Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Milyen feltételekkel igényelhető az első házasok kedvezménye?

2021.04.27.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 21. 19:27

Az első házasok kedvezménye egy, az állam által biztosított előny, amiről – ha érintett vagy – érdemes lehet minél többet megtudnod.

Milyen feltételekkel igényelhető az első házasok kedvezménye?

Az első házasok kedvezményét akkor is igénybe vehetitek, ha régóta vagytok házasok. A kedvezmény csökkenti az összevont adóalapot, így kevesebb személyi jövedelemadót kell fizetnetek. Ez havi szinten több tízezer forintnyi megtakarítást is jelenthet, ami már elég komoly összeg ahhoz, hogy komolyan elgondolkozz az igénylésén. Az első házasok kedvezménye a házasságkötést követő hónaptól legfeljebb 24 hónapig jár, ám abban az esetben gyakorlatilag azonnal megszűnik, ha a pár elválik, vagy az egyik fél elhalálozik.

Ki veheti igénybe az első házasok kedvezményét?

A első házasok kedvezményére azok a párok jogosultak, akik 2014. december 31. után keltek egybe, és legalább az egyik félnek ez az első házassága, illetve emellett már a bejegyzett élettársak is igénybe vehetik az első házasok kedvezményét, életkori megkötés pedig nincs.

Milyen feltételekkel igényelhető az első házasok kedvezménye?

Legalább a házaspár egyik tagjának kell SZJA befizetést eszközölnie, vagyis adózó állampolgárnak kell lennie. A KATA-s vállalkozókat, illetve a nyugdíjasokat is megilleti az első házasok kedvezménye, de csak akkor, ha a párjuk dolgozik és adózik. A külföldön házasodók is lehetőséghez juthatnak, hiszen, ha a magyar állam elismeri a házasságot, akkor ők is megfelelnek a feltételeknek.

A külfölddel kapcsolatos további esetek

Gyakori, hogy a házaspár egyik tagja külföldi állampolgár; ebben az esetben is járhat az első házasok kedvezménye, de csak abban az esetben, ha a külföldi fél az adott adóévben megszerzett jövedelmének – melybe beleszámít az összes önálló és nem önálló tevékenységből származó jövedelem – 75%-át Magyarországon fizeti be adóként. A külföldi munka sem akadály, de csak akkor, ha csak az egyik fél dolgozik egy másik országban, hiszen, ha a másik félnek van magyarországi SZJA befizetése, vagyis itthon adózik, nem munkanélküli, nem KATA-s vállalkozó és nem is nyugdíjas, akkor a pár jogosult igénybe venni az első házasok kedvezményét.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Start kölcsön

THM

13,2%

Futamidő

19 hét

Hitelösszeg

100.000 Ft - 300.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - „A” ügyfélminősítés

THM

12,07% - 18,65%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel

THM

12,67% - 14,92%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

3.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával