Pénzügyi tervek egy lottónyertes szemszögéből

Pénzügyi tervekre akkor is szükséged van, ha hirtelen lottómilliárdossá válsz – mutatjuk, mit tervez a legutóbbi szerencsés!

Április 3. valakinek nagyon komoly változást hozott az életébe, ugyanis volt nyertes az ötös lottón: 2,3 milliárd forint ütötte egyetlen játékos markát. Létezik egy kérdőív, amelyet eddig csak az igazán szerencsések tölthettek ki, és köztük van a legutóbbi nagy nyertes is; e kérdőív a pénzügyi tervekről, illetve szokásokról tartalmaz különféle kérdéseket. A kitöltése ugyan nem kötelező, ám, ha ez mégis megtörténik, általában nyilvánosságra is hozzák a tartalmát, így mi is képet kaphatunk arról, hogy mihez kezd ennyi pénzzel egy szerencsés ember – illetve arról is, hogy mi mit is kezdenénk egy ekkora vagyonnal.

A nyertes lottózási szokásai és pénzügyi tervei

A lottózási szokások talán kevésbé érdekesek, de röviden: heti szinten, mindig más számokkal, másokkal közösen játszott a nyertes, és nem tervezi, hogy ezt a szokását abbahagyja. A pénzügyi tervekre vonatkozóan megtudhattuk a kérdőívből, hogy ingatlan- és autóvásárlás szerepel a rövid távú tervek között, de a befektetéssel is megpróbálkozik, méghozzá tudatosan, szakember segítségével; ez utóbbi komoly pénzügyi tudatosságról, illetve higgadtságról tanúskodik.

Mit "tanulhatunk" mindebből?

Többféleképpen is érdemesek lehetnek mindenki figyelmére a legutóbbi ötöslottó-nyertes pénzügyi tervei. Egyrészt jól látható, hogy alapvetően nem tervez hatalmas változásokat, csupán a kényelmet szeretné biztosítani önmagának és a családjának. Azt ugyan nem adta meg, hány ingatlant készül megvásárolni, de sejthető, hogy nem egyről van szó, tehát esélyes, hogy a legtöbbekhez hasonlóan ő is ingatlanba szeretné fektetni a vagyonát, ami az ingatlanárak növekedését tekintve egy igencsak okos döntés. Emellett a pénzügyi szakember segítségének igénybevétele is olyasmi, amit érdemes lenne mindenkinek követni, hiszen akár kisebb, akár nagyobb befektetésről, sőt, megtakarításról van szó, csak azok képesek helyesen dönteni az ilyen és ehhez hasonló ügyekben, akik tájékozottak, követik a pénzpiac változásait, és logikusan képesek levezetni egy-egy befektetés közelebbi és távolabbi lehetőségeit.

Provident kölcsön Provident kölcsön Hirdetés

Ajánlott hitelek

Prémium400 Kölcsön Számlával

THM

7,9%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

800.000 - 10.000.000 Ft

§

Prémium400 Kölcsön Számlával

Provident Heti Kölcsön

THM

24,5% - 24,6%

Futamidő

57 - 110 hét

Hitelösszeg

40.000 Ft - 570.000 Ft

§

Provident Heti Kölcsön

MKB Mosoly Személyi kölcsön

THM

7,2% - 13,8%

Futamidő

24 - 84 hó

Hitelösszeg

300.000 Ft - 7.000.000 Ft

§

MKB Mosoly Személyi kölcsön