoni hányaddal kell rendelkeznie benne. További kikötés, hogy a családnak legalább egy éve az adott ingatlanban kell élnie, ám ez nem elvárás akkor, ha egy éven belül vásárolták azt meg.

Az igénylőknek, de legalább az egyik félnek legalább 1 éves, folyamatos társadalombiztosítási jogviszonnyal kell rendelkeznie – de a közfoglalkoztatott jogviszony nem megfelelő –, illetve a nyugdíj melletti munkaviszony is elfogadható, több igénylő esetén pedig az is elfogadható, ha az egyik fél jelenleg külföldön dolgozik, de ebben az esetben a másik igénylőnek kell teljesítenie a TB-jogviszonyra vonatkozó elvárást.

A határidő kérdése

A beadás ideje elektronikus ügyintézésnél a benyújtás napja, postai feladás esetén a postára adás napja, míg kormányablaknál történő beadáskor az átvétel napja. Ha valami hiányzik az igénylésből, az nem jár automatikus elutasítással, hanem hiánypótlást kérnek, vagyis az utolsó pillanatban érdemes lehet akár hiányosan is beadni a kérelmet, majd pótolni, ami szükséges.

Ez azonban másodlagos kérdés, hiszen sokkal komolyabb problémákat okozhat, ha valaki nagyobb munkálatokat szeretne az év hátralévő részében elvégeztetni – például lecseréltetni a tetőszerkezetet, vagy komplett belső felújítást szeretne. A megfelelő szakemberek megtalálása önmagában is heteket, de hónapokat is igénybe vehet, a munkálatok elkezdésének időpontjáról már nem is beszélve.

Még nehezebb lesz a határidő betartása akkor, ha a támogatott lakásfelújítási hitelt is igényelni szeretnénk, hiszen egy hiteligénylés hetekig is eltarthat, arról nem is beszélve, hogy ez egy jelzálogkölcsön, ami minden esetben hosszabb átfutási idejű, mint más konstrukciók.

Mondhatjuk tehát, hogy aki korán elkezdte, az járt a legjobban, azonban ez egyrészt meglehetősen cinikus hozzáállás, másrészt még nincs minden veszve, hiszen az évből még több, mint két hónap hátravan. Éppen ezért még adunk néhány tippet is, hogy a maximumot hozhasd ki az ügyletből.

Hogyan maximalizáld a támogatást?

Két dologra lesz szükséged: a munkálatok teljes költsége érje el legalább a 6 millió forintot, valamint a munkadíj és az anyagköltség ne legyen másfél-másfél millió forintnál alacsonyabb összeg. Persze, ha nem akarsz hatalmas munkákat végezni, a kisebbekhez is jól jöhet a támogatás, hiszen vásárolhatsz például új szanitereket, építhetsz új kerítést, stb.

Fontos, hogy mivel a támogatási összeg felének munkadíjnak kell lennie, ezeket a munkákat nem végezheted el Te magad, hiszen így csak az anyagköltségről lesznek számláid. Azt ellenben nem írják elő, hogy az anyagköltségnek és a munkadíjnak egymáshoz kapcsolódónak kell lennie, ezért, ha például az egész házat kifesteted – aminél a munkadíj akár sokszorosan is meghaladhatja az anyagköltséget –, akkor azzal nyersz egy jókora „keretet” a saját magad által elvégzett munkákhoz is.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Start kölcsön

THM

12,7%

Futamidő

18 hét

Hitelösszeg

100.000 Ft - 250.000 Ft

Promóció

Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel

THM

12,67%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

3.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - AKTÍV250

THM

15,61%*

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Több otthonteremtési támogatás is véget érhet idén

Több otthonteremtési támogatás is véget érhet idén

2022.02.17.

Véget érhet idén több olyan lehetőség is, amelyekkel a lakásvásárlásokat támogatta a kormány; alábbi cikkünkben ezeket szedtük össze.

Tovább olvasom
Módosítások az Otthonfelújítási támogatás igénylési feltételeiben

Módosítások az Otthonfelújítási támogatás igénylési feltételeiben

2021.11.04.

Az Otthonfelújítási támogatás népszerű a gyermeket nevelő családok körében. A segítségével felújíthatjuk az otthonunkat, korszerűbbé és szebbé tehetjük a helyet, ahol élünk. A most életbe lépő változtatásokkal szélesebb körben válik elérhetővé ez az állami támogatás. Megnéztük, miben módosultak az Otthonfelújítási támogatás feltételei.

Tovább olvasom
Milyen lakáshitelek közül választhatunk a Gránit Banknál?

Milyen lakáshitelek közül választhatunk a Gránit Banknál?

2023.03.14.

A Gránit Bank lakáshitelei kiemelkedően kedvező kamatozással és akciókkal csábítják az ügyfeleket; ismerkedj meg velük közelebbről!

Tovább olvasom
Lakáshitel 2023: feltételek és tudnivalók egy helyen

Lakáshitel 2023: feltételek és tudnivalók egy helyen

2023.05.26.

A lakáshitel 2023-ban is a legnépszerűbb hitelek egyike. Ebben a cikkben leírjuk, hogy milyen feltételekkel lehet lakáshitelt igényelni, és milyen tudnivalók vannak. Ezeket jó ismerni, mielőtt lakáshitelt igényelünk. Meglepetések helyett: lakáshitel feltételek és tudnivalók egy helyen.

Tovább olvasom