Gyorshitel – mumus vagy mentőöv?

Gyorshitel – 3 lépésben, biztonságosan

 

A gyorshitel 2008-as válság óta igazán megosztó terméke a hazai pénzügyi piacnak. A szükséges rossz kategóriájába csúszott át, holott a bajok egy részét rossz vásárlói döntéseknek köszönhettük. A túlköltekezésnek immár vége, a saját bőrünkön kellett tanulnunk, hogy addig nyújtózzunk, amíg a takaró ér. Szerencsére, így sem kell lemondanunk a gyors segítségről, csak most már tudjuk, mire kell odafigyelni mielőtt elköteleződünk valamelyik hitelkonstrukció mellett.

Valljuk be: a gyorshitel néha valóságos csodafegyver. Mindannyiunknak vannak vágyai, melyekhez kicsit több kell annál, amennyi a zsebünkben lapul. Vannak dolgok, amelyeket nem szabad elszalasztani, vannak pillanatok, amelyek minden eddiginél alkalmasabbak a beruházásra és sajnos, vannak nehéz helyzetek is, amikor életmentő lehet a gyors segítség. Erre tökéletes lehetőség a gyorshitel, csak nem mindegy, hogyan vágunk bele.

3 lépést kell mindenképpen megtenned, hogy a hitel ne váljon a mumusoddá. Ha ezeket komolyan veszed és nem spórolod meg az első kettőt, garantáltan nem nyúlsz mellé, hiszen megtalálod a számodra optimális ajánlatot.

 

1. Feltérképezni a piacot

 

Elsőként győződj meg róla, hogy a te igényedhez mennyi pénzre van szükség és a saját  kereted milyen terhelést bír el. Utána jöhet a térkép: gyűjtsd össze a piacon fellelhető összes olyan konstrukciót, ami megoldásként szóba jöhet. Ne mérlegelj, csak készíts egy leltárt, hogy biztosan minden lehetőséget számításba vehess.

 

Milyen típusú hitelkonstrukciókban gondolkodj, amikor feltérképezed a piacot?

 

A diákhiteltől a lakáshitelig, a folyószámlahiteltől a személyi kölcsönön át hitelkártyáig sokféle termékkel találkozhatsz a pénzpiacon. A hosszútávú pénzügyi elköteleződéshez mindenképpen tudnod kell, hogy minden hitelnek vannak előnyei és hátrányai is.

A diákhitel a továbbtanulásodat segíti, viszont a képzés befejezése után máris adóssággal kerülsz ki a munkaerőpiacra. Ha ezt választod, törekedj rá, hogy gyorsan fizesd vissza, ne húzódjon el a törlesztés, hiszen vannak egyéb céljaid is.

A lakáshitel jellemzően a leghosszabb távú elköteleződés. Stabil és alacsony törlesztőrészlettel működő konstrukcióra van szükséged, hogy a mindennapok működését ne veszélyeztesse ez a kötöttség. Jól teszed, ha lakástakarékban gondolkodsz, hiszen itt előre spórolsz, csak utána veszel fel hozzá hitelt és kevésbé lesz megterhelő a pénztárcádnak.

A hitelkártya is jó megoldás lehet, ha mindig vissza tudod tenni a felhasznált összeget. Máskülönben igen magas, a klasszikus hitelek piaci kamatjának többszörösére számíthatsz.

A folyószámlahitel jellemzően átmeneti pénzzavarok kezelésére alkalmas. Ne gurigázz vele, mert egy idő után újabb pénzavarba sodródhatsz.

2. Kielemezni az ajánlatokat


A legidőigényesebb rész a megtalált konstrukciók kielemzése és összehasonlítása lesz. A legtöbb pénzintézet és független tanácsadók oldalain is találsz kalkulátorokat, összehasonlítási lehetőségeket. Egyre vigyázz: elsősorban saját magadhoz mérd a hitellehetőségek előnyeit és hátrányait, ne az abszolút számokból indulj ki! Lehet, hogy egy összehasonlításban a kisebb törlesztőrészletet mutató konstrukciónak egyéb paramétere lesz rendkívül előnytelen számodra (például a futamidő vagy a hitelbírálat feltételei).

Szánj kellő időt az elemzésre! Légy igényes: ha valamit nem értesz vagy úgy érzed, áttekinthetetlen számodra, kérd pénzpiaci szakember segítségét!

 

3. Kiválasztani az optimális konstrukciót

 

Kétségtelen, hogy a döntés a legnehezebb, hiszen egy favorit ellenében kizárunk millió más opciót. Ha az első két lépésben alapos voltál, nincs mitől tartanod: a számodra legjobbat fogod kiválasztani. A kiszemelt megoldást aprólékosan nézd végig, olvass el mindent és kérdezz meg mindent, amit tudnod kell. Kérj írásbeli tájékoztatót a banktól és ha szükségesnek véled, konzultálj jogásszal az apró betűs részek megfejtéséért. A lényeg: ne hagyj ki semmit, amit tudnod kell – így a gyorshitel a mentőöved lesz és nem a mumusod.

 

Egy helyen összehasonlíthatod a bankok aktuális személyi kölcsön ajánlatait!

Ajánlott hitelek

Black Friday Kölcsön

THM

18,2%

Futamidő

15 hét

Hitelösszeg

50.000 Ft - 150.000 Ft-ig

Black Friday Kölcsön

A Provident Black Friday Kölcsönének főbb jellemzői:

  • 2018. október 31. és 2018. november 27. napja között igényelhető
  • elérhető kölcsönösszeg: 50 000 - 150 000 Ft között
  • 15 hetes futamidő
  • kamat: 16,82%
  • THM: 18,2%
  • kezes és fedezet nélkül
  • szabad felhasználású
  • a törlesztőrészletek a teljes futamidő alatt változatlanok (csak az utolsó törlesztőrészlet tér el), nincs árfolyam- vagy kamatkockázat
  • a kölcsön folyósítása és a heti törlesztőrészletek megfizetése banki átutalás útján történik (kivéve otthoni szolgáltatás igénylése esetén)

A Provident Black Friday Kölcsön mellé most kedvezményes áron kipróbálhatja gyors és kényelmes Otthoni Szolgáltatásunkat! Az igénylés feltételei:

A Provident Black Friday Kölcsönt azon ügyfelek igényelhetik, akik még nem álltak kölcsönjogviszonyban a Providenttel, illetve akik korábbi kölcsöntartozásukat 2018. szeptember 18. napja előtt kiegyenlítették.

  • legalább 18 éves életkor, cselekvőképesség
  • bejelentett magyarországi lakcím
  • igazolt rendszeres jövedelem
  • érvényes azonosító okmány
  • saját vagy közös tulajdonú lakossági bankszámla (kivéve, ha az ügyfél az otthoni szolgáltatást igénybe veszi).

Hiteligénylés folyamata:

  • A hiteligénylés telefonos ügyfélszolgálatunkon, vagy internetes weboldalunkon a "Visszahívást kérek" gombra kattintva lehetséges.
  • Munkatársunk a telefonos egyeztetés során tájékoztatja a kölcsön feltételeiről és jellemzőiről, valamint felveszi a hitelbírálat első lépcsőjéhez szükséges adatokat.
  • A hitelbírálat előkészítése és a szerződéskötés előre egyeztetett időpontban a Provident kirendeltségén (hitelpontokban) történik (az időpont egyeztetésre a telefonos tájékoztatás során kerül sor).
  • A kölcsön pozitív hitelbírálat esetén, a szerződéskötést követően 10 munkanapon belül kerül átutalásra az ügyfél bankszámlájára.

Teherviselő képességének alapos értékelésével csak akkora kölcsönt igényeljen és vegyen fel, ami Ön által visszafizethető. A nem kellően átgondolt és a kockázatviselési képességét meghaladó kölcsön felvétele teherbíró képességét meghaladó eladósodáshoz vezethet.

Fair személyi kölcsön

THM

10,72% - 15,07%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

1.001.000Ft - 7.000.000Ft

Fair személyi kölcsön

Kérjük, töltsön ki minden mezőt az elküldéshez!

Negatív adóslistán szerepel?

Fair személyi kölcsön

Kérjük, töltsön ki minden mezőt az elküldéshez!

Negatív adóslistán szerepel?

Fair személyi kölcsön

*Megfelelő hitelmúlt más banknál legalább 12 hónapja fennálló és minimum 10 ezer forint havi törlesztésű, vagy Sberbank Magyarország Zrt.-nél legalább 6 hónapja fennálló és minimum 10 ezer forint havi törlesztésű hitellel rendelkezik. **Sberbank munkabérszámlának minősül, amennyiben a Sberbank Magyarország Zrt-nél vezetett folyószámlára a hitelkérelem benyújtásától számítva legalább az elmúlt 6 hónapban Szja tv. szerinti bér, nyugdíj jogcímen jövedelem jóváírás érkezik. ***A jövedelemnek nem kötelező bankszámlára érkeznie amennyiben az ügyfél öregségi vagy szolgálati nyugdíjban részesül és a nyugdíját postai útion kapja, valamint azon ügyfelek esetében akik jövedelme vállalkozásból származik.****Amennyiben a megjelenő jövedelem jogcíme nem megfelelően beazonosítható, úgy 30 napnál nem régebbi munkáltatói igazolás benyújtása is szükséges.Továbbá egyéni vállalkozó, illetve egyéni vállalkozónál, vagy saját, vagy közeli hozzátartozó tulajdonában lévő társas vállalkozásnál alkalmazásban álló és onnan jövedelmet szerző kölcsönigénylő esetében a munkáltatói igazolás helyett NAV jövedelemigazolás és NAV együttes adóigazolása szükséges a köztartozások megfizetéséről a magánszemély vonatkozásában minden esetben. A vállalkozás vonatkozásában, ha a vállalkozás szerepel a NAV honlapon köztartozásmentes adózók adatbázisban találatként és egyúttal nem szerepel a NAV honalap végrehajtás alatt állók listájában találatként, akkor a vállalkozás köztartozás mentességéről szóló NAV együttes adóigazolás benyújtása nem szükséges.

Fair Személyi kölcsön*THM értéke: THM értéke: 10,41% - 14,38%.

A Bank fenntartja az egyedi elbírálás jogát. A termék részletes szabályait és az egyéb általános feltételeket a Bank aktuális Személyi kölcsön Hirdetménye és lakossági bankszámla csomag hirdetményei, valamint a Bank Általános Szerződési Feltételek és Kockázatvállalási Üzletszabályzat elnevezésű szabályzatai tartalmazzák.

Fair Adósságcsökkentő személyi kölcsön

THM

11,45% - 15,10%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 Ft - 7.000.000 Ft

Fair Adósságcsökkentő személyi kölcsön

Kérjük, töltsön ki minden mezőt az elküldéshez!

Negatív adóslistán szerepel?

Fair Adósságcsökkentő személyi kölcsön

Kérjük, töltsön ki minden mezőt az elküldéshez!

Negatív adóslistán szerepel?

Fair Adósságcsökkentő személyi kölcsön

A jövedelemnek nem kötelező bankszámlára érkeznie amennyiben az ügyfél öregségi vagy szolgálati nyugdíjban részesül és a nyugdíját postai útion kapja, valamint azon ügyfelek esetében akik jövedelme vállalkozásból származik.Amennyiben a megjelenő jövedelem jogcíme nem megfelelően beazonosítható, úgy 30 napnál nem régebbi munkáltatói igazolás benyújtása is szükséges.Továbbá egyéni vállalkozó, illetve egyéni vállalkozónál, vagy saját, vagy közeli hozzátartozó tulajdonában lévő társas vállalkozásnál alkalmazásban álló és onnan jövedelmet szerző kölcsönigénylő esetében a munkáltatói igazolás helyett NAV jövedelemigazolás és NAV együttes adóigazolása szükséges a köztartozások megfizetéséről a magánszemély vonatkozásában minden esetben. A vállalkozás vonatkozásában, ha a vállalkozás szerepel a NAV honlapon köztartozásmentes adózók adatbázisban találatként és egyúttal nem szerepel a NAV honalap végrehajtás alatt állók listájában találatként, akkor a vállalkozás köztartozás mentességéről szóló NAV együttes adóigazolás benyújtása nem szükséges.Sberbank munkabérszámlának minősül, amennyiben a Sberbank Magyarország Zrt-nél vezetett folyószámlára a hitelkérelem benyújtásától számítva legalább az elmúlt 6 hónapban Szja tv. szerinti bér, nyugdíj jogcímen jövedelem jóváírás érkezikFair Adósságcsökkentő Személyi kölcsön*THM1: 11,13% - 14,54%A THM értéke 500.000 Forintos hitelösszegre, 36 hónapos futamidőre kalkulálva. A teljes hiteldíj mutató egy összegű folyósítás alapján került kiszámításra. A THM kalkulációja során a fentieken kívül a következő díjtételek kerültek beszámításra: 0 Ft bankszámla vezetési díj, 0 Ft folyósítási díj, az igényelt kölcsön összeg Bankon kívülre történő átutalásának díja 2 000 Ft és könyvelési díj 1 500 Ft.*THM2: 10,89% - 14,29%A THM értéke 3.000.000 Forintos hitelösszegre, 60 hónapos futamidőre kalkulálva. A teljes hiteldíj mutató egy összegű folyósítás alapján került kiszámításra. A THM kalkulációja során a fentieken kívül a következő díjtételek kerültek beszámításra: 0 Ft bankszámla vezetési díj, 0 Ft folyósítási díj, az igényelt kölcsön összeg Bankon kívülre történő átutalásának díja 12 000 Ft és könyvelési díj 6 000 Ft A Bank fenntartja az egyedi elbírálás jogát. A termék részletes szabályait és az egyéb általános feltételeket a Bank aktuális Személyi kölcsön Hirdetménye és lakossági bankszámla csomag hirdetményei, valamint a Bank Általános Szerződési Feltételek és Kockázatvállalási Üzletszabályzat elnevezésű szabályzatai tartalmazzák.

Comments are closed.

Inline
Inline