Hirdetés

Több otthonteremtési támogatás is véget érhet idén

2022.02.17.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2022. február 17. 14:21

Véget érhet idén több olyan lehetőség is, amelyekkel a lakásvásárlásokat támogatta a kormány; alábbi cikkünkben ezeket szedtük össze.

Több otthonteremtési támogatás is véget érhet idén

Az utóbbi években számos olyan, a Családvédelmi Akcióterv részeként megszülető konstrukció jelent meg, amelyekkel az otthonteremtést, illetve az otthonok korszerűsítését támogatta a kormány. Ezek egy része mondhatni örökre szól, hiszen például a CSOK esetében nem adtak meg végső határidőt, ami után nem lehet azt igényelni, ám több is akad, amelyiknél igen.

A falusi CSOK, a babaváró hitel, valamint az otthonfelújítási támogatás például egész biztosan véget ér idén, és azt is tudjuk pontosan, hogy meddig lehet ezeket igényelni, ám van még néhány, hasonló konstrukció, amiről ugyan nem tudjuk, ám sejthető, hogy szintén befejezi a pályafutását.

Falusi CSOK

A falusi CSOK tanyák, valamint bizonyos kistelepüléseken lakások és házak vásárlásához, felújításához és korszerűsítéséhez nyújt támogatást. Az összegének viszont csak a fele fordítható az adott ingatlan megvásárlására, míg a fennmaradó részt korszerűsítésre és/vagy bővítésre kell költeni, viszont akár lakhatatlan állapotú ingatlanra is igényelhető.

A falusi CSOK 2022. június 30.-ával elviekben megszűnik, ám lehetséges, hogy más formában megújul majd, hiszen népszerű, ráadásul a csökkenő lakosságszámú településeket éleszti újra.

Babaváró hitel

A babaváró hitel az utóbbi idők legkiemelkedőbb terméke, hiszen az első öt évben kamatmentes, ha pedig ezen idő alatt gyerek születik, akkor ez a futamidő végéig így is marad, három gyermek esetében pedig támogatássá alakul, tehát igencsak megéri igényelni azoknak a házaspároknak, akik családot szeretnének alapítani. Tény viszont, hogyha nem születik gyermek, akkor az öt év alatt igénybe vett kamattámogatást egy összegben vissza kell fizetni, a kölcsön pedig piaci kamatozásúvá válik.
A babaváró hitel 2022 december 31.-ével véget ér idén, bár ennek újjáélesztésére is van esély.

Otthonfelújítási támogatás és otthonfelújítási hitel

A gyermeket nevelő, illetve váró szülők ingatlanfelújításhoz a teljes költségvetés felével egyező összegű, de maximum 3 millió forintos támogatást igényelhetnek utólagosan, vagyis a teljes támogatási összeg eléréséhez 6 millió forintot kell az ingatlanra költeni, majd ezt számlákkal igazolni. Fontos, hogy a támogatás összege fele-fele arányban tartalmazhat munkadíjat és anyagköltséget.

Az otthonfelújítási támogatás 2022 végéig igényelhető, ennek esetében azonban nem valószínű a hosszabbítás, vagy újraindítás.

Ha a munkálatok elvégzését nem tudja az igénylő saját megtakarításaiból finanszírozni, lehetősége van ingatlanfelújítási hitelt igényelni, amelynek összege 6 millió forint, a kamata támogatott, végig fix, legfeljebb 3%, és jelzálog alapon kerül kibocsátásra, a futamideje pedig maximum 10 év.

Mivel az otthonfelújítási hitel az otthonfelújítási támogatás kiegészítése, így annak kivezetésével ennek folyósítása is véget ér idén, és az újjáélesztésére sincs esély.

Zöld hitel

A zöld hitel a legújabb konstrukció, ami támogatja az otthonteremtést, épp ezért kifejezetten furcsa, hogy véget érhet idén a program. A zöld hitel lényege az energiahatékony, új otthonok vásárlásának, illetve építésének segítése a fenntarthatóság, illetve a környezetvédelem előtérbe helyezésével, valamint a minél hatékonyabb energiafelhasználású otthonok elterjedésének ösztönzésével.

A zöld hitel a futamidő végéig fix, 2,5%-os kamatozással rendelkezik, a maximális hitelösszeg akár 70 millió forint is lehet – kivéve, ha CSOK hitellel együtt igényled, ekkor ugyanis a két hitel együttes összege nem lépheti át a 70 millió forintos határt –, a futamidő maximuma pedig 25 év. Ide kapcsolódik, hogy egy korábbi hitel kiváltásának esetében az eredeti kölcsön igénylésének időpontjától számítják a 25 évet, vagyis a futamidő rövidebb lesz.

Érdemes minél előbb élni a zöld hitel nyújtotta lehetőséggel, hiszen a díjai is alacsonyak – a folyósítási díj maximum 0,75%, avagy 100 ezer forint, az előtörlesztési díj maximum az előtörlesztett összeg 1%-a, legfeljebb 30 ezer forint, és ezeken felül csak a közjegyzői díj, a földhivatali ügyintézés és az értékbecslés díja kapcsolódhat, egyéb költségeket azonban a bankok nem számíthatnak fel.

Ugyan a zöld hitel kifutása nincs dátumhoz kötve, ám az eredetileg rendelkezésre álló 200 milliárd forintos keret nagy része már elfogyott, így várható, hogy a nyár folyamán ki is merül.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Promóció

Provident Start kölcsön

THM

12,7%

Futamidő

18 hét

Hitelösszeg

100.000 Ft - 250.000 Ft

§

Extra Plus Személyi Kölcsön

THM

12,9%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 - 10.000.000 Ft

§

Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel

THM

17,50% - 19,81%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

3.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

§

További blogbejegyzések

Mekkora jövedelemmel kaphatunk lakáshitelt?

Mekkora jövedelemmel kaphatunk lakáshitelt?

2022.09.13.

A lakáshitel felvételéhez szükséges jövedelem mértéke nem csak bankonként változhat, de más tényezők is hatással vannak rá.

Tovább olvasom
Tervezz előre a tavaszi felújításra: ismerd meg a legjobb hitelopciókat!

Tervezz előre a tavaszi felújításra: ismerd meg a legjobb hitelopciókat!

2023.04.14.

A tavaszi felújításra egyszerű felkészülni. Csak ismerd meg a legjobb hitelopciókat. Egy jó hitel, és már indulhat is a tavaszi felújítás. Festés? Új fürdőszoba? Amit csak szeretnél. Mutatjuk, hogy mik a lehetőségek, ha valaki tavaszi felújítást tervez.

Tovább olvasom
Megéri felújítani a lakást eladás előtt?

Megéri felújítani a lakást eladás előtt?

2021.04.14.

Ha felújítod a lakásodat annak eladása előtt, annak nem csak a vásárló, de a Te szempontodból is kizárólag előnyei vannak. Vagy mégsem? Az alábbiakból megtudhatod!

Tovább olvasom
Bővülő lakástakarék kínálat: melyiket válasszuk az ajánlatok közül?

Bővülő lakástakarék kínálat: melyiket válasszuk az ajánlatok közül?

2023.05.12.

A lakástakarék kínálat nem túl nagy. Mindössze két bank kínál jelenleg ilyen pénzügyi terméket. De melyiket válasszuk? Érdemes még lakástakarék szerződést kötni? Utánajártunk, és összehasonlítottuk a két ajánlatot. Mutatjuk, mit találtunk.

Tovább olvasom