Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Lakáshitel előzetes költségei?

2018.04.30.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 23. 12:45

Egy lakáshitel felvétele költségekkel jár; az, hogy mennyibe kerül, nem csak a hitel összegétől függ, hanem attól is, hogy milyen kedvezményt tudsz igénybe venni. Az alapvető költségek minden banknál megegyeznek, vagyis az értékbecslés, a hitelbírálat, a folyósítás, a közjegyző, illetve a földhivatal díjaira minden esetben számítanod kell, de bank és bank között ebben is óriási különbségek lehetnek!

Lakáshitel előzetes költségei?

A különbség többek közt abban is tetten érhető, hogy ezeket a költségeket a pénzintézetek a díjkedvezményes időszakokban el szokták engedni, vagy a lakáshitel folyósítását követően térítik vissza, amivel jelentős összeget takaríthatsz meg! Díjkedvezményekben folyamatosan részesülhetsz minden banknál, de az változó, hogy mely díjakat engedik el.

A fenti, járulékos költségek a hitelügyintézés során folyamatosan válnak esedékessé: az értékbecslés díját annak elkészítésekor a helyszínen kell fizetned, a közjegyzői okirat elkészítését a közjegyzőnek, a folyósítási jutalékot pedig a banknak kell befizetni a lakáshitel folyósítása előtt, vagy pedig a kölcsönből kerül levonásra, de ez csak a szabad felhasználású jelzáloghitelek esetében van így.

Felmerülhetnek egyéb költségek is, de ez függ a hitel fajtájától is; például a szakaszos folyósítású építési és bővítési hiteleknél minden részfolyósítás előtt szakértő ellenőrzi a készültségi fokot, amiért a bank díjat számít fel, hitelkiváltás esetén pedig igazolást kell kérni a kiváltandó hitelt folyósító banktól, amiért ugyancsak fizetni kell, továbbá az előző bank végtörlesztési díjat is felszámol.

Nem kapcsolódik a lakáshitel felvételéhez, de lakás vásárlásakor az adásvételi szerződés elkészítéséért ügyvédi díjjal is kell számolni, a tulajdonjog bejegyzésért fizetendő földhivatali illetékkel és a lakásszerzési illetékkel együtt. A hitelfedezeti biztosításnak szintén van díja, de ennek megkötése opcionális.

Ahhoz, hogy ezen díjakból minél többet megspórolhass, érdemes összehasonlítanod a bankok lakáshitel ajánlatait, és ezt oldalunk segítségével könnyedén megteheted. Ha kérdésed van, vagy tanácsot kérnél, vedd fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Start kölcsön

THM

13,2%

Futamidő

19 hét

Hitelösszeg

100.000 Ft - 300.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - „A” ügyfélminősítés

THM

12,07% - 18,65%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel

THM

12,67% - 14,92%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

3.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Adósságrendező hitel Erste

Adósságrendező hitel Erste

2019.05.06.

Adósságrendező hitelt szinte minden banknál lehet igényelni, de a feltételek nem mindenhol ugyanazok. Mi most az adósságrendező hitel Erste Banknál felvehető változatát vesézzük ki.

Tovább olvasom
Akolcson, mit nyújthat neked?

Akolcson, mit nyújthat neked?

2017.12.15.

Akolcson.hu ahol a legjobb ajánlatok kezdődnek, több bank termékeit mutatjuk meg számodra, ezért kedvedre tudsz válogatni az ajánlatok között és 1 perc alatt online le is tudod adni az ígénylésedet.

Tovább olvasom
Gyorskölcsön az ünnepek előtt!

Gyorskölcsön az ünnepek előtt!

2017.12.08.

Gyorskölcsön, akár 1 nap alatt elérhető bizonyos bankoknál, videó azonosítással vagy otthoni szolgáltatással.

Tovább olvasom
Adósságrendező hitelt, fedezet nélkül? Van lehetőség!

Adósságrendező hitelt, fedezet nélkül? Van lehetőség!

2019.03.26.

Az adósságrendezés célja a pénzügyek leegyszerűsítése. Ha többfelé törlesztesz, esetenként magas kamattal, és már azt se tudod, kinek mennyit, akkor érdemes elgondolkodnod rajta. Az adósságrendező hitelt fedezet nélkül is igénybe lehet venni, tehát akkor sem kell lemondanod róla, ha nem tudsz ingatlant bevonni a hitelügyletbe!

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával