Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

5% ÁFA változása 2020-ban

2020.02.25.
Szerző: akolcson.hu
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 22. 07:57

Nyilván hallottad a híreket, miszerint 2020-tól nehezebb lesz új lakást vásárolni. Illetve, hogy az építőipari cégeknek eddig tartott a jó világ, ez után jön a lejtmenet. Mindez igazából arról szólt, hogy 2020. januárjától megszűnik a lakások értékesítésekor alkalmazott 5% ÁFA. Helyette az új lakóingatlanok értékesítését 27%-os áfa terheli, méghozzá hasznos alapterülettől függetlenül.

5% ÁFA változása 2020-ban

Ebből mindössze a vége stimmel, de nem jelent óriási problémát. Kissé átrendeződik tőle az ingatlanpiac, amit követnie kell majd a bankoknak is a használt lakásokra vonatkozó jelzáloghitelek kondícióinak átalakításával. Ráadásul van némi könnyebbség is, hiszen a 2020. január 1-ét követően lezajló értékesítések az új építésű lakások esetében továbbra is 5% ÁFA alkalmazható, ha teljesülnek bizonyos feltételek.

5% ÁFA-val lehet számolni abban az esetben, ha a lakás adás-vételi szerződése 2019. december 31-ig benyújtásra került az ingatlanügyi hatósághoz. Év végéig a lakóingatlan legalább szerkezetkész állapotba kerül, erről pedig az értékesítő nyilatkozik az adóhatóság felé. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy ha az épület 2019. december 31.-ig szerkezetkész állapotba került, vagyis legalább a falazata, a födém, a tetőszerkezet, a nyílászárók, a kémény, az erkély, vagy erkélyek, illetve a lépcsőszerkezet elkészült. Ezt jelezték a NAV-nak, akkor még mindig az 5% ÁFA a mérvadó. Nézd meg a legjobb lakáshitel ajánlatokat itt vagy partnerünknél kattints a linkre.

Tény, hogy amennyiben ezek a feltételek nem teljesülnek, akkor a lakás értékesítését már csak 27%-os ÁFA-val lehet megoldani. Ez a mai ingatlanárak mellett többmilliós különbséget is jelenthet, de az éremnek mindig két oldala van. Egyrészt az ingatlanfejlesztőknek alkalmazkodniuk kell majd a megváltozott helyzethez, azaz vagy lejjebb viszik az áraikat, vagy kihullanak a rostán, másrészt viszont a használt lakások piaca ezzel újra fellendülésnek indulhat. Egyvalami azonban biztos: ezeknek a folyamatoknak hosszú idő kell majd, hogy kifejthessék a hatásukat mind az ingatlanpiacra, mind a bankok jelzáloghitel-konstrukcióira.

Amennyiben kérdésed lenne az 5% ÁFA változásáról, vedd fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Start kölcsön

THM

13,2%

Futamidő

19 hét

Hitelösszeg

100.000 Ft - 300.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - „A” ügyfélminősítés

THM

12,07% - 18,65%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel

THM

15,41% - 15,67%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

3.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Promóció

További blogbejegyzések

Mikor vehetjük igénybe az ÁFA-visszatérítési támogatást?

Mikor vehetjük igénybe az ÁFA-visszatérítési támogatást?

2021.04.20.

Az ÁFA-visszatérítési támogatás több fajtája érhető el 2021. január 1.-től, és már nem csupán a preferált kistelepüléseken!

Tovább olvasom
Kik jogosultak az ÁFA visszatérítési támogatásra 2024-ben?

Kik jogosultak az ÁFA visszatérítési támogatásra 2024-ben?

2024.01.16.

Az ÁFA visszatérítési támogatás egy a számtalan támogatás közül, amit a családok igénybe vehetnek 2024-ben. Fontos ismerni ezeket a támogatásokat, mert támogatással könnyebb. Sokkal könnyebb. Mi utánajártunk, hogy miért jó nekünk ez a támogatási forma. Mutatjuk, hogy mit találtunk.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával